Tisztelt Államtitkár Urak!

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Kitüntetettek!

Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Magyarország születésnapján találkozunk. Egy sikeres születéstörténetet ünneplünk, hiszen Szent István alkotása egy évezred után is élő egység, mindennapi életünk állami kerete. Az évezredes múlt legnagyobb előnye, hogy mindarra felkészít bennünket, ami előttünk áll, ami a jövőben történhet. Ha az elmúlt évezredben sikerült túlélni tatár, török és szovjet országgyűlést, túlélni azokat a századokat, amikor Magyarország sorsáról nem Magyarországon döntöttek, túlélni Trianont, amikor ezt az országot és ezt a nemzetet halálra szánták, akkor jó okunk van azt remélni, hogy a jelen nehézségei által állított akadályokat is sikerrel vesszük majd. Egy másik ország államiságot fenyegető háborúja a szomszédunkban, évtizedek óta nem látott infláció a világban, mindenütt elszabadult energiaárak, gyökeresen átalakuló világpolitikai viszonyok, amelyekről annyit biztosan mondhatunk, hogy nem látni olyan forgatókönyvet, amely szerint ezeknek a változásoknak Európa nyertese lenne.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Márai Sándor írta, idézem: „A magyar mérsékelt, tartózkodó, ezeréves veszélyösztönnel szemléli a világ jelenségeit, ezer éve ugyanazok a történelmi erővonalak metszik a magyarság életvonalait. A magyar nem kegyetlen: történelmi sorsa méltányosságra és óvatosságra tanította. Ezer éven át egy kis nép, mely nagyhatalmak állandó viharzónájában él, megtanulja, hogy egyetlen kötelessége van önmagával és a világgal szemben: megmaradni. Túlzással, igazságtalansággal, méltánytalansággal, vad indulatokkal, kegyetlenséggel lehet hódítani; megmaradni csak méltányossággal, türelemmel és arányérzékkel lehet.”.

Méltányosság, türelem, arányérzék – ez tehát Márai szerint a megmaradás útja. Így volt ez akkor is, amikor fegyverrel kellett harcolni az ország megmaradásáért, akkor is, amikor az ország három részre szakadt. Így volt akkor is, ha idegen megszállás idején a fal mellett járva kellett továbbadni mindazt, amit az elnyomás közepette is meg kellett menteni és meg kellett őrizni. És így volt akkor is, ha a béke idejét éltük, és volt alkalmunk tudományt és kultúrát művelni, alkotni, kereskedni és építeni. Méltányosság, türelem, arányérzék. Ma sem lehet másként. Különösen fontos ez napjainkban, amikor komoly, egymásba érő válságokkal nézünk szembe, amikor „forr a világ bús tengere”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Régi igazság, még hogyha a kor divatja meg is kérdőjelezi, hogy senki nem él önmagában, senki nem él önmagának. Minden, amit teszünk vagy nem teszünk, hatással van környezetünkre, visszhangzik mások életében. Első királyunk közel négy évtizeden keresztül állt az ország élén. Közben nagyot fordult a világ, új országok és birodalmak emelkedtek fel és estek szét. Elég, hogyha arra gondolunk, hogy akkoriban szűnt meg a Skandináviát és Angliát is magában foglaló nagy északi birodalom. Szent István élete és műve, az öröksége, amit utódaira hagyott: ez az ország. A keresztény hit meggyökerezése, amelyből ezeréves kultúránk kinőtt. Az állam, amely keretet adott a koronként sokat változó magyar nemzet életének és szolgálta az ország közösségét. Megalkotta a vármegyéket, amelyek ezer esztendeje szolgálják a helyi közösségek mindennapjait. A jogrend és az első törvénykönyv, amely ma is mintaként szolgál minden törvényhozó számára. Szent István király intelmei, amelyek örök iránymutatást jelentenek az államvezetés és az etika területén. De az ő öröksége a mai értelemben vett európai együttműködés előképe is, az európai nemzetek közössége, amelynek létrehozatalában Ottó császárral és a lengyel királlyal maga is részt vett. Szent István öröksége egy évezrede példa és keret. Azóta egy ország életében adódik össze a teljesítményünk, azóta ez az építmény túlélt, védelmezett, teret biztosított számunkra. Igaz ez akkor is, ha időnként az épület feletti rendelkezési jogot el akarják vitatni a benne élőktől, és mások céljainak szolgálatába akarják állítani. Igaz ez akkor is, hogyha időnként kigyullad egy része és újra kell építeni. Igaz akkor is, ha megcsonkították, és akkor is, ha időnként társbérletre kényszerítenek bennünket, és még akkor is igaz, ha a mindig velünk élő vendégszeretetünk ellenére újabban jogcím nélküli lakáshasználók befogadására akarnak kényszeríteni bennünket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Igen tisztelt Kitüntetettek!

Nemzeti ünnepeink és azon belül is állami ünnepünk kötelezettséget ró ránk: a számvetés kötelezettségét. Számba venni is nehéz, milyen sokaknak milyen sokat köszönhetünk. Az a teljesítmény, amelyet hosszú éveken, évtizedeken keresztül felmutattak, az a munka, amelyet a hétköznapok csendjében elvégeztek, a magyar nemzet tehetségének bizonyítéka, közös örökségünk és büszkeségünk része. Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy ma itt vannak, hogy köszönthetjük Önöket és köszönetet mondhatunk mindazért, amit nyilvánvalóan tettek, amely megmarad, amely gazdagítja azt a területet, amelyen dolgoztak, és köszönetet mondhatunk azért a rejtve maradt áldozatért is, amely a kiemelkedő eredmény elérését lehetővé tette. Köszönetet mondunk azért, hogy erősebbé tették munkájukkal ezt az országot, és gazdagabbá a magyarokat. Azokat is, akik velünk élnek és azokat is, akik távolról figyelnek erre a hazára.

Köszönet érte!

Isten éltesse Magyarországot!