Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.

Tisztelt Elnök Urak! Főtiszteletű Püspök Urak! A diplomácia testületek excellenciás képviselői!

Tisztelettel köszöntök mindenkit a Fidesz-MPSZ nevében az RMDSZ kongresszusán. Azért vagyunk itt, mert tartalommal szeretnénk megtölteni a magyar alkotmány holt betűjét, mely szerint ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. E szellemi és lelki egység lényegét Szabó Dezső úgy fogalmazta meg, hogy „Éljünk bárhol is a világon, mégis minden magyar felelős minden magyarért.”

A rendszerváltozás óta eltelt lassan három évtizedet a magyar nemzetpolitikában is hegyek és völgyek, mélységek és magasságok jellemzik. Az első völgy a Magyar-Román Alapszerződés RMDSZ ellenében történt megkötése volt Romániával, a legnagyobb mélység a 2004. december 5.-i népszavazás és az akkor képviselt gyalázatos kormányzati álláspont, de szerencsére szép számmal találunk magaslatokat és csúcsokat is Antall József miniszterelnöktől az általa betöltött kormányfői tisztség nemzetpolitikai öndefinícióját lélekben 15 millió magyar miniszterelnökeként.

Szintén idetartozik a státusztörvény, a Sapientia Egyetem, a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtése, az új Alkotmány által meghatározott nemzetpolitika vagy éppen a választójog részben kiterjesztése. Mindezek kötődhetnek kormányokhoz, de összességében mégis egy szétszabdalt nemzet sikerei és kudarcai.

Mára a világ megváltozott, s ezzel együtt közös feladataink is megváltoztak. Közös célkitűzésünk továbbra is magyarnak maradni a Kárpát-medencében, és noha sajnos nem szűnt meg a román állami szervek részéről az itt élő magyarság képviselőivel, jelképeivel és intézményeivel szembeni zaklatás és negatív viszonyulás. Gondoljunk csak Magyar Anna elleni eljárásra, a Babes-Bolyai Tudományegyetem vagy éppen a székely zászló ügyére, amelyek kulcsfontosságú kérdések és identitásunk, romániai magyar politikai képviseletünk elleni támadások, mégis ma a magyarként való megmaradás a Kárpát-medencében más körülmények miatt is veszélyeztetett.

Európa teljesen, s a világ is részben nyitott a magyar szellem, a magyar innováció és a magyar munkaerő számára. A ma felnövekvő generációnak már nem magától értetődő, nem eleve elrendelt a szülőföldön vagy a Kárpát-medencében maradás, hanem tudatos választás kérdése.

A politikai közösségeink cselekedetei minden vitától függetlenül és ellenére nem azt a célt szolgálják, hogy ne csak magyarnak születni, hanem a Kárpát-medencében élni és magyarnak megmaradni legyen a legvonzóbb alternatíva, akkor vitáink és nézetkülönbségeink úgy maradhatnak fenn, hogy elmennek azok, akikért közéleti szerepet vállaltunk, és akik a politika értelmét adják.

Ma Zilahról, Kolozsvárról vagy éppen Székelyudvarhelyről az út nem feltétlenül és nem elsősorban az anyaországba, kisebbség létből a többségbe vezet, hanem Berlinbe, Londonba, Brüsszelbe, Amszterdamba, vagy éppen Isztambulba vagy Washingtonba. Az egységes magyar nemzet elvét csak akkor tudjuk érvényesíteni, ha vonzó magyar világot teremtünk. Ehhez az állampolgáriság felvétele, a közös ügyeinkbe való beleszólás lehetősége, azaz a választójog gyakorlása fontos eszköz, de csak eszköz csupán.

A cél azonban az, hogy tudjuk, hogy magyar és magyar között mindig több, ami összeköt, mint ami elválaszt és esetleges nézetkülönbségeink ellenére is nemzeti közösségünk tagjainak jobb együtt élnie, mint egymás nélkül. Csak így érhetjük el, hogy a Szentmihály templom és a Mátyás-szobor, a Békás-szoros és a Szent Anna-tó, a Cifra Palota és Tamási Áron sírja ugyanazt jelentse a magyarság számára száz év múlva is, mint amit egy évszázaddal ezelőtt jelentett és jelent ma is.