Facebook Instagram Fidesz

2023. május 12. / Budapest

A Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány „Fiatalok a Polgári Magyarországért" díj átadóján

Tisztelt Katalin Asszony!

 

Tisztelt Házelnök Úr!

 

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

Tisztelt Díjazottak!

 

Bő másfél évtizede néhány pannonhalmi bencés gimnazista azon törte a fejét, hogy mi lesz velük az érettségit követően. Hogyan ismerhetnék meg jobban azt az egyetemet, ahová készülnek, és hogyan találkozhatnának hozzájuk hasonlóan gondolkodó fiatalokkal? Akkoriban, a 2006-os rendőrterroron már túl, de még a nagy gazdasági válság legmélyebb bugyrai előtt nyugtalanító hírek érkeztek a gólyatáborokról, amelyek jelentős részében méltatlan eseményekre derült fény. Tudatmódosító szerekről, erőszakról, szexuális visszaélésekről lehetett hallani. Akkoriban úgy tűnt, egy frissen felvett egyetemista előtt két választási lehetőség áll: vagy belesimul a közegbe, és jobb esetben igyekszik valahogy kimaradni a legrosszabbakból, vagy egyáltalán nem megy gólyatáborba. A bencés diákok azonban mást gondoltak, másként gondolkodtak. Nemcsak gondolták, hanem meg is valósították azt, amit ebben a helyzetben helyesnek tartottak. Így született meg A Hegy – Hittel az egyetemen, egy tábor keresztény gólyáknak. A Hegy 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy a keresztény-keresztyén fiatalok számára egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt alternatívát kínáljon: egy olyan gólyatábort, ahol a diákok hasonló értékrendű társaikkal találkozhatnak, és megkaphatják azt a támogatást egyetemi éveik kapujában, amelyre az induláshoz és az induláskor különösen nagy szükségük van. Összeismerkedhetnek azokkal, akik majd megmutatják, melyik ajtó hová vezet, miként kell eligazodni a tanulmányi osztályokon, merre érdemes keresni az értékteremtő közösségeket, vagy éppen a tartalmas szórakozás lehetőségeit. A Hegy az egyetlen országos keresztény gólyatábor ma. A tábort évről évre olyan – hasonló értékrendű – felsőbb éves önkéntes egyetemisták szervezik, akik pontosan tudják, hogy milyen segítségre és hasznos információkra van szükségük a fiataloknak, hogy kiigazodjanak az egyetemük, sőt, ma már szakirányok útvesztőiben. A szervezők minden egyetemről érkeznek, jó eséllyel tud minden leendő gólya alma materéről tapasztalatokat szerezni. Továbbá olyan kapcsolatokat is tudnak ajánlani nekik, amelyekhez a későbbiekben is fordulhatnak, hogyha bármilyen segítségre lenne szükségük. A tábor legfőbb célja a közösségépítés, illetve a fiatalok segítése a keresztyén életforma melletti elköteleződésben, felnőtt életük küszöbén. Sokan vidékről érkeznek és az egyetemük városába való költözéssel elszakadnak a korábbi közösségeiktől. Ez azt is jelenti, hogy távol lesznek családjuktól, megszokott életüktől. Az együtt töltött idő alatt megismerhetik leendő, hasonló értékrendű évfolyamtársaikat, az egyetemen jelenleg is működő keresztyén közösségeket és a kulturált szórakozás tereit, formáit és lehetőségeit. A rendezvény lehetőséget nyújt értékes és hasznos előadásokon való részvételre, közös személyes beszélgetésekre, de mindezek mellett a klasszikus tábori programok sem maradnak el. Van színvonalas borkóstoló, sokféle vetélkedő, a legnépszerűbb sportágakat felölelő sportprogram, tábortűz és egész estés bál is. Van lehetőség közös imádságra, szentmisén vagy istentiszteleten való részvételre. Ezalatt a másfél évtized alatt több ezer fiatalnak volt lehetősége részt venni ezekben a táborokban. Több ezer fiatalnak adta meg a lehetőséget a kezdeményezés, hogy a kezdet kezdetén megtalálhassa a jó utat. Évenkénti gólyalétszám – az elmúlt időszakban már – jócskán meghaladta alkalmanként a 200 egyetemistát, az idei táborra augusztus 14-e és 19-e között Szolnokon kerül majd sor, közel 300 gólya részvételével. Ahogy Máté evangéliuma is hirdeti: „Nem rejtethetik el a hegyen épített város”. A kezdeményezés mottójául is szolgáló idézet mára igaz magára a táborra is. A hazai fiatal keresztény értelmiségiek számára példaértékű kezdeményezésről van szó, amely méltán érdemli meg – évtizedes tevékenységével – a Fiatalok a Polgári Magyarországért elismerést.

 

Mindenkinek, aki a kezdeményezésben részt vett, aki az elmúlt, bő másfél évtized munkájának részese volt, szívből gratulálok!

Forrás: Miniszterelnökség

Továbbiak

2023. május 5.|Bálna, Budapest

Előadás a CPAC Hungary rendezvényen

Tovább
© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató