Köszönöm szépen!

Tisztelettel köszöntöm az MCC vezetőit!

Képviselő Asszonyt!

Alelnök Urat!

A kormányból most távozó RMDSZ eddigi vezetőit!

Államtitkár Asszonyt, és megkülönböztetett tisztelettel, ahogy éveken keresztül a Vasas pályán mondták – végül, de nem utoljára – a jelenlévő hallgatókat is!

Miután egy hosszabb, talán több tucat alkalmat is maguk mögött tudnak a vezetőképzők során, ezért azután, hogy minden elhangzott, amit az elmúlt egy évből röviden összefoglalva hallani érdemes, és ezt Főigazgató Úr megtette, én inkább személyes és szubjektív észrevételekkel fogom a jelenlévőket terhelni. Az első az az, hogy valóban hosszú előtörténete van az MCC-nek is. Én 2013-ban vagy '14-ben voltam először MCC-s rendezvényen meghívásra. Akkor még az MCC nem ennyire jó körülmények között működött, de akkor is irigylésre méltó helyen és rendkívül okos, kiemelkedő, minőségi diáksággal, és ezt követően, talán 2015-ben döntött arról az MCC, hogy az Erdélyi Politikai Iskolát megrendezi, és az első alkalommal Kolozsváron – még Főigazgató Úrral együtt – nyitottuk meg a politikai iskolát, és ha jól emlékszem, akkor Kelemen Hunor Elnök Úr is eljött. Ahhoz abból látszik, hogy még volt közöm, hogy azt még Politikai Iskolának hívták, és nem vezetőképzőnek, mert a másikhoz lett volna közöm, azt semmiféleképpen nem így hívták volna. Ugyanis valójában a vezetőképző elnevezés az egy kortünet, hiszen míg néhány évtizeddel ezelőtt, részben a hallgatók, egyetemi hallgatók csekélyebb arányából is következőleg magától értetődő volt, hogy aki egyetemi diplomát szerez, az egyidejűleg a közélet iránt is érdeklődik, mondhatni, hogy az általános műveltség része volt az is, hogy valamilyen minimális, legalább minimális közéleti felkészültséggel rendelkezik, és nyilván itt voltak eltérések a jogász, közgazdász, vagy éppen egy orvostanhallgató, vagy egy mérnök között, de mindenki azért általánosságban egy elképzeléssel rendelkezett az őt körülvevő szűkebb és tágabb világról. Ez az elmúlt három évtizedben megváltozott. Szerintem egyértelműen rossz irányba változott meg. Kétségkívül az igaz, hogy ma már nemcsak, és az viszont egy előremutató adat, hogy ma már nemcsak a társadalom felső tíz százaléka az, akinek megadatik, hogy felsőoktatási intézményben tanulni, hanem körülbelül egyharmada egy adott generációnak, de ez nem változtat azon, hogy szerintem az egyetemi hallgatókkal szemben joggal támasztott elvárás, hogy aki diplomát szerez, annak az őt körülvevő világról legyen valamilyen véleménye. És az őt körülvevő világ az akár tetszik, akár nem, a politika vagy a politika is, és éppen ezért azt, hogy a közéletben el lehessen igazodni, akár másoknak is lehessen az eligazodásban segíteni, az minden értelmiséginek, diplomásnak a feladata. Éppen ezért jó esetben itt képzésre sem lenne szükség, a vezetők pedig kiválasztatnak, tehát azt kell, hogy mondjam, hogy természetesen sok tájékozottság, tárgyi tudás és sokféle adottság tehet valakit vezetővé, de egy tanfolyam ehhez csak szerény mértékben tud hozzájárulni. De az egész biztos, hogy amennyire egy tanfolyam hozzá tud járulni, annyira az MCC által rendezett tanfolyamok ehhez hozzájárulnak. Ráadásul egy nehéz időszakban vagyunk. Akármelyik nemzetrészt nézzük, akkor mindenhol meg tudjuk nevezni azokat a legfőbb nehézségeket, amelyekkel a határon túlra szakadt magyarság szembenéz, és ez azért kulcsfontosságú, mert hogyha a mögöttünk hagyott bő egy évtizednek van olyan pozitívuma, ami nem egyszerűen csak egy politikai eredmény, hanem a társadalomban bekövetkezett változás, akkor az leginkább az, hogy ma már senki nem vitatja annak a helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk. Ez nem csupán az alkotmány írott, vagy ha úgy tetszik, holt betűje, hanem ez valóban a magyar közéletben vitán felülálló tézis lett. Még,akik nem így gondolkodnak, azok sem kérdőjelezik meg ennek a helyességét, és éppen ezért sajátunknak kell éreznünk minden határon túli nemzetrész ügyét. Ha pedig a sajátunknak érezzük, akkor elsősorban és rögtön Kárpátaljára kell gondoljunk, hiszen ne felejtsük el, hogy ahogy a kommunista diktatúrában kettős elnyomással voltak kénytelenek szembenézni a kisebbségi sorban lévő magyarok, úgy ez most is igaz Kárpátalján, hiszen egyfelől a háború valamennyi borzalma, nehézsége őket is sújtja, másfelől pedig az általunk anyagilag, erkölcsileg, humanitárius akciókban is támogatott ukrán állam úgy gondolja, hogy ezt a támogatást azzal kell meghálálni, hogy mindenféle európai emberi jogi normával összeegyeztethetetlen, a nemzetiségeket, valamennyi nemzetiséget, de ezen belül a magyar nemzetiségeket is súlyosan sújtó, az alapvető kisebbségi jogokat, lábbal tipró szabályokat hoznak és fogadnak el. És ezt minden esetben és minden fórumon egyértelművé kell tenni, hogy Magyarország nem tartja az Európába vezető, az intézményi értelemben vett Európába vezető útnak azt, hogyha valaki semmibe veszi a nemzetiségi jogokat. Elég sokat és elég sokan küzdöttek és küzdöttünk azért az elmúlt évtizedekben, hogy Közép-Európa sajátos történelmi múlttal rendelkező népei és nemzetei is belássák azt, hogy a valamilyen nemzetiséghez való tartozás az érték, és az a kiindulási alap, amelyet szintén magyar alaptörvény tartalmaz, mely szerint a velünk élő nemzetiségek, a politikai nemzet tagjai és az ő kultúrájuk, nyelvük, gazdag hozzájárulás Magyarország kultúrájához. Ez egy olyan alapvetés, amit jó lenne, hogyha az ukránok is felismernének és valamennyi olyan állam, ahol egyébként jelentős számban él magyarság, aki munkájával egy másik ország előre menetelét segíti ma elő. Úgyhogy a kárpátaljai magyaroknak csak azt tudjuk mondani, hogy az anyaország szolidáris Kárpátaljával, szolidáris egyébként a – nemzetközi jogot megsértő – Oroszország által megtámadott Ukrajnával is. Segítjük Ukrajnát és ezen belül is külön szeretnénk segíteni minden eszközzel az ott élő magyarságot. Bízunk benne, hogy ilyen nehézségek közepette is sokan vannak, akik a szülőföldön maradhatnak, és ha véget ér a háború, reméljük minél előbb, akkor boldogulhatnak is, de természetesen az anyaországra mindig minden magyar bármely formában számíthat. Ami pedig az erdélyi helyzetet illeti, ott nem is tudok jobb példát mondani annál, minthogy Államtitkár Asszonytól kértem egy lapot, hogy néhány szót felírjak, és mondta, hogy ez a lemondása, de ennek a hátuljára tudtam most írni, hiszen úgy döntöttek, hogy az RMDSZ-re a román kormányban a továbbiakban szükség nincsen, így az a magyarság számára egyértelműen előnyös helyzet, ami az RMDSZ kormányzati szerepvállalásával járt együtt, Romániában véget ért, és az ottani magyarság számára nehezebb időszak következik, de azt mondhatjuk, hogy mind az RMDSZ, mind az erdélyi, partiumi, székelyföldi magyarság olyan sok mindent látott és élt túl, hogy ezt is túl fogja élni. Innen is csak azt tudjuk kívánni a romániai magyarság politikai képviseletének, hogy ezt az időszakot is tudja kihasználni arra, hogy önmagát megszervezze, és még sokkal nagyobb támogatottsággal, még erősebben és még szervezettebben térhessen majd vissza a hatalomba, amikor arra a jó szerencse és a politikai változások lehetőséget adnak. De, ami a legfontosabb, az mégiscsak az, hogy legyenek olyan fiatalok Kárpátalján és Erdélyben is, akik fontosnak tartják a saját közösségük sorsát, közösség alatt a legkisebb közösségtől a családtól a legnagyobb közösségig, vagy a legnagyobb, még átérezhető közösségig, a nemzetig bezárólag. Ezt azért is fontos mondanom, mert láttam, hogy olyan nehéz helyzetbe kerültek tanulmányaik során, hogy még Brüsszelbe is el kellett látogatni. Ez kétségkívül talán helyes, hiszen a megpróbáltatások is részei kell, hogy legyenek egy-egy ilyen oktatási időszaknak, és Brüsszelben vannak jó éttermek is, tehát hogyha az ember is gyönyörű a belváros, tehát, hogyha az ember jól akarja magát érezni, akkor semmiképpen ne éljen ott, de néhány napot el lehet ott jól tölteni. Viszont, ha jól akarja magát érezni, akkor nagyon fontos, hogy semmilyen európai uniós intézménnyel semmilyen kapcsolatba ne kerüljön. Ha jól értem, akkor ez nem sikerült az ottlét során, de így legalább viszont a valósággal való szembesülésre van mód és lehetőség. Most olvastam azt, hogy mintegy 1000 milliárd forintból tartják fenn az Európai Parlamentetaz európai adófizetők. Ennek a pénznek semmi értelme nincs, eltekintve attól, hogy jelentős károkat okoz Európának. Ettől függetlenül is, miután ezek a játékszabályok mindazt, amit most mondtam, zárójelbe teszem és vissza is vonom, mert ha követünk el hibákat és van, amit az anyaország rosszul csinál és egyébként esetleg azoktól is érdemes lenne tanulni, akik szomszédságunkban más megoldást választottak, akkor az az, hogy miután ezek az intézmények – még kimondani is borzalmas, de – a mieink is, ezért minél erősebb képviseletet kell bennük biztosítani. Meg kell jelenni bennük, el kell foglalni olyan tisztségeket, amelyekkel nem csupán egy normális értelemben vett és egyébként helyes és kívánatos európai együttműködést, hanem ezen belül Magyarország és az összmagyarság céljait is szolgálni lehet! Tehát mindazt, amit előtte mondtam, azt jó észben tartani, de nem biztos, hogy ki kell mondani úgy, ahogy mi ezt újra és újra megtesszük, de mi már csak ilyenek vagyunk, ebből adódik minden nehézség és szépség, ami ma a magyar politikával és az ország nemzetközi megítélésével kapcsolatos. Ami viszont a legfontosabb, hogy Önök nem csupán ismereteket szereztek, hanem olyan kapcsolatokra, barátságokra is szert tettek, amelyek talán még az ismereteknél is fontosabbak, és amelyek el fogják kísérni – reményeim szerint – Önöket a következő években és évtizedekben. Ha van bármilyen olyan közösség, ami kiáll próbákat, legyőz távolságokat, valóban közös értéken alapszik, akkor az hosszú távon mindazokat sikeressé teszi, akik egy ilyen közösség tagjai. Azt kívánom, hogy akik akár az Erdélyi Politikai Iskola, akár a kárpátaljai vezetőképző tagjai, vagy ennek a kurzusnak a keretében szereztek diplomát, azoknak minél több ilyen élményük legyen, minél több maradandó élmény, ismeretség, kapcsolat és tudás maradjon meg abból, amit az elmúlt egy évben sikerült megszerezni.

Szívből gratulálok mindenkinek, aki elvégezte a tanfolyamokat!