Tisztelt Külügyminiszter Úr!

Tisztelt Csányi Elnök Úr!

A diplomáciai testület igen Tisztelt Tagjai!

Nagykövet Hölgyek és Urak!

Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak!

Külön is köszöntöm tisztelettel az Alkotmánybíróság elnökét.

Köszöntöm a jelenlévő sportvezetőket, a legnépszerűbb magyar klubnak, a Ferencvárosnak az elnökét, és mindazokat, akik megtisztelték a mai ünnepséget.

Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk és emléket állítsunk. Emlékezzünk és emléket állítsunk egy kiváló sportembernek, egy nagyszerű labdarúgónak, egy korszakos edzőnek! Weisz Árpád mindazzal, amit a sportban elért, akkor is szobrot érdemelne, ha sorsa nem volna tragikus. És ez fordítva is igaz. Weisz Árpádra, a nagyszerű emberre, a kétgyermekes édesapára, szerető férjre, akkor is emlékeznünk kellene, ha nem lett volna kiváló játékos, a világ egyik legjobb edzője, Giuseppe Meazza felfedezője, az olasz futballelmélet megalapozója. Akkor is emlékeznünk kellene, mert emberek millióinak legyilkolása soha nem merülhet feledésbe. És mivel ami történt, egészében felfoghatatlan, csak az egyes emberi sorsok megismerésén keresztül érthetjük meg és érezhetjük át a holokauszt tömeggyilkosságának borzalmát.

Weisz Árpád a sportban volt kiváló, ahol mindenki – egyenlő feltételek mellett – tisztességesen versenyezhet származásra, bőrszínre, világnézetre és vagyoni helyzetre való tekintet nélkül. Ő a pályán tisztességes küzdelemben érte el máig egyedülálló sikereit. Éppen száz esztendővel ezelőtt, néhány méterre innen, a Törekvés Sportegyesület pályáján kezdte élvonalbeli karrierjét, amelyet Brünnben, Padovában, majd az Interben folytatott. Mégis edzőként alkotott maradandót. Mai napig a legfiatalabb edző, aki olasz bajnokságot nyert: 1930-ban az Interrel, 34 évesen, majd még háromszor a Bolognával. Ebben az időszakban a magyar edzők – az olasz labdarúgásban betöltött – szerepét jól szimbolizálja, hogy az Internek tíz éven át magyar edzői voltak, és több tucat honfitársunk edzősködött Olaszországban. Amikor 1938-ban Olaszország éppen ellenünk, Magyarország ellen nyerte meg a világbajnoki döntőt, a francia Journal napilap találóan fogalmazott: „Meg kell állapítanunk, hogy az olasz tanítványok immár túlszárnyalták mestereiket.”. Így ma Marco Rossi szövetségi kapitányságát joggal tekinthetjük egy megkésett, de sikeres adósságtörlesztésnek. Weisz Árpád azonban oly korban élt, amikor a világszínvonalú teljesítmény is lényegtelen volt a származás fényében. Életútja a tanúságtétel és figyelemfelhívás, mely egyszerre szól a legnagyszerűbb sportág, a labdarúgás szépségéről és a XX. század náci népirtásának borzalmáról. Hiába tette többszörös bajnokká az olasz Bolognát, az olasz zsidótörvények miatt nem maradhatott a csapat edzője, így Hollandiába menekült, ahol a Dordrecht csapatát irányította. A nácik által neki szánt sorsot azonban ott sem kerülhette el. Weisz Árpád 46 éves volt, amikor Hollandiából feleségével és két kisgyermekével együtt elhurcolták Auschwitzba. Mind a négyüket ott, a náci haláltáborban gyilkolták meg. Feleségét, nyolcéves kislányát és tizenkét éves kisfiát azonnal, Weisz Árpádot pedig közel másfél év kényszermunka után, 1944. január 31-én.

Köszönetet szeretnék mondani Izrael állam magyarországi nagykövetének, Hadasz-Handelszman nagykövet úrnak, hogy felkarolta a szoborállítás ügyét, ahogyan Csányi elnök úrnak is, hogy jó ügyekben mindig partnere a magyar kormánynak. Weisz Árpád életműve páratlan örökség, sorsa örök figyelmeztetés. Nevét a szülővárosában, Solton, a Bologna stadionjában és a milánói San Siróban is emléktábla őrzi, Lazio tartomány ifjúsági csapatai majd két évtizede a Weisz Árpád Kupáért küzdenek. Egész alakos képe díszíti a Chelsea stadionjának falát. Olaszországban könyv és időszaki kiállítás is megörökítette emlékét. Most felavatandó szobrával anyaországa, Magyarország kormánya és sportvezetése hajt fejet egyedülálló teljesítménye és tragikus sorsa előtt.

Emléke legyen áldott!