A törvényjavaslat egységes támogatása reményt ad, hogy időnként mi gyarló utódok, az erdélyi karokhoz és rendekhez hasonlóan felül tudunk emelkedni napi vitáinkon.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek!

„A türelem azok részéről, akik a vallás dolgaiban különbözőképpen éreznek, oly egybehangzó az evangéliummal és a józan ésszel, hogy szinte szörnyűségnek tűnik föl, ha emberek ily tiszta fényben vakoskodnak.” John Locke, a modern demokratikus állami berendezkedés egyik szellemi atyja, a Levél a vallási türelemről című művében írta ezeket a sorokat 1688-ban.

Locke, mint kora egyik meghatározó gondolkodója Anglia számára elméletben fogalmazta meg a vallási türelem és a vallásszabadság azon tételét, amit több mint egy évszázaddal korábban Erdélyben, a legendákat ihlető szépségű tordai hasadék lábánál elhelyezkedő ősi város középkori templomában az erdélyi karok és rendek már törvényben szentesítettek.

Amióta az emberiség eszméletre ébredt, keresi a lét értelmét, azt, amely a véges földi életen és önmagán túlmutató értelmet ad a létezésének. Minden ilyen útkeresésben, különösen, ha annak alapja a Szentírás, nagyon hamar, szinte törvényszerűen egymásra talál Teremtő és teremtett. A hit az emberiség ösztönös, létet és tudatot talán leginkább meghatározó adottsága.

Ötszáz évvel ezelőtt a XVI. században az akkor már több mint egy évezrede keresztény Európa felbolydult. Felfedező utak indultak a világ minden tájára és felfedező útra indult az európai ember a szellem és a lélek világában is a humanista gondolkodás és a reformáció által. Luther Márton 1517-ben megismert wittenbergi pontjai az őszintén Istent kereső, vívódó lélek megnyilatkozásai voltak, amellyel a nagy reformátor új és szabad utat keresett a hit megvallásának és megélésének.

A reformáció és annak különböző ágai futótűzként terjedtek Európában, hamar eljutva Magyarországra és Erdélybe is. A pezsdítő hitviták korszaka együtt járt azzal is, hogy a különböző egyházak saját igazukban - az ész és a hit erejében - nem eléggé bízva, a fegyverekre és az erőre támaszkodva akarták a másikat meggyőzni.

A vallásháborúk miatt magába fordult Európát eközben egyre jobban veszélyeztették a Bécsig jutó oszmán hódítók. Az egymással küzdő keresztény felekezetek a kereszténység önvédelmi képességét veszélyeztették.

A vallásháborúktól és oszmán támadásoktól szenvedő Európában - a mohácsi vész után elsüllyedő középkori Magyarország romjain, - két birodalom közé ékelődve találta magát az Erdélyi Fejedelemség. Egyik oldalon a Magyar Királyságot bekebelező Habsburgok, másik oldalon az Európát fenyegető oszmánok.

A bölcs erdélyi rendek, magyarok, székelyek és szászok, katolikusok, reformátusok, evangélikusok és unitáriusok, élükön János Zsigmond fejedelemmel és Dávid Ferenccel, az unitárius egyház alapítójával, felismerték, hogy ha egymás ellen küzdenek, akkor csak az ellenség győzhet, akkor együtt veszhet oda kereszténység és magyarság. Felismerték, hogy bármely egyházhoz tartozzanak is küldetésüket csak akkor teljesíthetik, ha tudatában vannak annak, hogy a keresztény hittel soha nem egy másik keresztény felekezet hite áll szemben, hanem a hitetlenség.

Így érkezett el az 1568-as tordai vízkereszti országgyűlés, amely január 13-án elfogadta a vallásügyi törvényt, szabadságot biztosítva ezzel a bevett vallásoknak, a katolikusnak, a reformátusnak, az evangélikusnak és az akkor megalakuló unitáriusnak.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégeink!

A Magna Charta mellett az Aranybulla volt az egyik első alkotmánylevél Európában, amellyel a nemesség már a XIII. század elején jogot nyert arra is, hogy szembeszegüljön az uralkodóval, ha az megsértette az ország törvényeit. Werbőczy Tripartituma a szokásjogok foglalatának európai jelentőségű példája.

A most előttünk fekvő ötpárti törvényjavaslat pedig annak az 1568-ban, 450 évvel ezelőtt elfogadott vallástürelmi törvénynek kíván emléket állítani, mely elsőként deklarálta a vallásszabadságot, messze megelőzve ezzel kora Európájának szellemi és jogfejlődését, követendő példát állítva az egész világ számára. Az erdélyi rendek azt üzenték Európának: az emberek gondolkodásának és hitének tiszteletben tartása a béke záloga, amely a gyarapodás és a boldog élet előfeltétele.

Az emlékörvény műfaja nem idegen a mögöttünk hagyott lassan három évtized parlamentáris demokráciájának gyakorlatától. Az első szabadon választott Országgyűlés által elfogadott első jogszabály az 1956-os forradalom jelentőségét megörökítő emléktörvény volt, de született hasonló a Millenium jelentőségéről, illetve a trianoni békediktátum 90. évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Napjáról is.

De miről is rendelkezik az 1568-as tordai vallásügyi törvény, amelynek emléket kívánunk állítani.

Tordán az erdélyi vallási türelem feltételeit teremtették meg, ezzel pedig a jogegyenlőség egyik legfontosabb sarokkövét jelentő vallásszabadságot iktatták törvénybe.

A tordai országgyűlés döntésével a vallásszabadság vált az egyik első, törvényben elismert szabadságjoggá a nyugati civilizációban. Ráadásul a jogszabály a szabad prédikálásról és prédikátor-választásról tesz említést, ebben pedig a szólásszabadság gyökerei is fellelhetőek.

Az 1568-as törvény a szó legigazibb értelmében forradalmi volt. A tordai országgyűlés után Erdélyben nem a földesurak voltak az emberek lelkének urai, mint az 1555-ös augsburgi vallásbéke után. 

Túllépve a „cuius regio, eius religio” elvén az erdélyi rendek szentesítették, hogy az emberi lét legmélyebb és a valódi egzisztenciát leginkább meghatározó kérdéseiben a közösség feje felett senki nem dönthet. Ebben állt a tordai vallásügyi törvény jelentősége, mert ez a valódi vallásszabadság kiindulópontja.

Az erdélyi rendek a gondolkodó, szabad akarattal rendelkező ember hitének védelmét szentesítették, amikor kimondták: az erdélyiek feje felett az erdélyiek hitéről senki nem dönthetett.

Erdély falvaiban és városaiban ugyanazt a Bibliát meggyőződésük szerint taníthatták és magyarázhatták a különböző confessiók és religiók prédikátorai. Ezután egy településen az ég felé, az egyetlen Istenre akár négy felekezet templomának tornyai is békével mutathattak elismerve, hogy mindegyikben – Reményik Sándor szavaival – „Az Örök Isten beszél – magyarul”.

Mindehhez az is hozzátartozik, hogy a korabeli Erdélyben nem csak a négy bevett egyház gyakorolhatta szabadon a vallását, de békében és különösebb atrocitások nélkül a szombatosok, zsidók, anabaptisták és ortodoxok is. Így lett a vallásháborúk korában Erdély a vallási béke szigete.

A tordai törvény azonban nemcsak a különböző felekezetek szabad működését biztosította, nemcsak arról rendelkezett, amelyet Dávid Ferenc úgy fogalmazott meg, hogy „az ő hitében senki ne háborgattassék”.

A tordai vallásügyi törvény így zárul: „A hit Isten ajándéka, ez hallásból lészön, mely hallás Istennek igéje által vagyon”. E záró mondat nem csupán az adott kor jogalkotásának ünnepi megnyilvánulása.

A Biblia egy mondatának, a Római levél szakaszának törvénybe iktatásával nemcsak azt mondták ki az erdélyi törvényhozók, hogy az igehallgatásból eredő hit Isten és az ember személyes kapcsolata, hanem arról is tanúságot tettek, hogy az állam nem lehet közömbös, nem lehet semleges a hit dolgában sem. A vallásszabadság az egyéb számára természetesen nemcsak a hitvallás, hanem az attól való tartózkodás szabadságát is jelenti. Az államnak azonban kell, hogy legyenek vállalt értékei, rendezőelvei és alapvetései, amelyeket oltalmaz, amelyek mellett kiáll, és amelyeket védelemben részesít. Teszi ezt azért, mert ezt örökölte az ősöktől, mert ez biztosít megfelelő eligazodást a világban és teszi ezt azért, mert ez a megmaradásának záloga.

Theodor Heuss, a II. világháború utáni első német államfő mondta: a három domb az, ahonnan Európa elindult: „az athéni Akropolis, a római Capitolium és a jeruzsálemi Golgota.” Európa és benne Magyarország, a magyar nemzet teljes közössége a zsidó-keresztény kultúrkörben jött létre, ebben és ennek köszönhetően tudott csak fennmaradni.

A személyes hit ajándék és kegyelem, de a vallásból eredő kultúra, etika és értékvilág közös örökségünk, mely meghatározza együttélésünk formáit, jogszabályainkat, a társadalmunkat összefogó mércéinket, az emberi méltóság keresztény kultúrában gyökerező feltétlen tiszteletét és védelmét. Ezért volt igaza Antall József néhai miniszterelnöknek, amikor úgy fogalmazott: „Európában az ateista is keresztény”.

Amikor ezt követően minden év január 13-án a tordai országgyűlés vallásszabadságot kimondó törvénye elfogadásának napján megemlékezünk a Vallásszabadság napjáról, akkor egyszerre hangsúlyozzuk a szabad vallásgyakorlás, illetve zsidó-keresztény kultúránk védelmének rendkívüli jelentőségét.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!

A tordai vallásügyi törvény korszakosságát mutatja, hogy saját jelentőségének súlya négy és fél évszázad után is képes konszenzust teremteni a mára már sajnos szinte semmiben egyet nem értők között. Ahogy az unitáriusok éneklik: „Adjunk hálát mindnyájan (…) A felettünk valónak (…) Aki egybegyűjtött minket”.

Tisztelt Országgyűlés!

A vallásszabadság védelme, amelyre ezután minden január 13-án emlékezni fogunk ma is indokolt. Mivel ezt a tordai országgyűlés szentesítette először, ezért e területen ránk történelmi felelősség is hárul.

Nemcsak azért, mert legutóbb épp a 40 éves kommunista rémuralom idején tapasztalhattuk meg mennyire lélek és nemzetromboló, ha lábbal tiporják a vallásszabadságot. Hanem azért is, mert a klasszikus szabadságjogok közül ma is a vallásszabadság az egyik legfenyegetettebb szabadságjog, melyet világszerte a legtöbb támadás ér.

Ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, az is köztudott, hogy Nyugat-Európa több – nekünk időnként erkölcsi leckét adni szándékozó – országát zsidók százai hagyják el félelmükben az őket érő atrocitások miatt. Mindeközben tudatosan zajlik Európa és a nyugati civilizáció keresztény gyökereinek elvágása, kultúránk átformálása, amelyet a tragikus európai demográfiai helyzet és a bevándorlás olyan mértékben erősít fel, hogy a keresztény kultúra megmaradása válik kérdésessé a legősibb kontinensen.

Márpedig, ha elvész a keresztény kultúra, azzal együtt elbukik az emberi méltóság tiszteletén alapuló életformánk is.

Az 1568-as tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság napjáról szóló törvényjavaslat egységes támogatása reményt ad, hogy időnként mi gyarló utódok, az erdélyi karokhoz és rendekhez hasonlóan felül tudunk emelkedni napi vitáinkon.

Elhangzott az Országgyűlés plenáris ülésén, „Az 1568-as tordai vallásügyi törvény jelentőségéről és a Vallásszabadság napjáról” szóló törvényjavaslat expozéjaként