Tisztelt Miniszter Urak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Harminc évvel ezelőtt ezen a napon vesztette el az ország első szabadon választott miniszterelnökét, akinek történelmi érdemeit ma már szinte senki sem vitatja. Antall József jelentős szerepet játszott a demokratikus átalakulásban. Jelentős érdemei voltak abban, hogy a magyar demokrácia kialakulásának története kompromisszumoktól mentes volt. Ha összehasonlítjuk a térségbeli átalakulásokkal, akkor a magyar rendszerváltoztatásról mindenféleképpen el kell mondjuk, hogy vértelen volt, és a teljes szabadságot hozta el Magyarország számára. Ehhez nagymértékben járult hozzá az, hogy akik az Ellenzéki Kerekasztalnál, majd a Nemzeti Kerekasztalnál a kommunista állampárttal való tárgyalásra készültek és tárgyaltak, azok világos koncepcióval, pontos célokkal rendelkeztek. Közülük is a legvilágosabb koncepcióval Antall József rendelkezett, aki világosan látta azt, hogy Magyarország számára a ’89-’90-es átalakulás a szabadság visszaszerzésének esélyét, a szuverenitás visszaszerzésének lehetőségét hozza, ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy mindez a magyar történelmi tradíciókba beágyazódva történhessen meg. Ezért tette mindvégig világossá azt, hogy egy parlamentáris demokráciát képzel el Magyarország számára, ezért gondolta azt, hogy bár természetesen mindig szerencsés, hogyha egy új rendszert, egy új alkotmány és egy alkotmányozó nemzetgyűlés hoz létre, de az MDF tárgyalói, Antall József, Szabad György, akik pontosan ismerték a magyar történelem meg nem kötött kompromisszumai miatt elszenvedett vereségeit, azt is tudták, hogyha lehet jó megállapodást kötni, hogyha ki lehet alakítani egy olyan parlamentáris rendszert már a Nemzeti Kerekasztalnál, amely azt követően alkalmas arra, hogy a rendkívül nehéz helyzetben lévő ország működését szolgálja, akkor ezt az esélyt nem szabad elszalasztani. Ezért képviselte Antall József mindvégig következetesen a kerekasztal-tárgyalásokon azt a parlamentáris demokrácia koncepciót, amelynek a gyökere a magyar alkotmányosságban volt fellelhető, amelynek az alapja a miniszteri felelősséget meghatározó 1848. évi III. törvény, illetve az 1946. évi I. törvény volt. Ez volt az alapja annak, hogy Magyarországon helyre kell állítani a – kommunista diktatúrával és szovjet megszállással megtört – jogfolytonosságot és a szabadságot, és az alkotmányos alapokat ennek megfelelően kell meghatározni. Ez '89-ben sikerült. 1989 nagy eredménye volt az, hogy sikerült a kommunista állampárttal olyan megállapodásra jutni, amely lehetővé tette azt, hogy a magyar választók 1990. március 25-én és április 8-án teljesen szabadon választhattak a politikai pártok által kínált alternatívák közül, és így jöhetett létre Magyarország első konzervatív polgári kormánya, amelyre az átalakulás legnehezebb feladatai vártak. Mából visszatekintve valóban csak – az elmúlt időszakban szerencsére már filmre is vitt – taxisblokád napjaiból érthetjük meg, hogy milyen csekély hatalma is volt a 40 év kommunista diktatúra után megválasztott magyar kormánynak. Mégis a miniszterelnök iránytűje pontos volt, és minden nehézség ellenére követte is ezeket. Az első szabadon választott kormány visszaszerezte az ország korlátlan szuverenitását. Ehhez ki kellett lépni a Varsói Szerződésből, és meg kellett szüntetni a KGST-t. Antall József személyes bátorsága is, hogy mindenre úgy, akkor és olyan gyorsan került sor, mint ahogyan az 1990-ben, illetve '91-ben megtörtént. Szintén múlhatatlan érdeme a néhai miniszterelnöknek, hogy a nemzetpolitika sarokköveit kijelölte Magyarországon. Máig mindenki számára mérce az a fontos mondata, amelyben rögzíti azt, hogy ennek az országnak, tízmillió magyarnak a miniszterelnöke, de lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Mostanáig ez volt az a mérce, amit ugyan sokan nem értek el, sokan talán szándékosan sértettek meg, de mindig létezett, akkor is, amikor baloldali nemzetietlen kormányok álltak 1990 után Magyarország élén. Akkor is, amikor a saját nemzettársainkkal való szolidaritást megtagadtuk, vagy legalábbis a kormány arra buzdított mindenkit, hogy ezt a szolidaritást tagadja meg. Akkor is világosan tudhattuk, hogy a rendszerváltoztatás egyik célja az volt, hogy az 1990 előtti négy évtizedben kettős elnyomásban élő magyarság, határon túli magyarság, amely szenvedett azért, mert diktatúrában élt és szenvedett azért, mert magyar volt, soha többé ne kelljen azzal szembesüljön, hogy az anyaországra nem számíthat. És éppen ezért volt nagyon fontos, hogy már a '89-es alkotmánymódosítás is rögzítette, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túl élő magyarokért. Fontos előrelépés, hogy a jelenlegi Alaptörvény már a „felelősséget visel” objektív megjelenítését tartalmazza. A nemzetpolitikában Antall József elérte azt, hogy a határon túli magyarok ügye, a nemzetiségek jogai Európában is elismert, az emberi jogok közé tartozó jogok lettek. Elismertette azt, hogy minden magyarnak joga van az anyanyelvhasználathoz, és nem véletlen, hogy halálát követően itt, a Kossuth téren tartott temetésekor Sütő András emlékezett arra, hogy mit köszönhet a határon túli Magyarország Antall Józsefnek és annak a három és fél évnek, amely – négy évtized után – a határon túli magyarság számára is világossá tette, hogy minden magyar felelős minden magyarért.

Nehéz a mából úgy értékelni azt az időszakot, hogy az akkori célkitűzéseket az akkori politikai viszonyoknak megfelelően értékeljük, éppen ezért, amire a jelenleg hivatalban lévő miniszterelnök is utalt levelében, hogy ahogy ma Európa kinéz, úgy okunk van a szomorúságra. Úgy azt látjuk, hogy az a kontinens, amely joggal tartja magát a demokrácia bölcsőjének, amely joggal büszke kulturális, művészeti hagyományaira, az nehéz napokat él, és hogyha azt nézzük, hogy a legtöbb negatív változás hol történt, akkor valószínűleg a politikai elit tekintetében, vagy legalábbis az első helyek közé tartozik. Mégis Antall Józsefnek megadatott az a szerencse, hogy ő egy olyan időszakban képviselhette Magyarországot a nemzetközi színtéren is, amikor Helmut Kohllal, Francois Mitterrand-nal, Margaret Thatcherrel, majd John Majorrel tárgyalhatott. Nyilvánvaló, hogy akkor másként nézett ki az európai perspektíva, és noha ma sincs az intézményesített európai együttműködésnek alternatívája, ennek ellenére is sokkal vonzóbbnak látszott akkor, mint amilyen ma a mindennapokban. Antall József emléke is arra int bennünket, hogy hátha lehet még ezen változtatni, hátha lehet egyszer egy olyan Európát létrehozni, ahol még igaz az ő mondása, hogy Európában az ateista is keresztyén, amit nem vallási kategóriaként értett, hanem egy olyan etikai, erkölcsi értéktartalomként, amely jellemzi az európai kultúrát, az európai embereket. Ma fordított folyamatot látunk. Ma az európai politikában az az elvárás, hogy a keresztyén is legyen ateista, és úgy tűnik, hogy ennek nagyon sokan nagy örömmel tudnak megfelelni. Mégis az ő vitathatatlan érdeme, hogy az ország európai és euroatlanti integrációja elindult. Miniszterelnökségét követően kevesebb, mint hat, alig több mint öt esztendővel Magyarország a NATO tagja lett, és alig több mint egy évtizeddel pedig az Európai Unió tagja. És minden jogos kritikánk, indokolt csalódottságunk ellenére sincs jobb lehetőség annál, mintsem ennek a közösségnek az átalakítása, megreformálása, de Magyarország számára adottság az, hogy Európa szívében egy tízmilliós országként és egy tizenegynéhány milliós nemzetként él, és ennek megfelelően kell politikáját alakítani akkor is, hogyha valóban a külső körülmények, elsősorban az európai politikai elit komoly hanyatláson ment keresztül a mögöttünk hagyott három évtizedben. Végül Antall József miniszterelnök kapcsán nem lehet nem megemlíteni a közszolgálat jelentőségét, hogyha valaki meg akarja érteni, hogy mi az önzetlen közszolgálat, akkor elég, hogy ha Antall József életpályáját, különösen annak miniszterelnöki időszakát tanulmányozza. A kezelőorvosaihoz írott leveléből, leveleiből, amelyeket egy borítékban zárt le, és azt írta rá, hogy: „Halálom után tíz évvel felbontandó!”, világosan kiderül, hogy számára valóban másodlagos volt a miniszterelnöki szolgálata időszakában a saját élete. A legfontosabb az volt, hogy mindazon kötelezettségének, amelyre esküt tett, és amelyet a miniszteri szolgálat kezdetén vállalt eleget tehessen. Eleget tehessen akkor is, hogyha ez életét megrövidíti. „Ne az életemet, hanem a munkaképességemet hosszabbítsátok meg!” – írta orvosainak. Éppen ezért Antall Józsefre azért is emlékezni és emlékeztetni kell, mert akkor, amikor a politikához való viszony és a közszolgálat fogalma változáson megy keresztül, időnként azt látjuk, hogy egyesek ezt teljesen félreértik, és már inkább egyéni, sem, mint közösségi célok szolgálatába állítják, akkor különösen fontos, hogy lássuk, hogy voltak a magyar történelemnek olyan nagyjai, köztük is az egyik kiemelkedő, a rendszerváltoztatást követően Antall József, aki számára nem volt kérdés, hogy szolgálni akar, és önmagában ez a szolgálat a saját életénél is fontosabb. 1991. június 30-án, amikor Magyarország az államközi szerződés értelmében korlátlan szuverenitását visszaszerezte – az utolsó szovjet katona ugyan már június 19-én elhagyta Magyarországot, de az államközi szerződés értelmében június 30-ával állt helyre az ország szuverenitása – akkor Antall József gyermekkora helyszínén, a Somló-hegyen – ahol, mint az kiderült, Boross Miniszterelnök Úr leveléből is, a szovjet csapatok bevonulását is nézte – mondott beszédet, és a beszédben következőképpen fogalmazott: „Szeretném a lelkére kötni az öregeknek, élményeiket, családi történetüket és emlékeiket adják tovább a gyermekeiknek, unokáiknak! Meg fogják tudni, hogy mit jelent a hétköznapok igaz magyar történelme, az egyszerű magyarok millióinak története. Hogyan élték meg a múltat, a harctereket, a háború utáni időket, a Rákosi-rendszert, a Kádár-rendszert. És akkor majd megértik egymást a nemzedékek, akkor meg fogják érteni azt, hogy mit jelent a történelmi, politikai és családi folytonosság. Enélkül nincs magyar nemzet. Ha megszakad az emlékezés, akkor nem fogunk összetartozni, nem tudunk erőt meríteni a múltból ahhoz, hogy a jelen nehézségeit át tudjuk élni.”.

A jelen generációjának az a feladata, hogy ne szakadjon meg az emlékezés, és ennek az emlékezésnek az egyik nagyon fontos fejezete az az időszak, amelyet Antall József miniszterelnöki szolgálatával töltött, és amely összeforrt Magyarország szabadságának és szuverenitásának visszaszerzésével. Ezért hajtunk fejet három évtized után is a kormányfő közéleti teljesítménye és emléke előtt.

Köszönöm a figyelmet!