„Örök szimbóluma a magyar történelemnek, hogy az első magyar miniszterelnök mártírként végezte. Ez ebben a székben minden magyar kormányfőnek figyelmeztetés.”
Kedves Klára Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt miniszter Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„A sima utak, melyeken kevés fáradsággal messze juthatunk, s azon javak, melyek után az emberek többsége vágyik, legyenek másoké. Nekem, ó Mindenható! adj rögös ösvényt, de szép kilátással, mely mindég felfelé vezet” Nem véletlen, hogy Antall József egyik példaképe az e sorokat író XIX. századi államférfi báró Eötvös József volt. Ennél jobb összefoglalatát az Antall-életútnak aligha adhatná bárki.
Hazánk első szabadon választott miniszterelnökének alig több mint 6 évtizedes élete az ezeréves magyar államiság egyik legkeservesebb időszakát öleli fel. Elvesztett világháború, német és szovjet megszállás, levert szabadságharc, vérbe fojtott forradalom, több évtizedes diktatúra. Antall Józsefet az 56-os forradalom után fegyelmi eljárással helyezték át Toldi Gimnáziumba, majd később hivatásától a tanítástól is eltiltották. Mint az az állambiztonsági iratokból megismerhető, bűne az volt, hogy a diktatúra éveiben is szovjet csapatok kivonásának és a valódi demokráciának feltétlen híve volt. Azonban életének rögös ösvénye emberi és erkölcsi értelemben mindig felfelé vezetett. Életútja felkészítette arra a végső és legnagyobb feladatra, melynek végrehajtását minden nehézség és vita ellenére minden irigységből adódó történelemhamisítási kísérlet ellenére az utókor méltó módon őriz meg emlékezetében. Ennek az emlékezetnek nem csupán a történelmi teljesítmény vált részévé, a hazáért vállalt mártíromság is.
Babits írja, hogy:
„balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
újra ledönt mindent”.
Valóban, ezt tette Európával a II. világháború, majd vasfüggöny keleti oldalán rekedt országokkal a XX. század kommunista ámokfutása is. 1990-ben az első szabadon választott kormány egy a kommunizmus által tönkretett országot örökölt: olyan országot, amely a működésképtelen állami tervgazdaság és az eladósodottság miatt csődbe jutott; amelyben senkinek, aki 50 éves kora alatt volt sem emléke, sem tapasztalata nem lehetett a demokráciáról, jogállamról és szuverenitásról. Olyan országot, amely lélekben teljesen szétzilált, közösségeiben végletesen legyengített volt; egy olyan országot, amelynek a Keletről jött diktatúra után ismét vissza kellett térne önként választott természetes közegébe, a nyugati világba.
Antall Józsefnek és kormányának történelmi feladata nem volt kisebb, a lelki és materiális valóságot kellett megváltoztatni, a jelent a jövő érdekében a múlttal szembefordítani: megmenteni a gazdaságot az összeomlástól, kiépíteni a demokratikus jogállami kormányzás feltételeit, visszavezetni az országot az európai közösségbe az euro-atlanti szövetségi rendszerbe. Mindezt úgy, hogy eközben a rendkívüli nehézségek és a csodavárás megalapozatlanságából következő mély csalódás ellenére az embereknek a rendszerváltozás értelmébe és a demokrácia értékébe vetett hite ne vesszen el. Olyan egyedülálló történelmi feladat volt az ország átvezetése a diktatúrából a demokráciába, a tervgazdaságból a piacgazdaságba, a népköztársaságból a köztársaságba, melyet Antall József a lutheri „itt állok, mert másként nem tehetek” bizonyosságával, felelősségtudatával, a feladat roppant súlyának tudatában vállalt el. Eskütétele után mondta: „Nem titkolom, kétségek gyötörnek; nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik reám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz – de meg fogom tenni, azért mert vállaltam, és azért, mert ezt az esélyt ez az ország, ez a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül.”
A rendszerváltáskori magyar politikára tekintve biztosan állathatjuk, hogy Antall József volt az egyetlen, aki az emberpróbáló feladatot erkölcsi tartásával, széleskörű műveltségével, a nemzetközi politika folyamatainak ismeretével, hatalmas munkabírásával és példaértékű szolgálatkészségével képes volt ellátni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az Antall-kormány munkájának átfogó értékelése a történettudomány elért eredményeinek méltatása a demokratikus közélet megkerülhetetlen fontos feladata. Tény, hogy a hazánk sorsa és erkölcsi tartása szempontjából múlhatatlanul fontos nemzetpolitika sarokköveinek helyes meghatározása a néhai miniszterelnök nevéhez fűződik.
Három hét múlva lesz negyedszázada annak, hogy elhangzott az az oly sokszor szándékosan félremagyarázott miniszterelnöki nyilatkozat, amely a hamis kommunista internacionalizmus által felszámolt magyar nemzetfelfogást ismét megteremtette. „Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként – lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni.” A néhai miniszterelnök ezzel megkérdőjelezhetetlenül világossá tette, hogy a XX. századi tragikus történelmünk után a magyar állam csak egységes magyar nemzetben gondolkozhat, olyan nemzetben, melyben honfitársaink, bárhol éljenek is a világon, minden magyar felelős minden magyarért.
Ahogy Sütő András felidézte Antall József 15 millió magyar megkérdőjelezhetetlen közösségére vonatkozó kijelentését a miniszterelnök temetésén: „Mondta ezt minden hátsó szándék nélkül, a világos szavak értelmében bízva, így mások értelmében is bízva tehát. Mondta ezt annak reményében, hogy a lélek fogalmát senki sem tévesztheti össze tankhadosztályokkal. Mondta ezt közel félévszázada egy letűnt politikai vezetés szintjén elárult, nemzetközi szinten is közönnyel szemlélt kisebbségi sorsban vergődő magyar nemzeti közösségek védelmében. Senki, aki utána jön, senki, aki a nyomába lép, ezután meg nem kerülheti öt abban, amit a határokon kívül élő magyarságért cselekedett.”. A miniszterelnöki kinyilatkoztatás és az írói vágy valósággá válását mi sem bizonyítja jobban, mint a kettős állampolgársággal minden magyar számára megteremtett közjogi kötelék esélye és az Alaptörvényben rögzített, állami felelősségviselés alkotmányos kötelezettsége a határainkon kívül élő magyarokért.
Törvényszerű volt, hogy 40 év kommunista diktatúra után az első szabadon választott kormány vezetése népszerűtlen feladat. A hatalmas várakozások és a rendkívül szűk lehetőségek közötti távolság egyetlen kormányfő számára sem lett volna áthidalható. Antall József tevékenységét miniszterelnöksége alatt kritikák özöne, a türelem és a megértés teljes hiánya, sőt gyakran utálkozás és gyűlölet övezte.
A működésképtelen piacgazdaság, a megszűnő piacok és a kezelhetetlennek tűnő államadósság folytán a gazdasági csőd szélén álló ország az egyik, és a Kádár korszakban szocializálódott, a demokráciától az ott tapasztal jólétet türelmetlenül váró társadalom a másik oldalon. Közöttük közvetítőként a jobboldallal és annak vezetőjével szemben kezdettől fogva ellenséges tömegtájékoztatás. A kor emberfeletti feladat elé állította a kormányfőt és tovább növelte terhét, hogy tudatában volt annak.
A demokratikus népítélet azonban pillanatfelvétel, melyben a társadalom tagjai akkori önmagukat látva alkotnak véleményt. A történelem ítélete viszont – nem függetlenül attól, hogy kik írják – térben és időben elhelyezve a politikai döntéseknek a nemzet sorsára gyakorolt hatását tükrözi vissza. A történelem a pillanat helyett a folyamatot összefüggésekbe ágyazva láttatja. Innen visszatekintve már nem lehet vitás, hogy a piacgazdaságra való átállás, az orosz csapatok távozásával Magyarország szuverenitásának visszaszerzése, a varsói szerződés felszámolása, a Magyarország nemzeti múltjából törvényszerűen következő nyugati integráció visszafordíthatatlan elindítása és a gazdasági nehézségek közepette is világos elveken nyugvó társadalompolitika Antall József múlhatatlan érdeme.
A néhai miniszterelnök közjogi és gazdasági értelemben véghezvitte a rendszerváltozást, az erkölcsi rend helyreállításához azonban hiányzott az ehhez szükséges felhatalmazás. Ebből következik a rendszerváltozás megítélésének ellentmondásossága. Mert bár e felhatalmazást kilencvenben a magyar választópolgárok egyértelműen megadták azoknak, akik a Kerekasztalnál szemben álltak a kommunistákkal, akik a rendszerváltozás teljességét, a felelősök elszámoltatását és az igazságtételt ígérték, de nem számoltak azzal, hogy aki mindezeket a legradikálisabban ígérte, az fogja a leggyorsabban elárulni.
És ugyan még mindig nem teljesen tiszta a kép, sőt néhányan ma is tesznek azért, hogy nehezen tisztuljon, mégis mára már jól látható, hogy a történelem nem lesz kegyes azokkal, akikkel a kor sok esetben az volt, de Antall Józsefet, akinek politikai teljesítményét életében oly kevesen ismerték el, a nemzet méltó helyen őrzi meg emlékezetében.
Antall József közéleti szerepvállalása önmagában teljes és hiteles definíciója annak, amit közszolgálat alatt mindenkor értenünk kell. Rá emlékezve mindig emlékeztetnünk kell önmagunkat is arra, hogy az egyéni érdekek gyakran kerülhetnek szembe a közérdekkel, de nemzeti alapon álló felelős döntés csak az utóbbi követése lehet.
Antall József miniszterelnöki eskütétele után mondott saját sorsát tekintve prófétai szavai az első magyar miniszterelnök példájára emlékeztettek: „Örök szimbóluma a magyar történelemnek, hogy az első magyar miniszterelnök mártírként végezte. Ez ebben a székben minden magyar kormányfőnek figyelmeztetés.” Ahogyan Szabad György a néhai miniszterelnök halála alkalmából az Országgyűlésben elmondott nekrológjában fogalmazott: „Egy nemzet halhatatlanságba emelkedő nagyjai – legyen bármilyen tragikus a vég – sohasem szerencsétlenek. De mindig szerencsétlen az a nemzet, amely nem érti meg nagyjait és nem tudja követni irányadásukat. Antall József vetett, hogy ez a nemzet arathasson. Rajtunk múlik, hogy így legyen.”
Úgy legyen!
