Főtiszteletű Püspök Urak! Főtiszteletű Főgondnok Úr! Világi Főfelügyelő Úr! Elnök Asszony! Nagytiszteletű Hölgyek és Nagytiszteletű Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A magyar közélet, a közép-európai közélet egyik jellegzetessége, hogy a hit és a politika viszonya alapvetően eltér a nyugati világban megszokottól. Részben közelebb, részben távolabb áll. Ha belegondolunk abba, hogy a német szociáldemokratáknál állandó szokás az, hogy akár prédikátorként is fellépnek fontos köztisztséget betöltő politikusok, akkor ahhoz képest a hit és a politika viszonya Magyarországon egymástól elválasztott. Viszont, ha azt nézzük, hogy milyen gyakran jelenik meg a közéletben az a vád, hogy az egyház politizál vagy pedig a politikusok prédikálnak, akkor a közélet és a politika viszonya Közép-Európában sokkal közelebbi, mint máshol.  Ennek esetemben van személyes vonatkozása is. A Lónyay Utcai Református Gimnázium egykori diákjaként volt módom, okom, lehetőségem többször beszélni arról, hogy természetesen fontos bizonyos pillanatokban és helyzetekben a bizonyságtétel, de hogyha valaki a közéleti vitákban, a közélet mindennapjaiban vesz részt Magyarországon, akkor legalább annyira fontos az, hogy cselekedetein keresztül látszódjon az, hogy miben hisz vagy, hogy van-e bármilyen magasabb rendű érték, amelyet követve dolgozik, és amelyet irányadónak tart a mindennapokban. Mert, hogyha ez adott, akkor kár naponta hangsúlyoznia a saját hitét. Hogyha pedig ez nincs, akkor kifejezetten kontraproduktív. Ennek előrebocsátásával köszönöm meg még egyszer Elnök Úrnak, Főtiszteletű Püspök Úrnak a mai meghívást azzal, hogy ez az alkalom és ez a meghívás önmagában is ok arra, hogy ezeket a korlátokat átmenetileg és részben feloldjuk.

A protestáns kultúra hónapja rendezvénysorozat idei mottója a Római levélből idéz: „egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint…”. Ez volt a reformáció célja: Jézus Krisztus akarata szerint rendezni be az egyházat és éltetni a közösséget. Ezért tértünk vissza a hierarchia elsődlegességétől a hitben és az értelemben újjászületett közösség képéhez és magához a Szentíráshoz. Sola scriptura.

A keresztyénség kultúráját egyszerre hozta létre a hit és az értelem: a személyes találkozásra, a kinyilatkoztatásra alapozott hit és az igazság megismeréséhez és követéséhez nélkülözhetetlen értelem.

Budakeszin néhány évvel ezelőtt egy építkezés miatt régészeti vizsgálatokat végeztek. Ennek során két sírt tártak fel. Az agyagban egymástól másfél méterre két ember földi maradványait fedezték fel. A közöttük lévő időbeli távolság – amennyire a velük eltemetett tárgyak maradványaiból ezt meg lehetett állapítani – több ezer év volt.

Időben messzebb voltak egymástól, mint mi ma a rómaiaktól, de a mellettük talált tárgyak sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint a mi mai használati tárgyaink a 30-40 évvel ezelőttiekre. A világ változása egészen ijesztő mértékben gyorsult fel. A technológia soha korábban nem tapasztalt mértékben határozza meg mindennapjainkat. A kontinensnyi távolság már nem csupán legyőzhető, de relatívvá is tehető, a majd mindannyiunk által kép és hang egyidejű továbbítására használt készülékek olyan mértékben változtatták meg és egyszerűsítették le a kommunikációt, hogy az átformálta mindennapjainkat. Az értékek, amelyekben hiszünk, nem változtak. Az élet, amelyet élünk, mégis összehasonlíthatatlanul más lett. Milyen hatással van ma ez a kultúrára és a hitre? 

Európát – és a szabad világot – a keresztyénség kultúrája tette otthonunkká úgy, hogy integrálta magába mindazt, amelyet a zsidóság és az antik hagyomány is létrehozott. A reformáció számtalan területen tett hozzá a keresztyén kultúrához. Nem csak a hitéletet és a teológiát vagy éppen az egyházi intézményrendszert újjította meg, utóbbit demokratizálta is, de új fejezetet nyitott a társadalmi berendezkedésben, illetve a mindennapi élet számtalan területén.

A keresztyénség kultúrája az igazság keresésének és kimondásának kultúrája. A reformáció mindennek új lendületet adott. Fontos szerepe volt abban, hogy újra megszülessen az egyensúly a hit és az értelem viszonyában: újra éles határvonal válassza el a hit és a tudomány kutatásának eszközeit, és hogy mindkét terület a maga igazságairól teljes hitelességgel nyilatkozhasson.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A kultúra egyik legfontosabb tényezője napjainkban is az, hogy mit gondolunk a másik emberről. Miért és hogyan élünk együtt, miért, miként és miben segítjük egymást? A hit kultúrája napjainkban – egy minden szempontból elvilágiasodott időszakban is – messze túlmutat saját egyházainkon, messze túlmutat a keresztyénség határain. 

Böckenförde szerint – idézem – „a szabadelvű állam, a szekularizált állam olyan előfeltételekből él, amelyeket önmaga nem tud garantálni. És miközben önmaga nem tudja garantálni, sőt, saját maga nem is tudja úgy megjeleníteni, mint az ő értékeit, mégis csak akkor maradhat fenn, hogyha a szabadságot, melyet polgárainak biztosít, belülről, az egyes emberek erkölcsi meggyőződése és a társadalmi közmegegyezés szabályozza és erősíti.”

A szabadelvű állam rá van utalva arra, hogy a társadalmi csoportok, vallási közösségek támogassák, előfeltételeit újra és újra megteremtsék, megőrizzék és megújítsák.

Tehát a szabadelvű állam sem mondhat le a benne élő közösségek morális erejéről. Ilyen értékőrző, értékteremtő és értékújító közösség a keresztény közösség, mely egyszerre világméretű és mégis frekventált és lokális.

Robert Schumann katolikusként, az Európai Unió egyik alapítójaként fogalmazta meg mindazt, amelyet kontinensünk a keresztyénségnek köszönhet. Őt is idézem: „A demokrácia a kereszténységnek köszönheti létét. Azon a napon született, amikor az ember küldetésévé vált, hogy mulandó élete során az egyéni szabadság, mindenki jogának tiszteletben tartása és a testvéri szeretet gyakorlása révén kivívja az emberi személyiség méltóságát. Soha Krisztus előtt nem fogalmazódtak meg hasonló gondolatok. Ilyen módon a demokrácia eszmeileg és időrendben szorosan kötődik a kereszténységhez. Vele együtt formálódott, korszakról korszakra sok-sok próbálkozáson át, nem egyszer tévedések és a barbárságba való visszahullás árán.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az európai keresztyénség és az európai demokrácia sem él könnyű időket. Nem fegyveres háborúk teszik ma próbára, hanem egy meg-megújuló kulturális és életmódbeli küzdelem, amely mögött azonban nagyon is létező és tudatos hatalmi tényezők állnak.

E modernkori kultúrharc elsődleges jelszava a dekonstrukció, amely azt hirdeti: minden kultúra, amely eddig valaha az emberiség történetében felépült, elnyomás eredménye lehet – ezért legjobb lerombolni.

Le kell rombolni az intézményeket, az államot, le lehet rombolni a közösségeket a családtól a nemzeten át az egyházig! Le kell rombolni, hogy a kultúra helyébe a kultúra tagadása, azaz a tagadás kultúrája, a hit helyébe az ideológia, az igazság helyébe a narratíva lépjen!

Hit-, közösség- és kultúraellenes támadásoknak vagyunk tanúi nap mint nap. Látjuk, miként lehet Európa ősi államaiban is félretenni a társadalom rendjét évtizedeken át meghatározó törvényeket. A technológia fejlődése által már amúgy is alapvetően megváltozott életritmusunkat is kihasználva a keresztyén kultúrából eredő alapértékeinket is meg lehet kísérelni zárójelbe tenni.

Itt érdemes egy pillanatra nekünk is megállni. Akik – összhangban a magyar Alaptörvény preambulumával – a keresztyénség nemzetmegtartó szerepét hirdetik és képviselik, szerintem jó úton járnak a közéletben. Ez azonban önmagában nem garancia a személyes tisztességre, hitre, sőt még a becsületre sem.

Azt viszont biztosan állíthatjuk, hogy a lécet levenni, illetve a lécet leverni nem ugyanaz, ahogyan a mércének nem megfelelni és a mércét felszámolni is alapjaiban különböző. A közéleti kereszténydemokrácia képviselőinek együtt kell élniük azzal, hogy akik nem fogadják el a mércét létezőnek, helyesnek vagy követendőnek, rajtunk azok is számon kérik ennek betartását! 

Az emberek nem arra kíváncsiak, hogy a keresztyének mennyire tudnak hasonulni a modern világhoz – mennyire tudják átvenni annak szavait, jelszavait, ideológiáit. Azt kérdezik, tudunk-e a jelen divatjaival szemben olyan életformát kínálni, amely szerint jó élni és a boldogság itt a földön is lehetséges. Tudunk-e igazi tartalmat adni olyan fogalmaknak, mint közösség, hit, nemzet.

Hit és értelem együtt teremt kultúrát: értékes, a mindennapokban élhető közeget az ember számára, amelyben egyszerre vagyunk szabadok és tartozunk valahová, egyszerre biztosított emberi méltóságunk és vállalunk eközben szolgálatot.

„… egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint…” – figyelmeztet a Római levél az idei reformációi hónap jelmondatában is. Mi mást mondhatnánk, minthogy: Úgy legyen!

Köszönöm a figyelmet!