Főtiszteletű Püspök Urak!

Tisztelt Államtitkár Asszony!

Kormánymegbízott Úr!

Tisztelt Polgármester Úr!

A Ravasz család igen tisztelt tagjai!

Tisztelt Ünneplő Közösség!

„Nekem az élet Krisztus” – ez az ige áll Ravasz László síremlékén a Farkasréti temetőben. Bizonyos értelemben ez az utolsó üzenet, amelyet tőle kaptunk. Egy utolsó tanúságtétel, amelyet élete példájával megpecsételve hirdet az utókor számára. Mindenkinek ki van jelölve a hivatása, amelyben lankadatlanul munkálkodnia kell, akár rászorul, akár nem, hogy ez által a maga kiválasztottságáról önmaga előtt bizonyossá legyen, és a világ előtt bizonyságot tegyen. A kommunista diktatúra által rákényszerített visszavonultságot szintén Leányfalun töltő Bibó Istvánnak, Ravasz László vejének, szavai találóan fogalmazzák meg püspök apósának küldetését. Ravasz László az életét szolgálatban töltötte: Isten és ez által az emberek szolgálatában. Ezért állt szilárdan az ellentmondások és a válságok századában változó korok, erők és világnézetek pergőtüzében. Ezért állt szilárdan a hit és a nemzet ügyét képviselve az ország közvéleménye előtt megszakításokkal majdnem 50 esztendőn át munkája, amelyet lelkipásztorként, püspökként, teológiai tanárként, missziós lelki vezetőként, több százezres hallgatottságú istentiszteletek igehirdetőjeként, egyházszervezőként és közéleti emberként, főrendiházi tagként és meghurcolt hitvallóként végzett, messze túlmutat egyháza körén. Rádiós istentiszteleteivel a kor akkor legmodernebb tömegtájékoztatási eszközét állította az evangelizáció szolgálatába. Ahogyan Ravasz László fogalmazott, idézem: „Az életben sok minden akartam lenni, és sokszor más lettem, mint amit akartam. Most már csak egy vágyam van: szeretnék nemzedékem prédikátora lenni.”

Egyházkormányzói teljesítménye, embersége, a kommunizmussal való szembenállása, egyedülálló teológiai tudása, az egységes magyar nemzet iránti elkötelezettsége, szónoki képességei, páratlan műveltsége és a legnehezebb pillanatokban is reményt adó hite emelte a XX. századi magyar egyháztörténet legnagyobbjainak sorába. Antall József miniszterelnök mondta Mindszenty hamvainál, harminc kilométerrel odébb, hogy: „Hibázott is, mert dolgozott, mert csak a tétlenek azok, akik nem követnek el életükben egynél több hibát.” Mégis, ahogyan ő, ahogyan Ravasz László futotta végig a pályát, ahogyan ő állta a harcot, nem csak minden református és minden keresztény, de minden magyar számára jelenthet példát. Minden, az igazságot őszintén kereső embertársaiért felelősséget vállaló szabad ember számára is példamutatás volt. Életműve éppen ezért a mának is üzen. Az üzenet maradandó voltát semmi nem közvetítheti jobban, mint vasba öntött alakja. A nagyság üzenete az örökkévalóságnak. Juhász Gyula a szobrok küldetését leíró soraival: „… mint ércbe öntött örökkévalóság uralkodik a tér idő felett, míg útjukat a semmiségbe róják az eljövő és eltűnő emberek.”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont azért jött létre, hogy küzdjön a feledés ellen, és megmutassa Leányfalu életének történelmi vonulatait, amelyek a kommunista diktatúra idején is olyan érdekes és fontos hellyé tették ezt a falut. Kikre emlékszünk itt? Keresztény emberekre, egy református püspökre, aki – miután a XX. század legnehezebb évtizedeiben vezette egyházát – egyfajta száműzetésben töltötte életét Leányfalun. Egy plébánosra, aki azon túl, hogy négy évtizeden át kísérte a leányfalusi híveket a bölcsőtől a sírig, és társuk volt mindazon mélységekben és magasságokban, amelyek az emberi élet velejárói, költészetével mindannyiunknak elküldte a maga üzenetét hitről, reményről és szeretetről. Egy nagy formátumú ifjúságnevelő papra, aki megjárta a Gulágot, és akinek a tanítására az egész Dunakanyarból gyülekeztek össze fiatalok. Egy diakonissza közösségre, amely békeidőben Názáret csendjében élte a maga lélekben termékeny életét, és háború idején hasonló csendben és észrevétlenségben, de bámulatra méltó odaadással és hősiességgel sebesülteket ápolt. Ez a három élet és e közösség sorsa tanúságtétel. Tanúságtétel amellett, hogy azok az értékek, amelyekre felépült egy ezer esztendős ország élete, a korok változásával sem veszítenek időszerűségükből. Sőt, a legnehezebb időkben a túlélés, szerencsésebb korokban az előrelépés elengedhetetlen feltételei. Ezekből a nagy bátorsággal, sok szenvedéssel és nagy munkabírással felmutatott tanúságtételekből is felmérhetjük, milyen hatalmas értéket állítanak elő az Istent követő, neki elkötelezett emberek, egymást követő nemzedékeken át százak és ezrek, Ravasz László esetében pedig milliók életében. Milyen, semmivel nem pótolható nagy teljesítmények ezek, amelyek egyként alakították a nemzet, a közösség és a település életét és történetét.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Harminckét esztendővel ezelőtt a rendszerváltoztatással megkaptuk és kiküzdöttük a lehetőséget, hogy élhessünk a szabadsággal, és hogy jóra fordíthassuk azt. Ennek része az is, hogy külső kényszerek és állami korlátozások nélkül szabadon működhetnek egyházaink. Állam és egyház különváltan, de együttműködve látja el feladatát és szolgálatát a neki rendelt térben. Ennek az egyházi szolgálatnak éppúgy része a tanítás, mint az igehirdetés, a szociális gondoskodás, mint a hittanoktatás, a legelesettebbekre fordított figyelem, mint a nemzeti kultúra megőrzése és megerősítése. A XX. század nagy tanulsága a magyarság számára, hogy időtállóan érdemes építkezni. A megmaradáshoz éppen ezért nem elég nagyszerű épületeket építeni, nem elég téglát rakni és betont önteni, noha ez sem kevés – közösségeket kell létrehozni. Közösségeket, amelyekben az emberek találkozhatnak egymással, amely életük szép és támogató kerete lehet. Leányfalun e három ember és a nagyszerű közösség életére emlékezve ismét sikerült nagyot alkotni. Egyszerre épült emlékház, egyházi gyűjtemény és rendezvényközpont, amely emléket állít és emlékeztet, egyben megszépült teret kínál a leányfalui mindennapokban. Az az 590 millió forint, amely a Ravasz László Emlékház, Egyházi Gyűjtemény és Rendezvényközpont megvalósításához a központi költségvetés hozzájárult, az önkormányzat ciklusokon átívelő erőfeszítésének köszönhetően életre keltette a szebb napokat látott Klein-villát, amely ez által új küldetést kapott. Azt a darabot fogja ápolni Leányfalu örökségéből, amelynek megőrzése nélkül a nemzeti emlékezet sem lehet teljes. Végül nagyon örülök annak, hogy néhány száz méterre attól az iskolától, ahova általános iskolai éveimben öt éven át járhattam, és néhány méterre attól a focipályától, ahol sokat fociztunk, és ahol rosszul sikerült kapura lövések után kellett itt megtalálni borzalmas körülmények között a labdát, most egy ilyen tér fogja szolgálni mindazokat, akik itt élnek, vagy akik kirándulni jönnek Leányfalura.

Szívből kívánom, hogy mindenki minél hosszabban, jó egészségben használhassa.

Köszönöm a figyelmet!