Jó napot kívánok!

Tisztelettel köszöntöm a jelenlévőket.

Az első észrevételem az az, hogy ha az Európai Unió helyzetét értékeljük az elmúlt két évtizedben, akkor nyilván ezt úgy érdemes megtenni, hogy a globális gazdaság többi nagy szereplőjéhez hasonlítjuk az Unió helyzetét. S a globális gazdaság többi vagy másik két nagy szereplője az Egyesült Államok és Kína. És hogyha megnézzük a számokat, akkor 2005-ben az Egyesült Államok GDP-je az 13 ezer milliárd volt, az Európai Unióé 11.900, tehát gyakorlatilag 12.000 milliárd, Kínáé pedig 2.300. És hogyha a ’22-es évet nézzük, akkor ez úgy alakult, hogy az Egyesült Államoké 13 ezerről 23 ezerre nőtt, az Európai Unióé, úgyhogy ezt követően még három ország csatlakozott, tehát Románia, Bulgária és Horvátország csatlakozott, itt nem ugyanaz a bázis, de így is 12.000, 11.900-ról 16.600 milliárd dollárra nőtt, Kínáé pedig 2.300-ról 17.500-ra. 2.300-ról 17.500-ra. Ez jól mutatja, hogy abban a globális küzdelemben, világgazdasági küzdelemben, amelyet folytatunk, ott Európa messze a legrosszabbul áll helyt a versenyben.

Az a célkitűzés, amelyet a Barroso-kormány, Barroso-kabinet annak idején még megfogalmazott, hogy Lisszabontól Vlagyivosztokig ez legyen a versenyképesség, a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ez a célkitűzés ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott.

Hogyha megnézzük, hogy az Európai Unió hogy teljesít a környezetvédelemben, akkor itt követjük el, itt követik el Brüsszelben a legsúlyosabb bűnöket és hibákat, hiszen nem egy globális klímaegyezmény keretében próbálunk meg alkalmazkodni ahhoz a helyes célkitűzéshez, amely a károsanyag-kibocsátást akarja csökkenteni, hanem miközben az Európai Unió ma a károsanyag-kibocsátásnak mindösszesen 7 százalékáért felelős, addig a 40 százalékot jóval meghaladó Kínával és Egyesült Államokkal, mármint összességében 40 százalékát a károsanyag-kibocsátásnak, több mint 40 százalékát ők adják, velük próbálunk meg versenyezni, és hozunk olyan újabb és újabb ésszerűtlen szabályokat, amelyek nem, vagy minimális mértékben járulnak hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkentéshez, egyidejűleg viszont tönkreteszik az európai versenyképességet.

Megnézzük, hogy az Európai Unió hogy áll a migráció ügyében, akkor szintén azt tudjuk mondani, hogy arra a kihívásra, ami jól láthatóan a XXI. század egyik legkomolyabb kihívása, nem sikerült érthető, értelmezhető választ találni. Ráadásul sem a jogi keretek nem adottak, sem pedig olyan egységes vélemény nincs ma az Európai Unióban, amelyet valamennyi tagállam jó szívvel képviselni tudna. Tehát az, hogy a külső határokat meg kell védeni, és a határokon kívül kell dönteni a menekültügyi kérelmekről és csak az jöhet be az Európai Unió területére, aki egyébként már a menekültstátuszt megkapta, ebben – a józan ész alapján nehezen vitatható – álláspontban sem lehet egyetértést teremteni. Sőt! Azokat az országokat, mint például Magyarországot, aki ezt követi, az Európai Unió nemhogy nem segíti a külső határ védelmében azoknak az anyagi eszközöknek a biztosításában, amelyek feltétlenül szükségesek e célok eléréséhez, hanem még szankcionálja is és különböző kötelezettségszegési eljárásokat indít.

Végül az elmúlt két és fél évben, lassan most már két és fél évben, meghatározó az az orosz-ukrán háború is, amely kétségkívül ma a világ legveszélyesebb konfliktusa, és azt látjuk, hogy itt is az Európai Unió az, amely a saját önérdekét nem képes követni. Tehát miközben természetesen az amerikai demokrata adminisztráció ehhez a háborúhoz támogatólag áll, de egy más kontinensről – egy óceánnal elválasztva – ezt lényegesen könnyebb megtenni, és a gazdasági hatásai is egészen mások, addig Európa érvényesít olyan szankciókat, amelyeket más vagy egyáltalán nem érvényesít, vagy nem érintik ezek a szankciók az ő gazdaságukat. Nálunk viszont a versenyképesség szempontjából a legnagyobb veszteség történt, ami történhetett, hogy a nyersanyagok ára az egekbe szökött, és az európai gazdaság versenyképességét végképp tönkretette, hiszen azok a szankciók, amelyeket, azokat a szankciókat, amelyeket bevezettünk az orosz energiahordozókkal szemben, azok eredményezték azt, hogy más piacokról kell vásároljunk. Ezek a piacok korábban sem voltak versenyképesek ár szempontjából az orosz energiahordozókkal. Így tehát Európa a háborúnak is vesztese, függetlenül attól, hogy mi lesz az orosz-ukrán háborúnak a végkimenetele.

Most ha Magyarország szempontjából nézzük az elmúlt 20 évet, akkor valóban sokkal jobban állunk. Bár ezt is érdemes két részre bontani, hiszen 2004 és 2010 között Magyarország teljesített a legrosszabbul a régióban. Magyarországon olyan években, amikor máshol 6-8, sőt 10 százalékhoz közelítő növekedés volt, Szlovákiában például a 2000-es évek közepén, akkor nálunk volt, hogy nulla, azaz nulla százalék volt a növekedés. Az a versenyhátrány, amit elszenvedtünk, az a folyamat, hogy valóban éllovasból sereghajtók lettünk, ez 2004 és 2010 között következett be, és azóta viszont – a visegrádi négyekkel együtt és a térség egy-két államával együtt – mi jelentjük az Európai Unió gazdasági fejlődésének a garanciáját olyan értelemben, hogy a növekedés ebben a térségben a legmagasabb, és Magyarország jó néhány évben kiemelkedő eredménnyel járult hozzá az Európai Unión belüli növekedés fenntartásához, illetve erősítéséhez. Ennek köszönhető az a felzárkózás is, amit az életszínvonal tekintetében Magyarország magáénak mondhat. Valóban az Európai Unióban ma már közel vagyunk mi is a 80 százalékához az átlagos uniós életszínvonalnak, ha jól emlékszem az utolsó adat ezzel kapcsolatban 79 százalék volt. Jó esély van arra, hogy 2030-ra a 90 százalékot is el tudjuk érni.

És Európa, ha valahol még versenyképes, akkor azt mondhatjuk, hogy az éppen a szociális ellátások, a jóléti rendszer, a magas fizetések és önmagában az, hogy Európában egy gazdag kultúrájú ősi kontinensen jó élni. Ezt ugyan kockáztatja és veszélyezteti mindaz, amit az Európai Bizottság a migráció kapcsán tesz, de Közép-Európa tartja magát és meg tudta őrizni ezeket a rendkívül fontos előnyöket.

Itt vannak előttünk az európai uniós választások, és utána pedig egy magyar európai uniós elnökség is. Ami az elnökséget illeti, ott én mindig is hűtöttem a kedélyeket, már abban a vitában is, ami arról szólt, hogy Magyarország el fogja-e látni az Európai Unió elnökségét vagy sem. Nekem akkor is az volt a véleményem, hogy ugyan nagy jelentősége az ügynek nincsen, de természetesen jobb, hogyha ellátjuk, minthogyha nem. De valójában mi teszünk egy szívességet az Európai Uniónak, hogy egy olyan ország, ahol a normalitás még irányadó, és ahol a józan észnek többsége van, ugyanakkor egy korrekt és kiegyensúlyozott uniós elnökségre és elnöki közvetítő szerepre számíthat valamennyi uniós tagállam, az fél évig rendelkezésre áll, hogy ennek az Európai Uniónak, ami ilyen állapotban van, ilyen politikai viszonyai vannak, ilyen vezetői vannak, segítsünk, hogy fél évig egy kicsit jobban menjen. Nagyjából ennyit is lehet várni az uniós elnökségtől, de bízunk benne, hogy ez azért meg fog valósulni, és valamivel jobb lesz ez Európának, mintha bármely másik tagállam látná el az uniós elnökségi feladatokat.

Az európai parlamenti választások tétje pedig valóban azért nagyobb lényegesen a megszokottnál, mert a megelőző öt évről a maga egészében kell véleményt mondani Magyarországon és Európában, és ha megnézzük a megelőző öt évet, akkor az Európa egyik legsikertelenebb öt éve, legsikertelenebb időszaka. Kétségkívül nehéz évek voltak ezek. Háború. Háborút megelőzően a pandémia időszaka, de ezzel együtt is Európa ezekre a kérdésekre megkésve adott válaszokat, nem talált jó válaszokat, és mindeközben pedig Brüsszel nem azon dolgozik, hogy a tagállamokat összetartsa, összefogja, hatékony és jó programokat indítson, a versenyképességet egyre inkább biztosítsa, hanem ezzel szemben azon dolgozik, hogy a korábban bizonyos kérdésekben még fennállt uniós egységet szétverje, bizonyos tagállamokat teljesen indokolatlanul szankcionáljon. A jognak már semmilyen jelentősége az Európai Unióban nincs. Sokszor elmondtam, most is el fogom ismételni, hogy a szovjeteknél az az elv, hogy a jog a politika szolgálóleánya, az olyan mértékben nem érvényesült, mint a mai Európai Unióban. Ha bárkinek bármilyen kétsége lett volna ezzel kapcsolatosan, akkor elég megnézni azt, ami Lengyelországban történt, ahol abban a pillanatban, ahogy a brüsszelieknek szimpatikus kormány került hatalomra, mindenféle törvénymódosítás nélkül, gyakorlatilag egy, a jövőre irányuló terv bemutatásával minden pénzt felszabadítottak. Más tagállamok esetén, Magyarország esetén különösen is, még ha egy jogszabályt elfogadunk, akkor is annak a hatását elkezdik vizsgálgatni. Tehát semmilyen jelentősége nincs már annak, hogy rendeletek, uniós irányelvek, jogszabályok mit tartalmaznak. Annyi jelentősége van rá, hogy ha a Bizottságnak éppen érdekében áll, akkor hivatkozik rá, de ha nem, akkor úgy hagyja figyelmen kívül ezeket, mintha nem is léteznének. És a nagy baj, hogy ez a Bizottságra is igaz, mert az Európai Parlament, ha nem is volt mindig ilyen, de egyre inkább ilyen lett, de a Bizottságra azért még ezelőtt tíz évvel is, sőt utólag még azt is elmondhatja, hogy valamelyest még a Juncker-bizottság időszakában is lehetett számítani. Nem abban, hogy bármilyen politikai segítséget hajlandó lenne nyújtani egy konzervatív kormánynak, különösen egy magyar konzervatív kormánynak, de hogy a jogszabályokra való hivatkozás nem tehető teljesen zárójelbe. Mostanra eljutottunk oda, hogy a jognak semmilyen jelentősége az Európai Unióban nincsen. Nyers hatalmi küzdelem van, és ennek a hatalmi küzdelemnek, hogyha valaki győztese vagy valaki olyan pozícióba kerül, hogy akadályokat tud támasztani, akkor tud elérni bizonyos eredményeket.

Ez igaz természetesen az EU-s forrásokkal kapcsolatos valamennyi kérdésre, de mégis szerintem bízhatunk abban, hogy a döntéshozatal egyhangúsága miatt Magyarországnak jó esélye van arra, hogy az Európai Unióból nekünk jogszerűen járó forrásokat a lehető legnagyobb mértékben, különösen a költségvetés tekintetében megszerezzük. Ehhez is kell támogatás. Ilyen szempontból is van jelentősége az európai parlamenti választásnak. Nem javaslom, hogy a magyar érdekek ellen dolgozó európai uniós képviselőket válasszuk újra, hiszen ha belegondolunk abba, hogy ma valaki Brüsszelben kint dolgozik európai parlamenti képviselőként, és mindent megtesz azért, hogy a magyar egészségügyet ne lehessen fejleszteni, és a magyar gazdaság ne jusson újabb forrásokhoz, a magyar tanárok ne kapjanak magasabb fizetést. Olyan ügyekben, amiben azt gondoltuk eddig, hogy konszenzus van, ezt a konszenzust éppen a baloldali európai parlamenti képviselők rúgták föl, ezért minden rájuk leadott szavazat az a magyar egészségügy fejlesztésével, a magyar tanárok bérének emelésével, a magyar gazdaság fejlesztésével ellentétes. Gyakorlatilag ezeknek a jogos közpolitikai érdekeknek a blokkolására leadott szavazatnak számít.

Úgyhogy közeledve a választásokhoz csak azt tudjuk mondani, hogy Magyarország továbbra is egy világos, határozott politikát visz. Mi úgy gondoljuk, hogy a jogszabályokat be kell tartani, és azoknak van jelentősége Európában és Magyarországon is, és hogyha ennek a tisztelete nem áll helyre, akkor nagyon nehéz lesz az Európai Uniót hosszú távon egyben tartani.

Ezért gondoljuk azt, hogy a következő évek vitáiban nagyon nagy jelentősége van, hogy milyen támogatást tudunk június 9-én kapni, és abban is, hogy a háború és béke kérdésében a magyar álláspont továbbra is kellő hangsúllyal, kellő erővel jelenjen meg. Aki békét akar, az a kormánypártokra szavaz, aki azt akarja, hogy az az őrült genderpolitika, ami az elmúlt években Brüsszelben szokásos, természetes, sőt lassan kötelező lesz, az ne folytatódjon, az a kormánypártokra szavaz, és aki nemet mond a migrációra, annak sincs más lehetősége, minthogy a kormánypártokra szavazzon.

„No War! No gender! No migration!”, és június 9-én ehhez a Fidesz-KDNP-re kell szavazni.

Köszönöm szépen a figyelmet!