Főtiszteletű Püspök Urak! Főgondnok Úr! Nagytiszteletű Esperes Úr!Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Államtitkár Úr!  Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünneplő Gyülekezet! 

Országépítés magyar földön soha nem volt templomépítés nélkül. Minden ezer esztendővel ezelőtt, Szent István király parancsával kezdődött, amikor elrendelte, hogy tíz falvanként épüljön templom. A tatárjárás és az oszmán hódítás után, amikor az életet újra lehetett és kellett kezdeni, őseink először templomot építettek. De emlékezhetünk a templomépítésért folytatott küzdelmekre a XVIII. században, majd a szocializmus időszakában, a XX. században is. Emlékezzünk is most mindazokra az erőfeszítésekre, amelyeket a városiasodás idején tettek elődeink, hogy a modernkori Budapesten is jusson minden tíz falunyi emberre templom, és ne veszítsünk el élő közösségek hiányában senkit sem! Így jött létre a budahegyvidéki gyülekezet otthona, amely vendéglőből lett templommá. Ma, amikor Nyugat-Európában templomokból kávéházak lesznek, mindenféleképpen értékelnünk kell az ezzel ellentétes fejlődési irányt. Igazán maradandót alkotni a templomépítő nemzedékek tudnak. Azok, akik kiáshatják az alapot, felhúzhatják a falakat, tornyot emelhetnek és orgonát készíthetnek. Azok, akik újjáépíthetik, vagy bővíthetik mindazt, amelyet az elődeiktőlörököltek. Az alkotás maradandó voltát nem elsősorban a falak biztosítják, hanem az örökül hagyott lehetőség, hogy függetlenül attól, hogy milyen az idők járása, ezeket a falakat a következő nemzedék is imádsággal és énekkel, közösségi élettel tudja megtölteni.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Amíg templomot kell építeni, mert új gyülekezet alakult, vagy templomot kell bővíteni, mert a növekvő gyülekezetnek szűkösek a korábbi falak, addig az ország bizakodva tekinthet a jövőbe. A kávéházzá alakuló templomok Nyugat-Európája mellett ez reményt ad arra, hogy a magyar nemzet nem csak fizikai értelemben képes túlélni. Magyarországnak soha nem volt nagyobb szüksége a történelmi egyházak szolgálatára, ezen belül a református egyházra, mint manapság. Azokra, akik a kisgyermekekkel foglalkoznakannak érdekében, hogy életre szóló élményekkel indítsák őket útnak. Azokra, akik a fiatalokkal hittanórákon és bibliakörökben, kirándulásokon, bálokon, vagy éppen kórusalkalmakon találják meg közösen a hitet, hogy a családok megkapják a mindennapi életükhöz mindazt a segítséget, amelyet a közösség adhat meg nekik. És arra is szükség van, hogy az egyház ott álljon mindazok mellett, akiknek közel már az életnek határa. Magyarország addig marad meg Magyarországnak, amíg a szó eredeti értelmében európai is lesz, amíg meg tudjuk őrizni keresztyénségből kinőtt kultúránkat, életformánkat és műveltségünket. Értékeit, életfelfogását és szabályait tekintve Nyugat-Európa államai mára megszűntek európainak lenni. Ma Közép-Európában él Európa tovább. Itt még a „Te Deum” szól, nem a müezzin.

Németország új alkancellárját, őt idézve: a hazaszeretet szót hallva a hányinger fogja el. Mi szeretjük a hazánkat. Ezért ma felelősségünk még nagyobb. Nem csak Magyarország, de Európa ősi értékeit is mi képviseljük. Újra küzdenünk kell e jogokért, de van lehetőségünk arra, hogy döntsünk jó és rossz között.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Advent van. A koszorún ma már a harmadik gyertya ég. A templom felújításának fényét nemsokára a legnagyobb ünnep fénye ragyogja majd túl: a karácsony. Ma köszönetet mondunk mindazért, ami az elmúlt két és fél évben történt. Áldást kérünk mindazoknak az életére és munkájára, akik sokat tettek azért, hogy ez a templom elkészülhessen, és minden korábbi régi fényénél is szebb fényben ragyogjon.

Köszönet érte! 

A köszönet mindenkit illet, a dicsőség egyedül Istené. 

Köszönöm a figyelmet!