Facebook Instagram Fidesz

2024. június 1. / Csorna

A csornai Diadém Termálfürdő átadója alkalmával

Tisztelendő és Nagytiszteletű Egyházi Méltóságok!

 

Tisztelt Kormánybiztos Úr! Kedves Gyopi!

 

Tisztelt Polgármester Asszony!

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Mindig öröm Csornán járni, hiszen nem tud az ember olyan gyakran jönni, mint amilyen gyakran új, a közösség céljait szolgáló létesítmények, intézmények készülnek el vagy újulnak meg. És ilyen ez a fürdő is, ami ráadásul egy – a gyógyvíz hatását tekintve – kifejezetten híres, messze földön ismert fürdő, ami immáron méltó körülmények között várja a Csornaiakat, és várja mindazokat, akik kikapcsolódni, pihenni, nyári szórakozásukat tölteni jönnek ide, vagy élnek itt, és lehetőségük van arra, hogy akár naponta is használják ezt a strandot. Ha megnézzük azt, hogy a mögöttünk hagyott 10 évben, illetve 5 évben milyen intézmények készültek el, újultak meg, akkor Csorna az egyik legjobb példa arra, hogy ha a kisvárosi lét képes ugyanazokat az infrastrukturális szolgáltatásokat nyújtani, megközelíteni, akár a nagyvárosi léttel együtt járó infrastrukturális előnyöket, akkor minden más egy többlet, minden más az jobb életszínvonalat, nagyobb teret, egészségesebb környezetet jelent, és azt látjuk, hogy itt valóban egy tervezett, szervezett városvezetés és pontos tervekkel rendelkező, évekre előre kimunkált tervezés zajlik, és ennek köszönhető az, hogy évről évre a város fejlődik, évről évre, akik itt élnek, azok joggal érzik azt, hogy a saját környezetükben a mindennapi életüket megkönnyítő, az életszínvonalat emelő beruházások zajlanak és készülnek el. Valóban egy jó hír, sőt, nemcsak hír, hanem hivatalos közlés is: a tegnapi Magyar Közlönyben megjelent a tanuszoda befejezéséhez szükséges határozat. Az ehhez szükséges pénzt is biztosítja a kormány. Ez pedig azt jelenti, hogy ha nem is jövőre, de legkésőbb az azt követő évben egy újabb fontos esemény, a tanuszoda átadása is megtörténhet majd mindazon nehézségek után, amit egy – közbeszerzésen kiválasztott, de végül a feladatát, a vállalását teljesíteni nem tudó – beruházó jelentett. És ez a fürdőfejlesztés is komoly beruházás volt: 2,3 milliárd forintból valósult meg. Ez a pénz jó célra megy. Valóban, hogyha megnézzük azt, hogy milyen árakon vehetik igénybe az idelátogatók és különösen a Csornaiak ezt a fürdőt, akkor az magyar összehasonlításban is kifejezetten kedvező. Azt szeretnénk, hogyha ez a békés fejlődése Csornának a következő években is folytatódhatna. Nem véletlenül beszélünk arról, hogy Magyarország abban érdekelt, hogy háborút és háborúskodást egyaránt kerüljünk el, és a békés fejlődés lehetőségét biztosítsuk. Hogyha így lesz, akkor a következő öt évben is hasonló nagy eredményeket tudunk elérni, még akkor is, ha már öt évvel ezelőtt Kormánybiztos Úr azt az ígéretet kapta, hogy újabb fejlesztésekre szükség sincsen, hiszen amire szükség volt, az mind megvalósult. De tudjuk, hogy szükség van mégiscsak a sportcsarnokra, mindig szükség van út- és járdafelújításokra. Egy ilyen projekt is most indul. Polgármester Asszony mondta, hogy közel egymilliárd forint értékben írtak már ki közbeszerzést. Ezek következő, idei évben és a jövő évben mind megvalósulnak, és mindaz, ami ebben a térségben történik, az jól mutatja, hogy a kormány és az önkormányzatok közötti összefogás az fejlődést eredményez. A nagyvárosokban, a kisebb városokban és éppen az ötezer fő alatti településeken pedig a Magyar Falu Programnak köszönhetően, Gyopáros Alpár Kormánybiztos Úrnak köszönhetően nagyon látványos fejlesztések történtek. Úgyhogy, ha valahol kívánhatom azt jó szívvel, hogy a változatlanság biztosítsa a következő években is ennek a városnak és ennek a közösségnek a további fejlődését és erősödését, akkor Csorna mindenféleképpen ilyen hely. Azt kívánom Polgármester Asszonynak, hogy a következő öt évben is hasonló eredményességgel tudjunk együtt dolgozni. Gyopáros Alpárnak pedig szeretném megköszönni azt, hogy most már hat éve dolgozunk együtt, és úgy gondolom, hogy nem csupán ez a város, nem csupán ez a térség, hanem az egész ország nyert azon, amit a Magyar Falu Programban közösen meg tudtunk valósítani. 

 

Hajrá Csorna!

 

Sok sikert kívánok a jövő hétre és a következő öt esztendőre!

Forrás: Miniszterelnökség
© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató