Tisztelt Elnök Úr!
Alelnök Úr!
Alpolgármester úr!
Igen tisztelt Nagykövet Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A verseknek megvan a maguk hatalma. 200 esztendővel ezelőtt, 1823. január 20-án Szatmárcsekén Kölcsey Ferenc asztalhoz ült és véglegesítette a Himnuszt. A vers pedig elindult a maga útján. Először Kisfaludy Károly tette közzé Aurora című kiadványában, majd kötetben is megjelent. Egyre többen olvasták, és amikor dalt kerestek, ami leginkább fejezhetné ki azt, hogy mi magyarok összetartozunk, önkéntesen is erre a remekműre esett a választás. 1844-ben Erkel Ferenc, miközben felidézte Pozsony harangjainak egymásba ölelkező zengését, zenét szerzett rá, és így lett a mű a magyarság himnusza és maradt az mind a mai napig. Ott volt velünk mindenhol, ahol megfordultunk a nehéz és dicsőséges XIX. században, azóta, hogy a Széchenyiről elnevezett gőzös felavatásán először eljátszották. Ott volt a szabadságharc csatáiban a Branyiszkói-hágótól a komáromi erődig. Ott volt a leveretés idején, a passzív ellenállás napjaiban, és akkor is, amikor a kiegyezés után nyilvánosan is lehetett már énekelni. Vele ünnepeltük a millenniumot és az utolsó magyar király koronázását. Ott volt velünk mindig az elvesztett, de túlélt XX. században. A harcterek és a hadifogság poklában, és akkor is, amikor a trianoni döntés darabokra szaggatta nemcsak az országot, hanem a nemzetet is. Ott volt velünk a kisiskolákban és az istentiszteleteken, ünnepeken és temetésen. Mentsvára volt azoknak is, akiket a magyar állam szégyenszemre nem védett meg vagy elüldözött, noha a magyar nemzet részei voltak. Megmaradt, mert a magyarok a Gott erhalte és az Internacionálé helyett ezt énekelték, bármit is erőltetett a megszálló hatalom. Megmaradt, mert az emberek az elszakított területeken megőrizték, akkor is, ha hátratétel vagy börtön járt érte. Megmaradt, mert amikor Rákosi új himnuszt akart rendelni Kodálytól, a mester nem tett eleget a kommunista pártvezér kérésének. Megmaradt himnusznak, pedig törvénybe csak 1989-ben iktatták. Lélek, hit, szokás és hagyomány erősebb volt a jognál, így vált írott joggá az alkotmány részévé a rendszerváltoztatáskor, hogy Magyarország himnusza és a magyarok nemzeti imádsága Kölcsey Ferenc remekműve. Ott van velünk magyarokkal mindenütt a felfedezendő XXI. században is. A Himnuszt játsszák a válogatott meccsek előtt, és az olimpiai bajnokaink tiszteletére. Akkor is, hogyha együtt ünneplünk, mint ma, és akkor is, hogyha a legnagyobbaktól köszönünk el, ahogy a múlt héten Duray Miklóstól tettük.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kölcsey versével szimbolikusan is ünnepeljük a magyar kultúrát. Mindazt, amit magyarul álmodó és magyarul beszélő nemzeti közösségünk hosszú évszázadok alatt létrehozott, és ami napjainkban is körbevesz és elhordoz mindannyiunkat, akik összetartozunk itt a Kárpát-medencében, a nagyvilágban, akár a nyugati diaszpórában. Mint minden igazi ünnepen, a jelenben állva egyszerre nézünk hátra az időben, egészen addig, amíg ellátni képesek vagyunk, és próbáljuk meglátni, megtalálni a jövőt, közös jövőnket. A kultúra természete szerint olyan, mint a béke, összeköt embert emberrel, családot családdal, közösséget közösséggel. A kultúra megismer és megért, látja a másik embert, akinek ugyanolyan törvények szerint van kiszabva a sorsa, mégis másként tekint a világra. A kultúra nem rombol és nem szakít szét, nem írja át a történelmet, a sírokon a neveket, a történelemkönyvekben az eseményeket, hanem megörökíti azokat. Nem vesz el senkitől semmit, inkább felmutatja mindazt, ami hozzánk tartozik és számunkra fontos. A kultúra megismer, megért és elfogad mindent, ami érték, szép, jó és igaz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Fontos ezt hangsúlyozni, mert bár közhelynek tűnhet, de semmiképpen nem az. Az ellenkultúrák korát éljük ugyanis közösségromboló, gyökérszaggató időket. Láttunk már hasonlót a XX. század totalitárius diktatúráinak idején. Gróf Esterházy János, egy nemzedékkel később pedig éppen Duray Miklós mutatta meg miként kell, és lehet ilyen időkben küzdeni. Ellenszélben is a magyar kultúrát művelni, és ezzel közösségeink összetartozását megerősíteni. Igaz, akkoriban fortélyos félelem és nem korszerű kényelem mozgatta a világot. A két veszély természete szerint mégis ugyanarról a tőről fakad, mindkettő tagadja a közösséget és a nemzeti kultúrát, tagadja a hitet és a nemzeti összetartozást. Látjuk, hova jutott Nyugat-Európa a globális érdeket képviselő politikai erők nyomása alatt. Az ideológia megpróbálja legyőzni a valóságot, a politikailag korrekt beszéd a szólásszabadságot. A birodalmi Európa koncepciója, az Európai Egyesült Államok célkitűzése a nemzeti identitás felszámolását tartja kívánatosnak. Összekapcsolódásra van éppen ezért szükség, ott, ahol hatalmas erők szóródnak szét. Arra van szükség, hogy felismerjük, a megbékélés nemcsak egy szép gesztus, hanem megmaradásunk, mindannyiunk megmaradásának egyedül lehetséges útja is. A XX. század világháborúi és totalitárius diktatúrái megtanították számunkra a béke és a kultúra értékét. Mi a nemzetek közötti barátság, kiengesztelődés, ha kell, történelmi megbékélés szószólói vagyunk, akik tudjuk, a nemzetek felszámolására irányuló kísérletek mindig háborúhoz, ellenségeskedéshez és szakításhoz vezettek e térségben. Amikor kultúránkat őrizzük, az egymáshoz tartozásunkat őrizzük. Minden közösségnek megvan a maga kultúrája, és minden kultúra addig él, ameddig közössége élteti. Segítünk azoknak a közösségeknek, amelyek nem hagyják a templomot és az iskolát. A Rákóczi Szövetség által indított Iskolabusz Program támogatásával ismét több száz szórványban élő fiatal juthat el itt a Felvidéken is minden nap az iskolában. 2023-tól jelentősen emelkedik az oktatási-nevelési támogatás összege. Eljött az idő, amikor feloldva a feszültségeket a felvidéki magyar közösség újra a számához mért erővel tudja képviselni a saját érdekeit. Ez segítheti elő legjobban a szülőföldön magyarként való megmaradást.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A Himnusz 200 év múltán sem vesztette erejét. Felemel és összekapcsol ma is minden magyart, éljen bárhol a világon. Himnuszunk élő bizonyítéka annak, hogy a nemzet felette áll a múló időnek. Ma sem kérhetünk mást, mint alázattal és hittel: Isten áldd meg a magyart!
Köszönöm a figyelmet!
Forrás: Miniszterelnökség