Főtiszteletű Püspök Urak!

Főgondnok Úr!

Tisztelt Tanácselnök Úr!

Ünneplő Gyülekezet!

Tisztelt Honfitársaim!

Budapesten, a Kossuth téren, az Országgyűlés csodálatos épülete előtt egy bibliai ige arra a sortűzre emlékeztet, amelyet a szovjet csapatok adtak le a szabadságot és függetlenséget követelő magyarokra 1956-ban. A forradalom vérbefojtásakor úgy tűnt, mindennek vége, minden elveszett. Azonban három és fél rettenetesen nehéz évtized elteltével kivonultak a szovjet csapatok és lejárt a kommunisták ideje. Végül értelmet nyert, valósággá lett Isten igéje, és egy szabad Magyarországon, a nemzet főterén hirdetheti e felirat évezredes sorsunk bibliai foglalatát: „Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk.”.

A magyar sors azonban több mint egy évszázada nem azonos Magyarország sorsával. Ha az anyaországban béke van, attól még nem biztos, hogy minden magyar békében él. Ha az anyaországban senki nem szenved üldöztetést, attól még nem biztos, hogy a magyaroknak nem jut üldöztetés osztályrészül. Amikor 2011-ben elfogadtuk Magyarország Alaptörvényét, akkor világossá tettük, hogy minden magyar felelős minden magyarért, ezért történelmi szétszakítottságunk és szétszórattatásunk ellenére és miatt a mindenkori magyar államnak az egységes magyar nemzet elvét szem előtt tartva kell cselekednie. Az egységből következik a szolidaritás parancsa. 2015 februárjában Főtiszteletű Püspök Urat és a kárpátaljai magyar reformátusokat ugyanígy, ugyanitt, a püspöki eskütétel alkalmából köszönthettem. Ha megbocsátanak érte, két mondatot idéznék a 8 évvel ezelőtti köszöntésből. „Az anyaországból az elmúlt hónapokban, napokban és órákban aggódva figyeljük, hogy a háború és béke határán egyensúlyozó Ukrajnában hogyan alakul a kárpátaljai magyarság sorsa. Magyarország az Alaptörvényben foglalt alkotmányos kötelezettségével összhangban felelősséget visel a határainkon kívül élő magyar közösségekért. Hiszen határok szétszabdalhatnak minket, de az egymásért viselt felelősségünk oszthatatlan, és minél nagyobb a baj, annál erősebb az elkötelezettségünk.”

Sajnos a baj ma még nagyobb, a helyzet még súlyosabb, a püspöki szolgálat még nehezebb keresztet jelent. Ukrajnában ma háború van. Ma is a magyar nemzet Kárpátalján élő tagjai vannak a legnehezebb helyzetben a világmagyarságot alkotó közösségek közül. Ezért a magyar kormány elkötelezettsége is erősebb, mint bármikor. Segítjük a kárpátaljai magyarságot és Kárpátalját, mindeközben támogatjuk Ukrajnát is. Oroszország a nemzetközi jog alapvető szabályait semmibe véve támadta meg szomszédját, amely hősiesen védekezik. Az agressziót Magyarország elítélte és elítéli. Fejet hajtunk minden hazáért és szabadságért harcoló katona előtt. Együtt érzünk a gyermeküket temető anyák és a férjeiket gyászoló feleségek fájdalmában. Tudjuk, hogy magyarok is vannak közöttük.

Ma Ukrajna népe szenved és szenvedésében minden Ukrajnában élő nemzeti közösség osztozik. Látjuk a harctéri tudósításokat, az összeroskadó tömbházakat, az életek munkájával felépített, semmivé lett otthonokat. Látjuk és fogadjuk a menekülők százezreit, akik sokszor csak kézipoggyászokat hozva indulnak az ismeretlenbe. Büszkék vagyunk a kárpátaljai magyar intézményekre, amelyek a háború kezdete óta hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy a háborús térségből menekülőkről gondoskodjanak. Magyarország élen jár a humanitárius segítségnyújtásban, melynek értéke a háború kezdete óta meghaladta a 31 milliárd forintot. Büszkék vagyunk karitatív szervezeteink munkájára, amelyek eddig összesen 3500 tonna adományt juttattak el Ukrajnába több mint 8 milliárd forint értékben.

Köszönjük Püspök Úrnak azt a rendkívüli erőfeszítést, amelyet a kárpátaljai reformátusok erőn felül e téren felmutattak. Köszönjük azt, hogy a Megyei Tanács Elnökével és Kormányzó Úrral is korrekt az együttműködés. Ennek a korrekt együttműködésnek az értékét növeli, hogy sajnos a kivételek közé tartozik. Magyarország természetesnek tartja, hogy segítse Kárpátalját és befogadja az onnan érkező menekülteket. Jelentős pénzügyi segítséget is nyújtunk Ukrajnának. Magyarország Ukrajna barátja szeretne lenni, de ma ezt a gesztusok egyoldalúsága, szándékos félreértések és a magyar közösség jogait sértő lépések nehezítik. A nemzetközi jog megsértése a jelenlegi háborús konfliktus alapja. Éppen ezért egy megtámadott, háborúban álló, ezért szolidaritásunkat élvező ország esetében sem helyes, hogy miközben alappal sérelmezi a nemzetközi jogra hivatkozva szuverenitása megsértését, addig figyelmen kívül hagyja a területén élő nemzeti kisebbségeket megillető alapvető jogokat és nemzetközi normákat a nyelvhasználat, az anyanyelvi oktatás és a jelképhasználat területén. Azok a magyar férfiak, akik ukrán zászló alatt, többek között a 128-asok között szolgálva harcolnak Ukrajna szabadságáért, vérüket és életüket adják érte, kiérdemelték, hogy ez az ország sajátjaként tekintsen rájuk, a magyar közösség tagjaira, és visszaadja nekik mindazt, amit tőlük elvett, és ami őket is megilleti. Mindenekelőtt az anyanyelv szabad használatát. Mindenütt, de különösen az oktatásban.

Főtiszteletű Püspök Úr!

Nagy elődöd, Gulácsy Lajos püspök mondta a szovjetek szándékairól a kommunizmus időszakában, idézem: „Kárpátalját mintául szánták arra, hogyan kell az új társadalmat Isten nélkül felnevelni.”. Iszonyatos évtizedeken át tartó próbatétel volt, mégsem jártak sikerrel. A háború kitörésekor a kárpátaljai lelkipásztoroknak írott leveledben úgy fogalmaztál: „Az üdvösséget szolgálja a nehézség, a próba, az önmagunkban való elbizonytalanodás és a rendszerek összeomlása. Ez mind arra mutat, hogy nincs itt maradandó városunk. Isten a mennyek országát készítette a benne hívők számára.”.

Szívből kívánom, hogy püspöki szolgálatod ezután is – minden eddiginél nehezebb körülmények között is – sokakat indítson el az üdvösség útján, adjon reményt és vigasztalást!

Ünneplő Gyülekezet!

Hosszú történelmünk megmutatta, hogy a keresztyén hit mélysége ezekben az időkben a megmaradás kulcsa. Szétszakadt családok, elmenekült vagy a fronton harcoló férfiak, itt maradt idősek, menedéket vagy új hazát kereső fiatalok… Egy újabb püspöki szolgálat kezdetén reménytelennek tűnő állapotok. Azonban a hit ereje segít megérteni, sőt, átélni, hogy semmilyen értelemben nincs az a távolság, amit Isten ne tudna közelséggé változtatni. A hit áttöri az időzónákat, legyőzi a távolságot. Nincs az a reménytelenség, ami ne válhatna reménnyé. Nincs az a bűn, ami ne nyerhetne bűnbocsánatot. S ha ez így van, akkor a szenvedésnek értelme, a teherhordozásnak célja van. Akkor a teher ajándékká, a szenvedés áldássá lehet. Még ha értek is már csalódások bennünket, akkor is hiszünk abban, hogy ami nem Isten rendelése szerint történik, véget ér, ami aszerinti, valósággá lesz. Hinnünk kell abban, hogy itt, Kárpátalján is meg tudjuk menteni vagy helyre tudjuk állítani a magyar életnek keretet adó közösségeket, a családokat, a templomot és az iskolát, a gyülekezeteket és a magyar nyelv színtereit, hogy túléljünk, megmaradjunk és gyarapodjunk!

„Így lesz-e? Így, mert egyszer béke lesz. Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”

 Isten óvja Kárpátalját és a kárpátaljai magyarságot!