Nagytiszteletű Esperes Úr!

Nagytiszteletű Asszony!

Államtitkár Asszony!

Polgármester Úr!

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Ha érteni akarjuk, hogy mit jelent ez a templom, akkor elég volt Nagytiszteletű Asszony prédikációját meghallgatnunk, de ha visszatekintünk az időben, akkor a mögöttünk hagyott három évszázadra kell figyelnünk. Arra, hogy a Rákóczi-szabadságharc után milyen hatalmas erőfeszítéseket kellett tenniük a reformátusoknak egy ideiglenes templomért, s hogy egy évszázadon keresztül templomról nem is álmodhattak soha. Kőépületről legalábbis semmiképpen, majd a türelmi rendeletet követően a gyülekezet sokat tett azért, hogy a telek és a tégla megvásárlásához szükséges forrásokat megteremtse. Aztán azért, hogy a torony végül felemelkedhessen a maga méltó magasságáig, és hogy elkészüljön az orgona is. A millennium hozta ezt végül el, két évszázad álmai teljesedtek be. A gyülekezet erőfeszítései, bőkezű amerikai és holland támogatók segítségével – a létező szocializmus egyházüldözése idején is és a rendszerváltás gazdasági nehézségei közepette is – lehetővé tették, hogy a templom megmeneküljön az enyészettől. És most újra van okunk az ünneplésre.

A templom felújításával elmondhatjuk: az őseink műve visszanyerte eredeti szépségét és méltó helyet biztosít mostantól a tokaji református gyülekezetnek. A templom történetét elsősorban mégsem a falak állapota határozza meg, hanem az Isten házát benépesítő közösségé. Ez a történet a lelkekben íródik keresztséggel és konfirmációval, esketéssel és temetéssel, imával, bűnvallással, úrvacsorával és bűnbocsánattal. Az általunk hordozott keresztek letételével, vagy éppen annak belátásával és elfogadásával, hogy van olyan keresztünk is, amit földi létünk végéig hordoznunk kell. Sok mindent tudhatunk mindezekről személyes tanúságtételekből. A java mégis előttünk rejtve zajlik, csak Isten tartja pontosan számon, hiszen egyedül ő ismeri és ő érti az egymásba kapcsolódó emberi életek hatalmas rendszerét, egymáshoz való viszonyunkat, ő látja erényeinket és hibáinkat.

Mai ünnepi találkozásunkkor mégis adjunk hálát azért, hogy mi következett a gyülekezet hitéből, hogy mennyi szép és jó gondolat és elszánás, ügy és elhatározás indult ki a falak közül, hogy azután formálja egy-egy ember, egy-egy család, vele Tokaj város és – tágabb értelemben – egész Magyarország életét. Így tudjuk felmérni e templom és a gyülekezet semmihez sem fogható értékét.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

Magyarország újjáépítésének legalább annyira a lelkekben kell megtörténnie, mint a falakban. Nehéz időkben sem adhatjuk fel a célt, hogy fenntartsuk a gyarapodás lehetőségét, különösen a vidék Magyarországának. Fel kell mutatnunk azokat az egyedülálló történelmi értékeket, amelyek itt, Tokaj-Hegyalján is megtalálhatóak! És hozzá kell ezzel is járulnunk ahhoz, hogy megerősíthessük értékteremtő közösségeinket. Az az 564 millió forint, amelyet a református templom felújításához biztosítottunk, egyszerre értékmentés és lehetőség a lelki megújulásra. Azt szeretnénk, hogy az egyházak teljesíthessék Istentől kapott küldetésüket, és korunkban is hozzáadhassák az emberek életéhez mindazon értékeket, amelyekkel egy évezrede építik és fenntartják ezt az országot, szolgálják a magyar nemzetet.

Köszönjük mindenkinek a munkáját, Főépítész Úrtól a kivitelezőkig, a munkásokig, akik ezen a nagyszerű művön dolgoztak, és akiknek munkáját ezek a falak és ez a gyönyörű templom dicséri. Azt kívánom mindannyiunk nevében, hogy – folytatva a templom 200 éves és a hegyaljai reformáció pár évtized híján 500 esztendős történetét – legyen áldás az úton, amit ma kezdenek el. A reformáció előestéjén, a reformációt is ünnepelve, szívből kívánom, hogy a következő fél évezred tokaji magyar református nemzedékei is őrizzék meg hitüket, nyelvünket, közösségüket és templomukat. Ha igaza van Hamvas Bélának, hogy „végül ketten maradnak: az Isten és a bor”, akkor a tokaji gyülekezet esélyei a leghosszabb időtávlatban is kiemelkedők.

Köszönöm a figyelmüket!