Közösségi házzal bővül az Istenhegyi Szent László Plébánia
Állami és egyházi összefogással valósulhat meg az újonnan épülő közösségi ház.
Az Istenhegyi Szent László Plébánia alapkőletételén részt vett Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Tarlós István főpolgármester, Erdő Péter bíboros és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere is. A templom mellett épül a 600 nézetméteres létesítmény, melynek időkapszuláját Gulyás Gergely közreműködésével helyeztek el, és amelyet Erdő Péter bíboros áldott meg.
Gulyás Gergely szerint a közösségi ház építése időszerű, hiszen esküvők, első áldozások, keresztelők, hittanórák és cserkész összejövetelek helyszíne lesz. „Tudjuk, hogy ami itt történik, jobbá teszi az életünket, kinyitja az örökkévalóság kapuit” – mondta a miniszter.
Gulyás Gergely hozzátette: „Antikultúrák világában, a kultúrák keveredésének idején, a hit tagadásának évtizedeiben, csak nehezen születhet újjá a kultúra. Európa bajban van, nem élünk könnyű időket. Sokan azt mondják, hogy ez a meccs lefutott, Európa megváltozik, ezt el kell fogadni, és alkalmazkodni hozzá.”
Úgy fogalmazott, hogy a Közel-Kelet keresztény közösségeinek sorsa intő jel lehet a számunkra, hiszen "kontinensünk belátható történelmi távlatban keresztények nélkül maradhat".
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: „Mi úgy gondoljuk, van remény, ennek forrása a hit, a hitből élő közösségek. Ilyen ez a közösségi ház is, amelyet tevékenysége szentelhet majd meg.” Kiemelte továbbá, hogy Magyarország Kormányának feladata, hogy lehetőségeket nyisson a megmaradásra és a gyarapodásra. Ennek okán jöttek létre családbarát intézkedések. Magyarország Kormánya „azzal segíthet, amivel tud, és amit tenni lehet, és örülhet annak, hogyha ez a segítség sokak erőfeszítésének és elkötelezettségének köszönhetően eléri célját, és beteljesül.”
Forrás: hegyvidek.hu