Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

Házelnök Asszony!

Főpolgármester Úr!

Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak!

Igen Tisztelt Kitüntetettek!

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Vendégeink!

„… tizennégy Milljom szív földobogott.” – írja Petőfi a márciusi ifjakat megéneklő versében a március 15-i pesti forradalomról. Igaz ez azóta is évről évre. Most is, és minden március 15-én megdobban magyarok millióinak szíve az anyaországban, az elcsatolt nemzetrészeken, Erdélytől Kárpátalján át Délvidékig és a diaszpórában az Egyesült Államoktól Ausztráliáig. Büszkeséggel töltheti el, és kell is, hogy eltöltsön minden magyar embert március 15-e, amikor arra emlékezünk, hogy olyan dicső, nemzetformáló tetteket volt képes véghez vinni a magyarság, mint a 175 évvel ezelőtti forradalom és szabadságharc, amely elemi erővel mutatta meg a világnak a magyarok ösztönös szabadságvágyát, nemzeti összetartozását. Éppen ezért március 15-e egyszer és mindenkorra a magyar szabadság egyetemes ünnepe. 1848 márciusában, a népek tavaszán Budapesten is győzött a forradalom. A polgári Magyarország követelése felülírta az akkorra már recsegő-ropogó feudális viszonyokat. 1848. március 15-e az a nap, amikor a reformkor magyar nemzeti tudatot felvirágoztató évtizedei beteljesedtek. 175 évvel ezelőtt, azon az esős, márciusi napon a márciusi ifjaknak, Petőfinek, Jókainak, Irinyinek, a Pilvax kávéháztól a Landerer nyomdán, a várban raboskodó Táncsics kiszabadításán át a Nemzeti Múzeum lépcsőjéig tartó forradalmával született újra – a már akkor is ezeréves hazában – a Magyar Nemzet, született meg a polgári Magyarország. Szabad lett a sajtó, lett országgyűlés, közteherviselés és felelős minisztérium, ahogyan ezt magyarok sokasága óhajtotta, akik egy nemzetként tűzték ki mellükre az azóta is hordott nemzeti színű kokárdát.

Hölgyeim és Uraim!

Ahogy később sem, úgy 1848-ban sem volt elegendő a magyar szabadság kivívásához a forradalom átmeneti győzelme. Az 1848-as forradalom vívmányait, a magyar szabadságot meg kellett védeni a Habsburgoktól, Jellasicsoktól, Windisch-Grätzektől és a cári csapatoktól. Az újjászületést és reményt hozó forradalmi szabadság napjai mindösszesen fél évig tartottak, amíg Jellasics – átlépve a Drávát – Budapest felé indult, hogy rendet tegyen a renitens Magyarországon. Ezzel vette kezdetét a szabadságharc bár vesztes, de mégis dicsőséges küzdelme. Oly korszak volt ez, amikor Kossuth egy szavára ezrek álltak honvédnek. Olyan korszak volt ez, amikor a „Hazáért mindhalálig!” felkiáltás a mindennapi élet rendezőelve volt Magyarországon. Olyan kor volt ez, amikor Petőfi szavaival: Egy szóvá, s egy érzelemmé. Olvadt össze a haza. Az érzelem „lelkesűlés”, a szó „szabadság” vala.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miután Mohácsnál elbukott a középkori magyar állam, a magyarság történelme másról sem szól, mint megszállásokról, a megszállás ellen vívott magyar szabadságküzdelmekről, éppen ezért a szabadságharc nyelvünk egyik legszebb és a magyarság történetének egyik legbeszédesebb kifejezése. Benne rejlik a magyarság tragédiákat elszenvedő, mégis túlélni képes, reményt keltő sorsa. Benne rejlik, hogy nekünk a szabadságot nem ingyen adják, nem örökül kaptuk. Számunkra a szabadság vágya magától értetődő, de a léte nem. Mert nekünk a szabadságért mindig meg kellett harcolni. Kossuth Lajos szerint: „Küzdelmeink emlékezete megfutott pálya gyanánt álland azok előtt, kik új erővel lépnek nyomunkba, kezdendik a munkát, hol mi végezénk.”.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Tisztelt Kitüntetettek!

Az életünk nem önmagában áll, hatással vagyunk egymássorsára. A kiemelkedő teljesítmények gazdagítják a kort, melyben immáron – több mint három évtizede – egy szabad és független Magyarországon élhetünk. Azért is találkozunk ma, arra is alkalmat adnak nemzeti ünnepeink, hogy köszönetet mondjunk. Ami Önöknek, a kitüntetetteknek az elmúlt évtizedek mindennapi munkája, az távlatosan visszatekintve kiemelkedő hozzájárulás a rendszerváltoztatás utáni Magyarország életéhez. Különböző területeken olyan teljesítményeket mutattak fel, olyan eredményeket értek el, olyan alkotásokkal gyarapították hazánkat, amelyek nélkül nemzeti közösségünk lenne szegényebb. Elismerés, tisztelet és főhajtás mindezért. 175 évvel ezelőtt, az első március 15. után, egy korábban elkerülni remélt veszélyekkel teli korban, fohászként ismerhetjük meg a '48-as forradalom óhaját: „Legyen béke, szabadság és egyetértés!”.

Köszönöm a figyelmet!