Igen Tisztelt Nagykövet Asszony!

Tisztelt Polgármester Úr!

Képviselő Úr!

Főtiszteletű Püspök Úr!

Tisztelendő Atya és Nagytiszteletű Úr!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ok, amiért ma találkozunk, ismét igazolja a régi mondás igazságát: „Egy országot el lehet foglalni fegyverrel, de hazát csak élete árán nyerhet az ember.”. Akikre ma emlékezünk, nem közöttünk élő idegenek, hanem olyanok, akik hozzánk tartoztak és hozzánk tartoznak. Ez a föld az otthonuk és a hazájuk, éppen úgy, ahogy nekünk, mindannyiunknak. Szent István Magyarországán ezer esztendeje élnek németek. Szent István király intelme már felhívta mindenkinek a figyelmét arra, hogy milyen fontos az, hogy másokkal való együttélés a hazát gazdagítsa. A német-magyar együttélés mindig is gazdagította Magyarországot. A hazai németség története megmutatja, hogy a közösen megélt idők és a közös haza építése és védelme a legnehezebb időkben is ellenállóvá és sikeressé teheti a nemzeti közösséget. A középkorban hozzánk költöző szászok építették nevezetes városaink és katedrálisaink jó részét, műveltek bányát és szőlőt, részt vettek a távolsági kereskedelemben. Véreztek az országra törő tatárok és törökök ellen, és amikor a romokon mindent újra kellett kezdeni, akkor kivették a részüket az újjáépítésből is. Az 1700 után betelepülő németek, akiket a köznyelvben csak svábokként emlegetünk, segítettek bennünket abban a rettenetesen nehéz munkában, amelyet a másfél százados oszmán hódítás után kellett elvégezni. A nevezetes ulmi skatulyákkal, Ulmer Schachtel-lel a Dunán aláereszkedő svábok három nemzedéke küzdött pestissel, éhínséggel, a harcokban elpusztult ország kietlenségével. A már idézett szállóige jól mutatja meg, hogy milyen nagy árat fizettek azért, hogy ez az ország az ő hazájuk legyen: „Den Ersten der Tod, den Zweiten die Not, den Britten das Brot.”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sosem feledhetjük el mindazt, amit ez a nagyszerű közösség Szent István országának életéhez hozzátett! Nem felejthetjük el a parasztokat és a mesterembereket, akik egész települések felvirágzásához járultak hozzá! Nem felejthetjük el a művészeket és a tudósokat, az embereket meggyógyító orvosokat, sportolókat, akiknek a tiszteletére a magyar himnuszt játszották az olimpián! Nem feledhetjük el Ybl Miklóst és Hauszmann Alajost, Herczeg Ferencet és Erkel Ferencet, nem felejthetjük el Puskás Ferencet és Albert Flóriánt! De nyugodtan említhetjük, ahogy ezt mások már megtették, a legújabb Nobel-díjasunkat, Krausz Ferencet is, aki úgy magyar, hogy mindeközben büszke móri sváb. S nem felejthetjük el a szabadságharc honvéd hadseregének sváb katonáit – a nevük itt, mögöttem is látható –, akiket a legbátrabbak között tartottak számon, és szintén emlékeznünk kell az első világháború velünk harcoló hőseire is. Sosem feledhetjük el – éppen ezért – a kitelepítés borzalmait és szégyenét! Sosem feledjük el a magyar himnusznak azon hangjait, amelyet a hazától búcsúzó svábok énekeltek a határon, amikor a szerelvény átgördült velük a száműzetésbe! Sosem feledjük el az idős svábokat, akik a rendszerváltoztatás legelső fuvallatai időszakában elsők között jöttek és keresték fel az erősen megszaggatott rokoni szálakat, és oly sok helyen segítették a szabad élet beindítását, segítettek vállalkozásokat létrejönni, iskolákat szerveztek!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„Hazát csak élete árán nyerhet az ember” – tartja a mondás. Mi, akik ebben az országban együtt élünk, értjük és becsüljük a múltat, amelynek a jelenben is folytatói vagyunk, tudjuk jól: a hazai németek, svábok és szászok hozzánk tartoznak. A Magyarországon élő németek, akik hazájukként szeretik ezt az országot, nem idegenek számunkra, ők is mi vagyunk. Az együttélésnek nem csak múltja, de élő jelene és komoly jövője is van. Ez az ország büszke rájuk, és a magyar kormány kötelességének érzi, hogy minden segítséget megadjon, annak a több mint 142 ezer honfitársunknak, akik a legutóbbi tavalyi népszámlálásban a német kisebbséghez tartozónak vallották magukat, és meg akarják őrizni identitásukat. Az idei évben eddig csaknem 6 milliárd 400 millió forint támogatást adott a magyar kormány ahhoz, hogy ez a közösség működtethesse intézményeit, megőrizhesse és megerősíthesse önazonosságát. Ebből, bízunk benne, hogy valóban sokszínű közösségépítésre, kulturális tevékenységre is jut. Az a 406 települési német nemzetiségi önkormányzat, amely a legutóbbi önkormányzati választásokat követően létrejött, ma 73 köznevelési intézményt tart fenn állami támogatás segítségével. Nagy örömünkre szolgál, hogy sokan találják meg a helyüket ma is németként Magyarországon. Vannak közöttünk olyanok, akiket a munka szólít ide családostul. A német gazdaság rendkívüli erővel van jelen ma is Magyarországon. Vannak, akik egy-két évre, és vannak, akik évtizedekre jönnek. Vannak olyanok is, akik otthont keresnek nálunk, egy stabil, biztonságos országban, amely nem csak sziklaszilárdan őrzi hagyományait, de még mindig sajátjának tekinti azokat az értékeket, amelyek Európát Európává tették. Egy emlékmű feladata, hogy felemelje a tekintetünket a hétköznapok rohanásából, és arra irányítsa a figyelmünket, ami valóban kiemelkedően fontos. Ezért köszönjük a művésznőnek azt, hogy egy ilyen kiemelkedő emlékmű-sorozattal járul hozzá ahhoz, hogy mindannyian tisztában legyünk vele, milyen fontos számunkra a magyarországi németekkel való közös történetünk. Köszönjük az elkötelezett alkotómunkát, amely – sok más mellett – egy újabb nagyszerű szoborral díszíti a XVI. kerületet. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy őrizzük meg együtt a közös hazát, és érezzük otthon magunkat benne.

Köszönöm a figyelmet!