„Gyerekek! Történelmi időket élünk. Próbáljunk meg ehhez mérten viselkedni!”

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Külön tisztelettel és szeretettel köszöntöm Brusznyai Árpád családtagjait és mindazokat, akik 1956-ban vele együtt küzdöttek itt Veszprémben és Veszprém megyében a magyar szabadságért. „Te is csak itt állsz, mert nincs itthon az édesapánk. Majd ha hazajön, te is örülsz, majd muzsikál neked ugye, édesanya?” – így beszélt Brusznyai Árpád görög–magyar–történelem szakos tanár alig három éves kislánya, Margitka édesapja árván maradt csellójához és édesanyjához, miután bebörtönzése miatt akkor már 177 napja voltak kénytelenek nélkülözni a családfőt. A kislány reménye hiú ábránd maradt csupán, a hangszer soha többé nem szólalt meg Brusznyai Árpád kezében.

A nagy ígéretként számon tartott tudós-tanárt 33 évesen kivégezték 1958. január 9-én, ahogy a Legfelsőbb Bíróság Katonai kollégiumának különtanácsa másodfokú ítéletében a tényeket teljesen meghamisítva fogalmazott: „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének bűntette miatt”. - Így idézi fel Brusznyai Árpád forradalmi megtorlásba illeszkedő sorstragédiáját a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyarság haza és szabadságszeretetének világra szóló megnyilvánulása volt. Járhatunk bármerre a nagyvilágban, a magyarok 1956-ban tanúsított hősiességét mindenhol számon tartják, tisztelik, és mindenhol csodálják. A szabadságharc legfontosabb eseményei a nemzet kollektív emlékezetének részévé váltak.

Október 23-án évről-évre felelevenítjük a Műegyetemről induló tüntetés résztvevőinek emlékét, magunk elé idézzük, ahogy a tömeg kiszakítja a magyar zászlóból az ott idegen testként éktelenkedő kommunista címert, elborzadunk a Magyar Rádió előtti és a Kossuth téri sortüzek kegyetlenségén, és csodálattal tekintünk a pesti srácok bátorságára. November 4-én pedig szinte halljuk, ahogy a szovjet tankok végig gázolnak az országon, hogy még további három évtizedre elfojtsák a magyar szabadságot, és megidézzük azoknak a hősöknek, mártíroknak az emlékét, akik a szabadságharc leverésekor vagy az azt követő megtorlásokban életüket áldozták hazájukért.

A szocialista önkényuralom hiába szánta a felejtést osztályrészül a legyilkolt hősöknek, hiába lehetett három évtizeden keresztül csak titokban vagy gyalázkodva említeni Nagy Imre, Mindszenty József, Tóth Ilona, Pongrácz Gergely és Brusznyai Árpád nevét, emlékük – három évtizeddel a kommunista diktatúra pusztulása után - az utókor főhajtásától övezve él velünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

’56 forradalma nem lett volna teljes a veszprémi hőstettek nélkül, a veszprémi MEFESZ megalakítása nélkül, a szovjet megszállás ellen tüntető veszprémiek, várpalotaiak, pápaiak nélkül, a Veszprém megyében sorra alakuló forradalmi tanácsok nélkül, a megyében ledöntött szovjet emlékművek nélkül és a november 4-én a szovjet tankok ellen – itt – a veszprémi várban elkeseredetten és reménytelenül, de mégis védekezni próbáló hősök nélkül.

De ahogy alászállunk az 56-os forradalom történetébe, nemzeti közösségünk bátorságában és áldozatvállalásában meglelhetjük a legbátrabbakat, magukat a hősöket, az 56-os forradalom és a szabadság nagybetűs magyar hőseit. Az utcákon hömpölygő tömegekben résztvevők között kirajzolódnak az emberi nagyságok arcai. Meglátjuk a Corvin közieket és a Széna térieket.

Meglátjuk Pongrácz Gergelyt, Maléter Pált, Tóth Ilonkát, a balatonhenyei Balogh Erzsébetet, aki a Kossuth téri mészárlásban veszette életét és meglátjuk Brusznyai Árpádot, akinek élete, a forradalom alatti helytállása, emberi példája a valódi erkölcsi nagyság, egy nagyszerű jellem megnyilvánulása, koncepciós pere pedig az egyik legkirívóbb példája a kommunista diktatúrát jellemző embertelenségnek és aljasságnak.

Brusznyai Árpád a lehető legveszedelmesebb ember volt a kommunisták számára. Szilárd erkölcsi tartása volt, világos értékítélettel rendelkezett, Istent félő, felebarátot szerető, hazájához ragaszkodó ember volt. Klasszika-filológiát tanult, majd az ókori görög mitológiák erkölcsi példázatait, a hősies helytállás és az erények szükségességét tanította. Előbb Budapesten oktatott az egyetemen, majd miután kispap testvérét Kistarcsára internálták, őt pedig a kommunista diktatúra megfosztotta egyetemi katedrájától, itt Veszprémben a Lovassy László Gimnáziumban kezdett oktatni.

Diákjai egytől-egyig nagy tudású, széleslátókörű tanárként emlékeznek rá. Tartottak tőle, de tisztelték is. Sokoldalúságát mutatja, hogy Brusznyai Árpád egy veszprémi diákja visszaemlékezéséből tudjuk, hogy az 56-os forradalom kitörése után bement az osztályterembe és azt mondta, „gyerekek történelmi időket élünk, próbáljunk meg ehhez mérten viselkedni.”

Brusznyai Árpád valóban a történelmi időknek megfelelően viselkedett. Nem volt kérdés számára, hogy a forradalom ügyének szolgálatába állni erkölcsi parancs. Tekintélye, embersége, az őt jellemző sziklaszilárd erkölcsi tartás és az őt övező tisztelet hamar a forradalom egyik veszprémi vezéralakjává tette.

Előbb csak tagja, majd elnöke lett a Veszprém Megyei Forradalmi Tanácsnak. Hiába sanyargatta őt is az akkor már majdnem egy évtizede tomboló kommunista diktatúra, emberi nagyságának talán legfontosabb bizonyítéka, hogy a forradalmi hév közepette is mértéktartó tudott maradni, meg tudta tartani emberségét és nem hagyta eluralkodni sem magán, sem a veszprémi forradalmi erőkön a bosszúvágyat. Brusznyai Árpád elévülhetetlen érdeme, hogy a forradalom Veszprémben végig tiszta tudott maradni. Megakadályozta a foglyul ejtett ávósok, a letartóztatott pártfunkcionáriusok lincselését, mert valóban hitt a forradalom győzelmében, abban, hogy a diktatúra fenntartóit és hóhérait majd egy szabad országban, jogállami igazságszolgáltatás előtt vonják felelősségre. Az őt a forradalom napjaiban reszketve felkereső Pap Jánost is a bosszúállás elmaradásáról biztosította.

Brusznyai Árpád mindvégig kitartott a forradalom mellett, küzdött egy szabad, demokratikus országért és mindvégig hirdette, hogy erőszakra az erőszak elhárításának mértékén túl még a rendkívüli idők sem jogosítanak. Amikor a szovjetek megszállták Veszprémet Brusznyait a Szovjetunióba hurcolták, majd hazaérkezése után nem kerülhette el a letartóztatást, a koncepciós pert és az akasztófát sem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Brusznyai Árpád esetében különösen találó a nagypénteki passió egyik legdrámaibb jelenete, amikor Lukács Evangéliuma szerint Pilátus visszakérdezett a Jézus keresztrefeszítését követelőknek: „De hát mi rosszat tett? Semmi vétket nem találok, amiért halálra kellene ítélnem”.

Egyik diákja így emlékezik vissza: „’57 februárjában még hazaengedték. Hárman-négyen, 18 éves gimnazisták, odamentünk a háza elé. Egyesével felmentünk hozzá, 10-10 percekre. Ma is él bennem a kép, fekete nadrágban és fekete garbóban ült, mellette a felesége és a kislánya. Végig azt mondta, nem lesz semmi baj, hiszen én semmi olyat nem tettem.”

Koncepciós perben koholt vádak alapján elsőfokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Majd a pozitív emberi tulajdonságokkal nem rendelkező kommunisták közül is az egyik legaljasabb, Pap János, későbbi belügyminiszter, Veszprém megyei elsőtitkár közbenjárására – leveléből idézve: „a megye kommunistái és becsületes dolgozói (…) a legsúlyosabb ítéletet várták” -, Kodály Zoltán segítő közbenjárása ellenére a Legfelsőbb Bíróság halálra ítélte Brusznyai Árpádot, akit 1958. január 9-én, éppen hatvan évvel ezelőtt, akasztottak fel. Nemzeti imádságunkat, a Himnuszt énekelve ment a bitófára. 33 évet, krisztusi kort élt meg. A 301-es parcellában jeltelen sírba hantolták el. A kommunista diktatúra még azt sem engedte meg, hogy diákjai kirakják képét az érettségi tablójukra.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Brusznyai Árpád élete is arra figyelmeztet, hogy fegyverrel, erővel le lehetett győzni a magyar forradalmat, a magyarok szabadságát. Bebörtönözhették a forradalmárokat, felakaszthatták a hősöket. De az erkölcsi győzelem az sosem lehet az elnyomóké, a megszállóké. Az mindig az olyan példaképeké, mint Brusznyai Árpád.

Egy diktatúra hatalma az ember felett fizikai valóját tekintve korlátlan, de a szellem felett nincs hatásköre. Az ember egy diktatúra által testi valójában megsemmisíthető. Akit azonban a hazája szabadságáért való kiállásáért ölnek meg, annak igazsága az életáldozat által egy nemzet közös öröksége lesz, vérrel való megszenteltsége által örök értékké nemesül. Egy nemzet csak addig marad fenn, amíg Brusznyai Árpád és a hozzá hasonló hősök emlékét őrzi és ápolja, kiállásuk értelmére, a szabad és független Magyarországra szent értékként tekint.

A szabad Magyarország polgáraiként ezért hajtunk 6 évtized elmúltával is megrendülten fejet Brusznyai Árpád áldozatos élete és életáldozata felett.