Nagytiszteletű Esperes Úr!

Nagytiszteletű Úr!

Tisztelendő Atya!

Főgondnok Úr!

Igen tisztelt Miniszter Úr!

Tisztelt Képviselőtársam!

Tisztelt Kormánymegbízott Úr!

A Horthy-család igen tisztelt tagjai! 

Ünneplő Gyülekezet!

A hétköznapok nem arra valók, hogy a távlatokat percenként mérlegre tegyük. Az ünnep azonban nem lehet meg e nélkül. Különösen igaz ez erre a mai összejövetelre. Ez a munka egy egyszerű templomfelújításnak indult, és most, mire hét év után minden elkészült, és sikerült kellőképpen mélyre ásni, hatalmas hegycsúcs lett belőle, amelyről hosszú évszázadokra, 600-700 évre látunk vissza az időben. Magyarország története összességében is a szövetségkötések története.

A szövetségkötés a hét vezér és a hét törzs között, azután magyarok és kunok között, és mindazok között, akik hazájuknak választották ezt a földdarabot. Szövetségkötés a megmaradásért, egy békében és szabadságban élő országért. Ezt a szövetséget 35 nemzedék kötötte újjá a maga életében. A családot alapító, a haza földjét egy egész élet áldozatai árán megművelő és megvédelmező nők és férfiak mind tudták és átélték, hogy mi, magyarok összetartozunk. Régi igazság: ahhoz, hogy gyülekezetet építhessünk, nagy segítség, hogyha építhetünk templomot is. Szent István első király is így alapította meg a magyar államot. Ha végigtekintünk a magyar államon, mint e nagyszerű építmény történetén, a hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc után azt látjuk, hogy az alkalmas és a szükséges időben minden nemzedék hozzátette a maga erejét a falak felépítéséhez. Megújította, továbbépítette és szépítette e templomot. Mindazok, akik felelősséget vállaltak Kenderesért, felelősséget vállaltak ezért a templomért és a benne élő közösségért.

Sokszor és sokan tettek azért, hogy a templom túlélje az idők viszontagságait. A kormányzó támogatásától, a nagygazdák és kisgazdák adományain, állami forrásokon át, a hívők fillérjeiig és forintjaiig, mind ugyanazt a nemes célt szolgálták, hogy a templom minden időben állva maradjon és megőrizze a benne élő és lakozó gyülekezetet. Ez alól – az állami támogatás teljes hiányát tekintve – egyetlen korszak volt kivétel: a kommunizmus időszaka. Abban az időben a hatalmas nyomás alá került gyülekezet valóban visszaszorult, beszorult a templomba. Önmagában a túlélés és az Isten közelségében való megmaradás volt az, amivel erősíteni tudta ezeket a falakat. Ez az örökség is a legértékesebbek közül való. Az a több mint 430 millió forint, amelyet a kenderesi reformátusok erejéhez hozzá tudott tenni az állam, kettős célt szolgál. Egyfelől segítette azt, hogy múltunk egy méltatlanul elfeledett egészen különleges darabját, amit ez a templom őriz, felfedezhessük, feltárhassuk és mindenkinek megmutathassuk. Másfelől segített abban is, hogy ez az ősi gyülekezet, legalább egy nemzedéknyi időre, méltó módon megújíthassa a maga hitéletének terét.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

„Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérleg serpenyőben...” - figyelmeztet bennünket Ézsaiás próféta, s ha e templom történetére tekintünk, századok távlatából is láthatjuk e szavak igazságát. Birodalmak és hódítók jöttek-mentek a Kárpát-medencében. Világpolitikai küzdelmeket kellett elszenvednünk, annyiszor elveszett, majd újra lábra állt a magyar szabadság ügye, de a magyar nemzet a közösségeit összefűző erős szövetségek miatt mindig képes volt a megmaradásra. Minden vasárnap megnyílt a templomkapu, és eljöttek a családok, hogy meghallják Isten igéjét. Ilyen, a közösséget összefűző erős kötelék ez a templom. Soha ne felejtsük el: nem azért jövünk a templomba, mert különbek vagyunk, hanem mert azok szeretnénk lenni! Ha a jövőt próbáljuk fürkészni, akkor ma is sok nehézséget látunk. Háború van keleten, amelynek borzalmai égbe kiáltanak. Nyugatról – II. János Pál pápa szavaival – a halál kultúrájának egyre több támogatója van, mondhatni több mint valaha volt. Nem csak a hitet akarják zárójelbe tenni, de vele mindazt, amelyre Európa egykor felépült. Ha meg akarunk maradni, hogyha közösségként és nemzetként túl akarjuk élni az előttünk álló időket, hogyha gyarapodó országot akarunk építeni, meg kell őriznünk a templomainkat és az azokat benépesítő közösségeket. Azt kívánom, hogy Ézsaiás próféta szavai váljanak valósággá a kenderesi gyülekezet életében is: „Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is, De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!”.

Köszönöm szépen!