Főtisztelendő Érsek Úr!

Igen Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Képviselőtársam!

Tisztelt Főispán Úr!

Hölgyeim és Uraim!

Kedves Veszprémiek!

Százhetvenöt évvel ezelőtt Európán forradalmak söpörtek végig. A polgári jogok kínálta szabadság ügye 175 évvel ezelőtt közös európai ügy volt. A népek tavasza gyökereiben rázta meg az abszolutizmus által kormányzott Európát. E mozgalom egyenlő jogokat követelt a nemzetnek és polgárainak. Egyenlő jogot a nemzetnek: függetlenséget, alkotmányos intézményeket, felelős kormányt, szabad sajtót. Egyenlő jogot a polgároknak: jobbágyfelszabadítást és törvény előtti egyenlőséget. A rabság helyett szabadságot követelt a nemzet és az egyén, a közösség és a polgár számára egyaránt.

Miközben Európában gyorsan kihunyt a láng, és mindenhol eltaposták a szabadság tüzeit, Magyarország felvette a küzdelmet a birodalmi túlerővel szemben. Ahogy Petőfi írja: „Európa csendes, újra csendes, Elzúgtak forradalmai... Szégyen reá! lecsendesült és Szabadságát nem vívta ki. Magára hagyták, egymagára A gyáva népek a magyart; Lánc csörg minden kézen, csupán a Magyar kezében cseng a kard.”.

A forradalomból szabadságharc lett, dicső küzdelmek, szép győzelmek, és bár: „Mindent megtettünk, amit kivánt a becsület... tízannyi volt az ellen, győznünk nem lehetett.” A szabadságharcot leverték. Ugyan a leveretés és megtorlás elfojtotta a szabadságküzdelmet, de megerősítette a nemzet szabadságvágyát és -eszményét, hogy a magyar szabadság ügye, ha akkor és ott még nem is, de később utat tör magának.

1848 hősiessége nemzeti nagyságunk önazonosságtudatot acélozó sarokköve. Ha szertenézünk a Kárpát-medencében, talán nincs is olyan magyarok lakta település országhatáron innen és túl, ahol emlékmű, szobor, utca, tér vagy közintézmény elnevezése ne állítana emléket az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hős honvédeinek vagy legendás alakjainak: Petőfinek, Kossuthnak, Batthyánynak vagy a magyar szabadság mártírjainak, az aradi tizenhármaknak.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc a legkiválóbb karddal és vérrel megharcolt példája annak, hogy a haza és a szabadság szeretete tudja a legnagyszerűbb cselekedetekre késztetni a magyarságot. Magyarország függetlensége és szabadsága valós és tartós nemzeti egység alapja, ezért a legfontosabb nemzeti minimum. Nemzeti egység nem teremthető a haza és a szabadság szeretete nélkül, és addig létezhet és élhet túl nemzeti közösség, amíg szabadságunkért és függetlenségünkért áldozatokra is készek vagyunk. Ez 1848. március 15-e, a márciusi ifjak, a ’48-as honvédek és ez Kossuth üzenete a magyarság ma élő és soron következő nemzedékei számára. „Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz …” – írja Babits ”Petőfi koszorúi”-t megéneklő művében. Valóban, 1848 is bizonyítékul szolgál arra, hogy az igazi szabadság erkölcsi minőség is. Az igazság követelése a szabadság iránti vágyat is magában foglalja éppen ezért. Ez egyirányú út, mert a szabadság sajnos nem feltétlenül hozza el az igazságot, de az igazság a rabságban nem juthat érvényre. A nemzet és polgárai szabadságvágya az egyén belső lelki szabadságán alakul. A lélek szabadságának igénye pedig az igazságban gyökerezik. A belső - lelki - és a külső - fizikai - rabság az emberi igazságérzettel összeegyeztethetetlen. Ahogyan már a francia forradalom során, és azóta is időtállóan, a legtalálóbban megfogalmazták: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad, a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak.”.

1848 legfőbb üzenete, hogy nincs egyéni szabadság a közösség szabadsága nélkül, mert rab nemzetnek nem lehetnek szabad polgárai. A magyarság 1848-49-ben ugyanazt akarta, amit Szent István óta mindig és ma is: független nemzet akart lenni, aki maga dönt a saját sorsáról, maga dönt az ország ügyeiről és maga dönt szövetségkötéseiről is.

Ez az a biztos alap, amelynek a magyarság a megmaradását köszönheti. Ezért éltünk túl tatárt, törököt, majd Habsburgot, később németet, majd szovjet megszállást, forradalmaink vérbefojtását, szabadságharcaink leverését. Ezért maradt meg Magyarország és a magyar nemzet itt, a Kárpát-medencében oly sok viszály közepette. Aligha tudják ezt jobban bárhol Magyarországon, mint itt Veszprémben, Brusznyai Árpád városában.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mi azokhoz tartozunk, akiknek nem térkép e táj, akik békében, szabadságban és – legalább az életük alapjait érintő legfontosabb dolgok tekintetében – egyetértést szeretnénk és egyetértésben szeretnénk élni. Ilyen egyetértést, nemzeti egységet teremtettek forradalmaink, és teszik ezt – felülemelkedve az embernek rendelt idő földi korlátain –, hiszen még 17 és fél évtized elteltével is 1848 emléke, öröksége és üzenete egyesíti a magyarságot. Juhász Gyula írta március 15-e kapcsán. Idézem: „Vannak napok, melyek nem szállnak el, de az örök idők végéig megmaradnak, mint csillagok ragyognak boldogan, s fényt szórnak minden születő tavasznak.”.

Március 15-e a magyar történelem azon napja, amely mint csillag ragyog minden nemzedékre, amíg magyar él a földön, és amely a nemzet folyamatos újjászületésének esélyét hirdeti tavaszról tavaszra nemzedékek óta. Mindszenty bíboros, aki nehéz időkben, a nyilas diktatúra napjaiban veszprémi püspökként szolgált, mondotta élete alkonyán: „A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. A megmaradt kevésből, újra kell építenünk a hazát.”.

Ezért ma, amikor szomszédságunkban háború dúl, a minket körülvevő európai környezet sokszor bántóan ellenséges, mert az Isten, haza, család, élő és társadalomszervező alapértékeit akkor is megőrizni akarjuk, ha a politikai elvárás valós jelentőségükben megtagadni azokat. Mégis van fogódzónk, van mibe kapaszkodnunk, van megőrzendő örökségünk. Eltiport, de végül mégis szabadságot hozó forradalmunk üzenete megerősíti Kossuth intelmét: „… soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, mindig újrakezdeni”.