Facebook Instagram Fidesz

2018. január 19.

Megújul a Rácz Aladár úti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda

Teljes egészében megújult, színesebbé és barátságosabbá vált a Rácz Aladár úti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda. A beruházás része annak az egy évvel ezelőtt indult, nagyszabású önkormányzati programnak, amelynek keretében az összes hegyvidéki háziorvosi rendelőt felújítják.

 

„Néhány éven belül jelentős javulást tapasztalhatnak majd a Hegyvidéken élők az egészségügyi ellátás körülményeiben” – mondta el Gulyás Gergely országgyűlési képviselő abból az alkalomból, hogy hivatalosan is átadták a Rácz Aladár út 5. szám alatti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda felújított épületét.

 

Tavaly márciusban adták az új helyre költözött, Böszörményi úti gyermekrendelőt, 2017 második felében pedig a Rácz Aladár úti felnőtt-, illetve ezt követően a gyermekorvosi rendelő felújítására került sor. Idén a tervek szerint a Fodor utcai, a Normafa úti, valamint az Ugocsa utcai rendelőket teszik rendbe, míg 2019-ben újabb négy helyszínen folytatódik a munka. A program teljes költsége várhatóan a 600 millió forintot is meghaladja.

 

„Az egyik szülő, miután megérkezett a frissen felújított rendelőbe, megkérdezte tőlem, hogy jó helyen jár-e. Másvalaki pedig azt mondta: úgy érzi magát a megújult környezetben, mintha Svájcban lenne” – idézte fel dr. Dolowschiák Annamária házi gyermekorvos a szülők reakcióját. A doktornő, aki immár huszonötödik éve dolgozik ezen a helyen, a pácienseihez hasonlóan nagyon örül a fejlesztéseknek: mindenekelőtt a gyermekbarát módon kialakított, színes várónak, valamit annak, hogy az orvosi vizsgáló tágasabb lett, így abban egy játszósarkot is berendezhettek.

Forrás: pokornizoltan.hu

Továbbiak

© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató