Facebook Instagram Fidesz

2022. szeptember 2. / Bugyi

Új beruházás bejelentése az OBO Bettermannál

Tisztelt Ulrich és Christoph Bettermann!

 

Tisztelt Hernádi Vezérigazgató Úr!

 

Tisztelt Képviselőtársaim!

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Köszönöm szépen a megtisztelő meghívást és a lehetőséget, hogy a magyar kormány képviseletében kettős kötelezettségnek tehetek eleget. Részben beszélhetünk a Bettermann gyárhoz fűződő kiváló viszonyról, ami további beruházásokra és azok támogatására indította a céget, illetve a kormányt, illetve gratulálhatunk ahhoz, hogy Ulrich Bettermann úr 75. életévét betöltötte, és 75 év után is rendkívül sok energiával irányítja, ha nem is a mindennapi munkával, de a stratégia meghatározásával azt a céget, ami a mögöttünk hagyott több mint egy évszázadban oly sok sikert hozott Németországnak, és oly sok hasznot hozott azokban az országokban is, ahol a cég megjelent.

 

Mindenekelőtt Isten éltesse sokáig!

 

Szívből gratulálok!

 

Ha már Gorbacsov neve elhangzott itt, mert „Wer zu spät kommt, den bestraft das Leben.” – mondta Gorbacsov akkor, amikor ’89 őszén az NDK és Honecker változtatásra nem hajlandó politikájával való egyet nem értését fejezte ki. Azt látjuk, aki túl későn érkezik, azt megbünteti az élet. Az mindenféleképpen igaz, hogy az OBO Bettermann cég Magyarországra időben érkezett, hiszen 1993-ban, majdnem 30 évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy itt, Magyarországon is felépítik gyárukat és gazdasági tevékenységbe kezdenek. Ahhoz képest, hogy mégiscsak egy cég működéséhez kapcsolódó ünnepségen vagyunk jelen, számtalan politikai megjegyzés elhangzott, ezért nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy már a bejáratnál Genscher külügyminiszter és egykori belügyminiszter képével, illetve szobrával, mellszobrával lehet találkozni. Fönt, Elnök Úrnak a szobájában, Strauss és Schröder képek láthatóak, de az a Németország, amely oly sokak számára oly nagymértékben volt minta. Ha belegondolunk, akkor Gensher már Brandt kormányának, Willy Brandt kormányának is tagja volt '69-től, és 18 éven át volt Németország külügyminisztere '74-től egészen '92-ig. Szóval az a Németország, amit különösen a kommunista láger tagjaként oly nagymértékben csodáltunk, ma már három évtizede van jelen gazdaságilag is rendkívül erősen Magyarországon, sőt a rendszerváltoztatást megelőző években ez a folyamat már megkezdődött, és azt mondhatjuk, hogy ez a magyar-német gazdasági együttműködés rendkívül sikeres. Sokszor érezzük úgy, hogy időnként már német gazdasági érdekeket is képviselünk a magyar mellett. Időnként még mintha a német kormánnyal szemben is lenne ilyen feladatunk. Az biztos, hogy nehéz időszakot élünk át, és a következő hónapok nagyon nehezek lesznek.

 

Látjuk azt, hogy a szomszédos országunkban, Ukrajnában zajlik egy háború. Oroszország megtámadta Ukrajnát. Azt is látjuk, hogy ennek hatására és részben az erre adott szankciók hatására az energiaárak az egekben vannak. Ez a teljes gazdaság működésére is komoly és rendkívül negatív hatással van, és éppen ezért a legfontosabb cél az az, és ebben látunk szövetségest minden Magyarországon jelenlévő és befektetni akaró vállalatban, hogy egy globális és Európát érintő recessziós környezetben Magyarország kivétel lehessen, Magyarország gazdasági növekedése maradjon meg, ne csökkenjen olyan mértékben, mint ahogyan ez sajnos Európa számtalan országában várható. Sőt, a legtöbb országban már nem is növekedéssel, hanem gazdasági csökkenéssel, recesszióval számolnak a következő években. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy az a befektetőbarát környezet, ami az elmúlt években Magyarországot jellemezte, továbbra is meg fog maradni. Magyarországon a társasági adóterhek a legalacsonyabbak közé tartoznak, a személyi jövedelemadó is az egyik legalacsonyabb, és a válság alatt is mindent megtettünk annak idején, a koronavírus válság alatt is mindent megtettünk annak érdekében, hogy a munkanélküliséget meg tudjuk előzni, és a munkahelyeket meg tudjuk őrizni. A következő hónapok legnagyobb feladata is ez lesz. Éppen ezért bízom abban, hogy az ehhez hasonló beruházások is azt fogják szolgálni, hogy miközben munkahelyek szűnnek meg, munkahelyek jöjjenek létre, és miközben a hihetetlen magas energiaárak miatt egyre nagyobb érték lesz a megbízható munkahely, jó befektetés, akkor közben legyenek olyan fejlesztések, amelyek kiutat mutatnak ebben a nehéz időszakban.

 

Német beruházások éppen ezért kulcsfontosságúak Magyarországon. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a több mint 60 országban jelenlévő OBO Bettermann cégnek a legnagyobb gyártókapacitása itt van Magyarországon, a legtöbben itt dolgoznak, és a kelet-európai országok között elsőként itt jelent meg a Bettermann cég. Azok a villamosipari és szereléstechnikai termékek, amelyeket a cég gyárt, világviszonylatban is a legjobbak közé tartoznak. Ma a cég több mint 1300 embernek nyújt munkát és megélhetést Magyarországon. A három cég, magyarországi három cég éves összesített árbevétele pedig tavaly az 50 milliárd forintot is meghaladta. Éppen ezért örömteli hírről is beszámolhatok. A vállalatcsoport újabb kapacitásbővítő beruházásról döntött, ennek keretében új felületkezelési eljárás megvalósítását fogja meghonosítani az üzemeikben, és a logisztikai kapacitásait is bővíti a cég itt, a Pest megyei Bugyin. A 100 új munkahelyet teremtő, több mint 18 milliárd forint értékű beruházás megvalósításához egyedi kormánydöntés alapján a magyar állam 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ajánlott fel, ebben is állapodtunk meg. Ennek köszönhetően egy olyan beruházásra kerül sor, ami munkahelyeket teremt, ami magas hozzáadott értékű munkahelyeket hoz létre, és ami elmélyíti Magyarország és a Bettermann csoport közti viszonyt.

 

Szeretnék gratulálni ehhez a beruházáshoz. Szeretnénk egyértelművé tenni azt, hogy nagyon fontos a német gazdasággal való viszony Magyarország számára.A legnagyobb befektető Magyarországon a rendszerváltás óta folyamatosan Németország. Hogyha megnézzük azt, hogy a magyar-német külkereskedelem évről évre milyen rekordokat tud felállítani, akkor nagyon büszkék lehetünk arra, hogy kölcsönös előnyökön nyugvó gazdasági együttműködés van országaink között. Éppen ezért bízom benne, hogy a következő hónapokban és években is az együttműködés megmarad, és ezt a nehéz időszakot a gazdaságban és a mindennapokban is a korábbinál nehezebb időszakot, akkor fogjuk tudni átvészelni, hogyha a munkát, különösen a jól fizetett, magas hozzáadott értékű munkahelyeket meg tudjuk őrizni. Ebben is számítunk a cég partnerségére, és őszintén örülök, hogy a magyar kormány képviseletében egy jó hírrel tudok hozzájárulni ahhoz, hogy Bettermann elnök úr születésnapja teljes legyen.

 

Köszönöm szépen!

Forrás: Miniszterelnökség

Továbbiak

© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató