Tisztelt Miniszter Asszony!

Nagykövet Asszony!

Nagykövet Úr!

Tisztelt Képviselő Úr!

Elnök Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Főigazgató Úrnak is köszönjük szépen, hogy itt lehetünk, és megszervezte azt a rendezvényt, amire a diplomáciai kapcsolatok 50 esztendős fennállása mindenféleképpen okot ad. Semmiféleképpen nem szeretném elkövetni azt a hibát, hogy a kapcsolatokban ma is szép számmal fellelhető pozitívumok helyett a negatívumokra helyezem a hangsúlyt, és a jelenlévőket untassam ezzel, mert nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, mint az a pap vagy lelkipásztor, aki a jelenlévő gyülekezetet szidja, hogy miért járnak ilyen kevesen az istentiszteletre vagy misére, hiszen akik itt vannak, azok mind abba a körbe tartoznak, akik adott esetben véleménykülönbségek dacára is sokat tettek és tesznek azért, hogy Magyarország és Németország kapcsolatai jók legyenek, intenzívek legyenek, az élet sok területére terjedjenek ki. Ezelőtt majdnem egy évtizeddel voltam Rhöndorfban, Konrad Adenauer kancellár egykori házában, ahol ma is sok kép megtalálható arról az időről, amikor ő még kancellár volt, de a szobái azok úgy vannak berendezve, ahogy halála pillanatában voltak. És egy bronzplakett őrizte az 1956-os magyar forradalom emlékét. A kevés fontos tárgy között az íróasztalán ez volt az egyik, ami jól mutatta a két nép barátságát, hiszen, ha belegondolunk, akkor már majd egy évtizede különböző politikai rendszerek irányába indult a két ország. Magyarország a második világháborút követően szovjet megszállás és elnyomás alá került, és a kommunista terror legrosszabb időszakát éltük. Míg Németország – kettéosztva ugyan –, de annak nyugati fele a nyugati integráció részese, motorja, előmozdítója lehetett. És ennek ellenére is a német kancellár fontosnak tartotta, hogy egyik kedves tárgyaként az 1956-os magyar forradalmat megörökítő bronzplakettet tartsa az íróasztalán. Ha ennyire nagy távolság idején, ennyire nehéz időkben is volt ilyen kapcsolat a két ország között, akkor most a siker küszöbén állunk, hiszen májusban lesz 20 éve, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk közösen. Hogyha belegondolunk, akkor még ennél is régebben váltunk hivatalosan is szövetségesekké, hiszen 1999 óta Magyarország is csatlakozott a NATO-hoz, és ezzel a legfontosabb katonai szövetségben is mindketten tagok vagyunk. Ráadásul az sem vitás, hogy Magyarországon a legerősebb jelenléte mindig is a német gazdaságnak és a német kultúrának volt. Ha belegondolunk abba, hogy volt olyan időszak, amikor itt, ebben az országban a társadalom jelentős része németül beszélt, akkor ezt, akkor ennek a jelentőségét hosszan nem kell magyarázni. Ahogyan az előbb Prőhle Gergely említette Mádl Ferenc volt köztársasági elnököt, ahol gyermekkorukban még Bándon németül beszéltek, és ő volt a rendszerváltoztatást követően Magyarország második köztársasági elnöke. Tehát a magyar-német kapcsolatok olyan mély gyökerekkel rendelkeznek, és olyan szerteágazóak ezek a gyökerek, hogy nem érdemes a kapcsolatokat csak és kizárólag a pillanatnyi politikai viszonyok alapján megítélni, még akkor sem, hogyha néhány mondat erejéig majd kénytelen leszek erre is kitérni. De, ami a legfontosabb, és amiért szerintem ezt az 50 évet egészében értékelnünk kell, hogy Magyarország és Németország között már a kommunista időszakban megindultak a kapcsolatok. Nyilván az, hogy Németországnak egy szociáldemokrata kormánya volt '69 és '82 között az nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a kommunizmussal szembeni elutasítás, beleértve a Moszkvával való kapcsolatfelvételt is, más volt, mint CDU-s kormányok idején. Bár az Adenauer időszak egyik legnagyobb sikere az éppen a német hadifoglyok hazahozatala volt. És az is tény, hogy ez a kapcsolatfelvétel hozzájárult ahhoz, hogy a nyolcvanas évektől a német gazdaság egyre többször talált utat Magyarország felé. Rájöttek arra, hogy a legvidámabb barakk az nem azt jelenti, hogy ne lenne totalitárius a diktatúra, hogy az ne terjedne ki az élet minden területére, de azt jelentette, hogy a piacgazdasághoz hasonló elemek sajátos formában és ugyan torzszülöttként, de megjelenhettek a mindennapi életben, és ez lehetőséget adott arra az együttműködésre, amelynek köszönhetően, amikor az idő eljött, és ’89-’90-ben Magyarország szabaddá vált, Németország pedig újra egyesült – ráadásul a két eseménynek volt is köze egymáshoz –, akkor a német befektetők a legszimpatikusabb országnak ebben a térségben Magyarországot találták. És azt kell, hogy mondjam, hogy a változás e tekintetben a legkisebb, tehát ma is a magyar-német gazdasági kapcsolatok volumenére, hogyha valaki rátekint, akkor elégedetten nyugtázhatja azt, hogy Németország jelenléte Magyarországon kifejezetten erős, és Magyarország is olyan külgazdasági kapcsolatokkal rendelkezik Németország irányába, amelyre egy ilyen fejlettségű, ilyen technológiai fejlettséggel rendelkező ország esetén, mint Németország, mi is joggal lehetünk büszkék. Továbbra is a magyar külkereskedelem mintegy egynegyede Németországgal áll fenn. Ennek a nagyságrendnek a jelentőségét jól mutatja, hogy Ausztria a második, de ők is 10 százalék alatt vannak. És hogyha a német gazdaság szereplőivel beszél az ember, fontos, hogy semmiképpen a német sajtót olvassa, hanem a gazdaság szereplőivel beszéljen, akkor azt látja, hogy a jelenlévő német befektetők 90 százaléka maximálisan elégedett a magyar gazdasági viszonyokkal, és ahol a helyzet, ahol a viták vannak, ott pedig igyekszünk ezeket a vitákat elrendezni, vagy legalábbis odáig eljutni, hogy világosan és őszintén meg tudjuk mondani, hogy mi az, amit meg tudunk oldani, és mi az, amit esetleg nem. Úgyhogy ezen a területen is szerintem jól állunk, és szép reményeink vannak arra, hogy átmentsük a jó gazdasági kapcsolatokat arra az időszakra, amikor talán majd a politikai kapcsolatok is jobbak lesznek. Kulturális kapcsolatok terén sokszor elmondjuk, és szerintem szintén okkal vagyunk büszkék rá, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország a nem német nyelvű, nem német anyanyelvű országok között, ahol az óvodától egészen a Phd-ig, az egyetemig németül lehet tanulni és diplomát lehet szerezni. Nincs még egy ilyen ország Európában, ahol nem hivatalos nyelv a német. És azt is látjuk, hogy a kulturális együttműködés erős. Különösen a zene területén. Rendkívül sok magyar zenekar lép fel a mai napig Németországban. Nemrégen éppen az Elbphilharmonie-ban volt lehetőségünk Nagykövet Úrral magyar zenekart hallgatni, és a kulturális kapcsolatok minden téren erősek. A nyelvi kötődés is szintén erős. Szerintem a fiatal generációban is, Magyarországon ma már második nyelvként az angol után, de még mindig második nyelvként, és sokan beszélnek németül. Mindaz tehát, ami a felépítménynek az alapja, az jó erős és nehéz idők sem változtattak rajta. Politikai kapcsolatokban – reméljük, hogy lesz ez még jobb is –, hozzátéve, hogy bár az elmúlt évtizedben sok vita volt Magyarország és Németország között, de az együttműködésnek is voltak szép időszakai, még a viták közepette is. Ha belegondolunk abba, hogy 1990 után a kapcsolatok politikai szinten is a lehető legjobbak voltak, akkor itt érdemes megemlékeznünk Antall Józsefről és Helmut Kohlról, már csak azért is, mert jövő héten lesz Antall József halálának 30. évfordulója. Ilyen gyorsan telik az idő. Helmut Kohl és Antall József volt az, aki a két állam közötti alapszerződést aláírta, aminek nagyon fontos része az a német-magyar fórum is, ami mindaddig működött, de számtalan területen – a kulturális, ifjúsági, sport területén – fennálló kapcsolatokra nézve is ez a szerződés egy olyan keret, amit igény szerint lehet élettel megtölteni. És amit pedig már itt Főigazgató Úr is említett, hogy mérjük Magyarország megítélését Németországban és Németország megítélését Magyarországon. Az elmúlt években, nem okoz nagy meglepetést, amit mondani fogok, hogy romlottak a számok, de a német társadalom többsége is szimpatizál Magyarországgal, és Magyarországon is nagyon erős, a kétharmadot meghaladó a szimpátia Németország irányába. Ezt jól mutatja egyrészt a német társadalom bölcsességét, múltkor az Allensbachnak láttam egy kutatását. Az Allansbach azt mérte, hogy a német társadalom fele egész pontosan 49 százaléka teljesen szavahihetetlennek tartja a német sajtót. Ez azt mutatja, hogy azért valóságérzete nemcsak Kelet-Németországnak van, ahol a kommunista diktatúra időszakában sok hasonló sajtót olvashattak, mint ahogy mostanra Németországban kezd kialakulni, hanem még a nyugatiaknak is van egy természetes, egészséges immunrendszere, ami egy másik országnak a teljes lejáratását, a valótlanságok tényként való közlését, azt felismeri, bármilyen egyhangú is legyen e tekintetben a kórus. Ez talán ma a legnagyobb kihívás. Tehát szerintem a politikainál lényegesen nagyobb feladat a nyilvánosságnak, a sajtó által meghatározott nyilvánosság falainak az áttörése. Elsősorban Németországban, de nyilván erre mindig van válaszreakció, tehát egyre inkább majd Magyarországon is. Ha ez sikerül, akkor a politikai kapcsolatokban is előre lehet lépni. Nyilván egy stabil és erős kormány könnyebben tud szembe szállni a sajtó és a közvélemény elvárásával, vagy a sajtó elvárásával, mert a közvéleményről nem lehet beszélni, minthogyha ez a stabilitás megrendülni látszik. Éppen ezért mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Németországnak stabil kormánya legyen. Abban vagyunk érdekeltek, hogy a jó kapcsolatok fennmaradjanak. Abban vagyunk érdekeltek, hogy tényszerűek legyenek a diskurzusok a két ország között minden területen és abban vagyunk érdekeltek, hogy sokan utazzanak magyarként Németországba, tanulják meg a nyelvet, ahogyan arra annak idején nekem is volt lehetőségem, és sok német jöjjön akár tanulni, akár a gazdaság miatt, akár csak turistaként Magyarországra, és lássa azt, hogy az elmúlt két-három évtizedben a rendszerváltozás óta nagyon sokat fejlődött országban milyen hihetetlen kulturális örökség áll rendelkezésre, és egyébként a magyar-német kapcsolatoknak is mennyi kézzelfogható jele van. Amikor – a ma már szintén említett – Páneurópai Piknik 30. évfordulóján a német kancellár, Angela Merkel Sopronban járt, akkor egy evangélikus templomban ökumenikus istentiszteleten vettünk részt, ahol is az összes felirat a templomban az németül volt. Ami nem a német vendég tiszteletére volt így, hanem egész egyszerűen azért, mert mai napig Németország, nagyon sok olyan területe van Magyarországnak, ahol megmaradtak az evangélikus templomokban a német feliratok, hiszen ez is jól mutatja, hogy német nyelvű gyülekezet ma is működik, nem csupán a reformátusoknál, evangélikusoknál, de katolikusoknál is. Sőt! Olyan település is van, még Nógrád megyében is, Budapesttől 60 vagy 50 kilométerre, ahol németül miséznek a mai napig. Ilyen erős nyelvi és kulturális kötöttség aligha áll fenn más országok között. Úgyhogy ezt kell megtanulnia a politikának is értékelni. Pillanatnyilag a politika a fennálló helyzetet próbálja rontani, a jóra azt próbálja mondani, hogy rossz, a korábban meglévő kapcsolatokat igyekszik felszámolni, és van néhány normális ember a jelenlegi német kormányban is, akivel az együttműködés egyébként kiváló, és akik igyekeznek segíteni abban, hogy azt, ami nem romlott el, azt ne tüntessük föl lényegesen rosszabbként, mint amilyen egyébként a valóságban. Úgyhogy mindenkit arra szeretnék kérni, egyrészt biztatni, hogy a kép egészét kell látni, a kép egésze egyáltalán nem olyan rossz, mint ahogy időnként okunk van elkeseredettnek lenni egy-egy tudósítás vagy hír hallatán, aminek valósághoz semmi köze nincs. Másrészt pedig szerezzünk barátokat! Szerezzünk olyan barátokat, akik számára a magyar-német kapcsolatok fontosak, akik tudják, hogy a magyar és a német történelemben ennek a két országnak az együttműködése mit jelentett, még hogyha ez jó és rossz időkben is fennállt, de sokkal hosszabb ideig állt fenn jó időkben és sokkal több pozitív örökség származik ebből! Úgyhogy azt remélem, hogy a diplomáciai kapcsolatok 50. évfordulója is jó alkalom arra, hogy ezt a pozitív örökséget fenntartsuk, megőrizzük és továbbadjuk.

Mindenkinek köszönöm, aki ebben közreműködik!