„Nem fontolgattak semmit, hanem nekivágtak, és megcsinálták március 15-ét egy verssel és egy pár csörömpölő jurátus-karddal. S mi most is ebből élünk.”

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Nagykövet Úr! Tisztelt Tiszteletbeli Konzul asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenekelőtt engedjék meg, hogy megköszönjem a Hamburgi Magyarok Szövetségének megtisztelő meghívását és azt, hogy Önökkel együtt ünnepelhetem a márciusi ifjak, Petőfi, Kossuth, az egész magyar nemzet és magyar szabadság 1848-as forradalmát.

Mikszáth Kálmán hatvan évvel a szabadságharc után így írt a márciusi ifjakról: „nem fontolgattak semmit, hanem nekivágtak, és megcsinálták március 15-ét egy verssel és egy pár csörömpölő jurátus-karddal. S mi most is ebből élünk.”

A márciusi ifjak egy verssel egy pár csörömpölő jurátuskarddal történelmet csináltak, Európai történelmet. 1848-ra értek meg az európai nemzetek arra, hogy a despota hatalmaskodóktól ha kell kardcsörtetéssel is de kikényszerítsék azt ami mindenki számára elidegeníthetetlen jog, ami létezésünk, együttélésünk alapja, ez pedig nem más, mint a szabadság. A mélyben akkor már évtizedek óta forrottak a kitörésre váró, az abszolutizmust lebontani kívánó, demokratizáló törekvések. Az Atlanti-óceán túloldalán pedig már nyolc évtizeddel korábban megfogalmazták, hogy az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz.

Palermo, Nápoly, Párizs, Bécs, Pest, Milánó, Berlin a népek tavaszának, a szabadságnak fővárosai. 1848-ban ezekben a városokban született meg a mai, modern Európa. A nemzetek és a szabadság Európája. A reformkor és a nemzeti ébredés pezsgő évtizedei után 1848-ban a párizsi majd a bécsi forradalmak után a márciusi ifjak nemcsak azt bizonyították, hogy a Nyugat részei vagyunk, de azt is, hogy a nyugat sorsának alakítóivá is tudunk válni.

Az 1848 és 49-es forradalom és szabadságharcnak két nagyon fontos tanulsága van. Az egyik, hogy csak a nemzet teljes összefogása esetén vagyunk képesek nagyot alkotni a másik, hogy egyedül nem lehet sem forradalmat, sem szabadságharcot csinálni, egyedül egy nemzet nem képes arra, hogy felemelkedjen.

1848 márciusán, amikor Petőfi a Nemzeti Dalban arra szólítja fel kortársait, hogy „Talpra magyar, hí a haza”, arra egy egész nemzet, nemzetként a legbátrabban válaszolt. A magyar, amikor hazája függetlenségének és szabadságának kivívása volt a közös cél, akkor talpra állt és küzdött érte. Pest-Budán, Cegléden, Kecskeméten, Szegeden Kossuth ezzel fordult az összesereglett emberekhez: „Veszélyben a haza! Sorsdöntő órák előtt áll nemzetünk. A kérdés az, hogy: Veszni hagyjuk kivívott jogainkat, függetlenségünket? Odahajtjuk büszke magyar fejünket a császári sas karma alá?” Nem, hangzott az egyöntetű válasz mindenhol.

A nép határozott vélemény-nyilvánítását tett is követte. Fiatalok és idősek ezrei adták életüket vitéz helytállásban a császári majd a cári csapatokkal szemben a szabadságharcban a magyar hazáért és a magyar szabadságért. Akik harcban nem tudtak részt venni, azok pedig amivel csak tudták segítették a közös nemzeti ügyet. A szabadságharc finanszírozására is kiadott Kossuth bankó fedezetének biztosítására például közadakozást hirdettek. Széchenyi István egy mázsa ezüstöt, Rottenbiller főpolgármester saját óráját és pecsétgyűrűjét az egyszerű asszonyok pedig ruhájuk ezüstgombjait ajánlották fel. Ha kell, ha hazánk, nemzetünk sorsa, boldogulása és szabadsága a kérdés, akkor 48 példája is azt mutatja, hogy össze tudunk fogni. Ahogy Széchenyi is írta: A’ nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a’ nemzetben rejtezik.

A szabadság kivívása, azonban sosem megy egyedül. Lengyel Bem apók, francia Guyon Richárdok, szerb Damjanich Jánosok, német-osztrák Leiningen Károlyok nélkül a magyar nemzet sosem tudta volna megvívni a szabadságért folytatott küzdelmét a császári udvarral és a vele paktáló orosz birodalommal szemben. Illetve igaz az is, hogy a szabadságharc bukásának egyik oka éppen a külföldi szövetségesek hiányán múlott.  

Tisztelt emlékezők!

Hét nemzedéknyi idő telt el azon március idusa óta. Magyarok hét nemzedéke nőtt fel a 48-as forradalom óta, és hét nemzedék alakította nemzetünk sorsát, történelmét azóta. A kérdés mind a hét nemzedék számára ugyanaz volt. Össze tudunk-e fogni, képesek vagyunk-e a nemzetet egyesíteni a haza érdekében, közös érdekünkben. A kérdés mind a hét nemzedék számára ugyanaz volt. Vannak-e baráti nemzetek, akikkel együtt küzdhetünk a szabadságért.

Ma mindkét kérdés megválaszolásában az anyaország határain túl élőknek is fontos szerepe van. A világosi fegyverletétel után, miután a császári és cári csapatok leverték a szabadságharcot, annak több vezetője is külföldön talált menedéket a bécsi udvar megtorlása elől. Az önkéntes száműzetés ellenére 48-49 emigránsai, csakúgy mint később 56 és a kommunizmus emigránsai sem felejtették egy percig sem, hogy a magyar ügyet, a magyar szabadság ügyét mindenhol képviseljék. Kossuth nemcsak a magyar politika alakulását követte és formált róla véleményt, de bármerre járt a magyar ügyért állt ki.

Ismerve a szabadságharcaink után külföldön menedéket találók bátor kiállását, illetve az otthonmaradóknak a megtorlásoktól való szenvedéseit igazat adhatunk Márai Sándornak, aki szerint „Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az egyszerűsített honosítás lehetőségének megteremtésével megtörtént a nemzet közjogi egyesítése, de az Alaptörvény sem csak Magyarország és a Magyarországon élők számára kíván az összetartozást szimbolizáló dokumentum lenni, hanem az egységes magyar nemzet minden tagja számára. Többek között ez az oka annak, hogy az Alaptörvény rendelkezik Magyarországnak a határainkon kívül élők irányába viselt felelősségről is. Mindezek nemcsak az elszakított nemzetrészek számára hordoznak üzenetet és megtartó erőt, hanem a világ magyarsága számára is.

Nem lehet eléggé túlbecsülni és eléggé hálásnak lenni azért a munkáért, azért a közösségteremtő és nemzetmegtartó munkáért, amit az olyan szervezetek, mint a Hamburgi Magyarok Szövetsége végez. A magyar szervezetek, így az Önök missziója is közös. Egyrészt segíteni azt, hogy az itt élő magyar közösség életét, magyarságának megtartását, a magyar nemzethez való tartozásának tudatosítását ezzel hozzájárulva az egységes magyar nemzet összefogásához. Másrészt a magyar szervezetek missziója, hogy elősegítsék a magyarság, Magyarország és annak az országnak a barátságát, ahol élnek. Ez utóbbi különösen fontos itt Németországban, ami nemcsak Magyarország legfontosabb szövetségese, de legjobb barátja is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Változó világban élünk, ahol a nemzetközi színtéren zajló események folyamatosan újabb és újabb kihívások elé állítják az országokat, köztük Magyarországot is. De így volt ez 1848-ban is, ahol Európa nemzetei készültek ledobni magukról az addigi kormányzati rendszereket és kiharcolni maguknak szabadságukat. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc példája is mutatja, hogy csak összefogva és baráti nemzetek támogatását élvezve tudunk a mai kihívásokra érdemi választ adni. Magyarország, ahogy 48-ban is a szabadságot szerető, a szabadságért harcolni is képes Európa része volt és ugyanezen értékek mentén részese ma is a közös Európának.

Kossuth Lajos egy parlamenti beszédében arról beszél, hogy aki meggyőződését nem értékekre alapítja és gondolkodásában a szél változása szerint ingadozik, azt nem lehet férfinek nevezni, csak az érdemes erre az elnevezésre, aki bár ha maga maradjon is egy ellenséges világ közepette, csüggedhetetlen bátorsággal védi azt, amit igaznak lenni lelkében elismert.

Tisztelt emlékező közösség!

1848 és 49 hősei ha kellett a legtöbbet, életüket áldozták a szabadságért a magyar nemzetért. Az ő példájukra és az irántuk való tiszteletből kötelességünk nekünk is a tőlünk telhető legtöbbet megtenni nemzetünkért, szabadságunkért. Mindannyiunk számára útravaló lehet Kossuth intelme: soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni.

Köszönöm, hogy meghallgattak.