Főtisztelendő Püspök Atya!

Államtitkár Úr!

Kedves Polgármester Asszony!

Tisztelt Főispán Úr!

Képviselőtársam!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Emlékezni és ünnepelni jöttünk. Emlékezni a múltra és ünnepelni azt, hogy egy fontos darabja méltó módon születhetett újjá. Emlékezni egy családra, amelynek története összeforrt Bonyhád és az ország életével. Ünnepelni jöttünk egy komoly összefogással létrejött munkát, melynek köszönhetően a múlt ismét jelen van a jelenben, hogy szolgálja a jövőt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A történelem az élet tanítómestere, mondták a rómaiak, és valóban, hogyha a múltba tekintünk, hihetetlen távlatok nyílnak előttünk: az emberi élet örök törvényei. A jó és rossz idők egyaránt megmutatják, hogy mire vagyunk képesek. Jó időkben megvan a lehetőségünk arra, hogy építsünk. Építsünk testben és lélekben. Valóra válthatjuk az álmokat, szebb és kényelmesebb otthonokat építhetünk, művelhetjük a művészeteket és a tudományt, békében és anyagi biztonságban van mód a gyarapodásra. Ennek a kulturális örökség védelme mindig is rendkívül fontos része lesz. A Perczelek tudtak építkezni. Tiszteletreméltó családot alkottak, amely nemzedékről nemzedékre továbbadta mindazokat az értékeket, amelyeket lelkiekben, szellemiségben és anyagiakban egyaránt megteremtettek. Jó gazdaként gazdálkodtak, megművelték és gyarapították birtokaikat. Sikeresen vállalkoztak. Bonyhád kapcsán a zománcgyár nevével és főként termékeivel mindenki találkozott. Nekik köszönhetjük a város épített örökségének egyik legfontosabb részét: kúriájukat és ezt a kápolnát is. Tisztséget viselve szolgálták a vármegye és az egész ország népét. Voltak alispánok és főispánok, országgyűlési képviselők, miniszterek és házelnökök.

A nehéz idők mutatják meg igazán, hogy kik is vagyunk valójában. A Perczelek az oszmánok elleni háborúk idején jöttek Magyarországra. Nem egyszerűen karrierlehetőségként tekintettek a harcok után sokfelé üresen álló tájra. Új otthonokul és új hazájukul választották ezt a földet. Második nemzedékük már magyarosan írta a nevét, magyar nemes volt, s Magyarországról magyarként tekintett a világra.

A Perczel családnak is megvolt a maga nagyon is konkrét válasza az országot érő fenyegetésekre. Emlékezzünk! Perczel Mór a honvéd hadsereg legradikálisabb tábornokaként küzdötte végig a szabadságharc ráeső, neki adatott részét. Emlékezzünk! Perczel Bélát elhurcolta a Gestapo, mert a Hűséggel a Hazához mozgalom egyik vezetőjeként a Volksbund terjeszkedésének legnagyobb akadályát látták benne a nácik. A náci megszállás után a szovjet megszállás következett. Két éjszaka nappal nélkül. A kommunizmussal azonban végleg lezárult egy korszak az ország és a nemzet életében. A svábok kitelepítése után a Perczel családot is elűzték innen. Bonyhád azonban nem felejtett, s mint ma is láthatjuk, továbbra sem felejt. Az újonnan érkező menekültek új életet építettek fel azokkal, akik megőrizhették itt a maguk világát, és ennek a múlt is fontos része volt. A kapcsolat részint megmaradt, részint – mihelyst lehetett – újjáépült.

Bonyhád őrzi a múltját és őrzi mindazokat a közösségeket is, amelyek valamilyen formában a történelem során ide kapcsolódtak. A minden március 15-én megtartott Perczel találkozó újra összegyűjti itt a családot, és ilyenkor a város saját múltjával is találkozik.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kormány munkájának szíve közepe a vidék megújítása. A Magyar Falu és a Modern Város Program már eddig is sok évtizedes elmaradást pótolt. Utak, hidak, járdák, iskolák, óvodák jöttek létre és újultak meg, és még oly sok minden. Egyebek mellett – a falusi CSOK-nak köszönhetően sok száz kihalásra ítéltnek látszó falu népesedési viszonyai kezdtek megfordulni. De ugyanilyen fontos, sőt mindennek az alapja, hogy a vidék pusztulásra szánt kulturális értékei, közösségteremtő és közös múltról beszélő, tanúságtevő helyszínei megújuljanak. Sokszáz templom újult meg méltó módon az elmúlt években a Kárpát-medencében. A vár- és kastélyprogramban bús düledékekből lett újra a múlt időket méltó módon megőrző és bemutató, a környék turisztikájába is beilleszthető, bámulatra méltó építmény. Az a 200 millió forint, amit ennek a gyönyörű kriptának, a kálváriának és műemléki környezetének a megújulására költöttünk, egyszerre tiszteleg Bonyhád múltja és a Perczel család, illetve Ermel-Vojnich Erzsébet emléke előtt. Egyszerre mutatja meg régi idők mestereinek és művészeinek lefegyverző tudását, és egyszerre lesz helyszíne a lelki életnek és a múlt értékeit bemutató turizmusnak is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Potápi Államtitkár Úr sokat tett a térségért. Köszönjük azt, hogy itt is hozzájárult ennek a műemléknek a megújulásához. Ma újra visszakerül Bonyhád épített örökségének egy fontos darabja az őt megillető helyre. Köszönjük mindenkinek a munkáját, aki hozzájárult ennek a nagyszerű vállalkozásnak a sikeréhez. Sokak egymásra figyelő erőfeszítésére volt szükség ehhez, és most – az összefogás végén – együtt örülhetünk annak, amit mindannyian saját szemünkkel láthatunk.

Azt kívánom mindannyiunknak, Önöknek és mindenkinek, aki majd generációkon át erre jár, hogy sokan ismerkedjenek meg a Perczel család életével, legyenek tisztában Arany János igazságával, hogy:

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé fínomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.”

Köszönöm a figyelmet!