Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Pásztor Elnök Úr!
Elnök Asszonyok és Urak!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy olyan közösséget ünnepelünk, amely az elmúlt évtizedekben valóban történelmet írt. Nem csak azért, mert hosszan volt kormányon – úgy látom, hogy ezt muszáj mondani: a Fidesz eddig 18 évet volt kormányon, és 16-ot ellenzékben a rendszerváltoztatás kezdete óta. Nálunk tehát rosszabb az arány. De az biztos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség kivívta azt az elismerést, hogy egyszerre rendkívül fontos a magyar nemzetpolitikának, és elismert szövetséges itt, Szerbiában. Ez nagyon nagy teljesítmény. Mondhatnám azt is, hogy a történelmi múlt másra predesztinálta volna a Szövetséget. Nyolcvanhárom évvel ezelőtt Újvidéken magyarok öltek szerbeket. Nyolcvan évvel ezelőtt – a délvidéki vérengzés során – a szerbek gyilkoltak magyarokat. Az elkövetett bűnök és az elszenvedett veszteségek velünk élnek. Óbecse, Csúrog mai napig örök mementója a történteknek. És mégis ez a két nemzet, a szerb és a magyar nemzet, a szerb és a magyar állam ma Európában talán a legszorosabb szövetségesek. Ez nem mehetett volna végbe, nem valósulhatott volna meg a Vajdasági Magyar Szövetség nélkül, ezért is köszönet a Vajdasági Magyar Szövetségnek, köszönet a jelenlegi elnöknek és köszönet Pásztor Istvánnak is. Harminc esztendővel ezelőtt nehéz történelmi időket éltünk, éppen hogy véget ért a kommunizmus az Elbától keletre, háború sújtotta még ezt a térséget, és az volt a kérdés, hogy tudunk-e élni azzal a lehetőséggel, hogy lassan a saját kezünkbe vehettük a sorsunkat. És azt látjuk, hogy ez a két ország az elmúlt másfél évtizedben megerősödött, élni tudott ezzel a lehetőséggel, és azok az országok, amelyek elég erősek ahhoz, hogy magabiztosak legyenek, hogy legyen nemzeti öntudatuk, azok nem elnyomják a nemzeti kisebbségeket, hanem úgy tekintenek a nemzetiségekre, ahogyan a magyar alkotmány is tekint, hiszen a nemzetiségek a kulturális nemzetnek részei, ugyanakkor gazdag hozzájárulást jelentenek kultúránkhoz, mindennapi életünkhöz. És nagyon örülünk annak, hogy a szerb állam is így tekint a nemzeti kisebbségekre, a nemzetiségekre, és örülünk annak a szövetségnek, amely a két ország, a két nemzet között és a kormánykoalíción belül is létrejött. Reméljük, hogy ez hosszú ideig fenn fog maradni. Szeretnék gratulálni mindenkinek, aki hozzájárult az elmúlt 30 esztendő sikereihez. Azoknak, akik nehéz és könnyebb időkben is továbbvitték azt a küldetést, ami az itt élő magyarság, magyar közösség megszervezéséről, megerősítéséről, hagyományainak ápolásáról szólt. Azt kívánom a VMSZ-nek, hogy ha az 50. születésnapot ünnepeljük majd, akkor húsz évvel hosszabb legyen a kormányzati időszak, és amit még kívánok, hogy minél többen itt lehessünk.
Köszönöm szépen!
Forrás: Miniszterelnökség