Tisztelt Miniszter Úr!

Parlamenti Alelnök Úr!

Tisztelt Elnök Úr!

Képviselőtársaim!

Mélyen Tisztelt Házelnök Asszony!

Tisztelendő Atya!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm szépen a meghívást és a megtisztelő felkérést! Jó azt látni, hogy egy nyári napon a közös ügy iránt ennyi elkötelezett ember találkozik, és a közös ügy a legfontosabb ügyek egyike. Két fontos, a nemzetet megtartó erő találkozása, a magyar mezőgazdaság jövője és a nemzet egysége az, amely a mai napon itt találkozik. Ráadásul – közeledve augusztus 20-ához – azt is tudjuk, hogy milyen jelentősége van a kenyérnek, az új kenyérnek, milyen jelentősége van annak, hogy Magyarország azon országok közé tartozik, amely nem csupán saját magát képes élelmiszerrel ellátni, hanem még egy magyarországnyi embert. Ez mutatja, hogy minden nehézség után és ellenére a magyar mezőgazdaság milyen erős, milyen értékkel bír. Ha belegondolunk abba, az Európai Unióban egyetlenegy ország sincs, ahol az ország területének olyan a nagy része – több, mint 55 százaléka – mezőgazdasági terület, mint Magyarországon. Ráadásul az is fontos, hogy itt, Somogyban, Somogyország szívében, Somogyváron találkozunk, ahogy már elhangzott, Koppány vezér egykori szálláshelyén, ahol egy nagy nemzetség számára ért véget annak idején a pusztai vándorlások kora. Ez lett végül az a föld, amely azóta is befogadta az azt megtartó és művelő magyarokat, akikhez ezután a szélrózsa minden irányából érkeztek jóakaratú emberek, hogy egy néppé és egy nemzetté legyenek ugyanabban a hazában. Szent László szeretett egyházának tövében találkozunk, amelyet Franciaországba érkező bencések építettek. A korszerű mezőgazdasági technológia mellett annak idején kultúraformáló szellemiséget is hoztak magukkal. Éppen ezért nem szabad felednünk, hogy nemcsak a jakobinus forradalmat, vagy éppen az olimpia ízléstelen megnyitóját köszönhetjük a franciáknak, hanem egyébként tiszteletre méltó szerzeteseket is. Ez az ország, Magyarország mindig akkor jutott egyről a kettőre a történelem során, hogyha a munkának értéke és becsülete volt. Ha becsülete volt az egymásra rakott téglából felemelkedő falaknak, a falakból épülő váraknak, amelyet élettel tölthettek meg közösségek, családok, vagy éppen a hitélet intézményei. Ha becsülete volt a megfaragott fának, mindannak, ami a bölcsőtől az ebédlőasztalon át a koporsóig körülvette az életünket. És ha becsülete volt a kimondott és leírt szónak. Ez az ország akkor jutott előre, ha minden évben elvetették és learatták a búzát, és – kemény munka eredményeként – kenyér került az asztalra. Kenyér, amelyet megoszthattak az emberek azokkal, akikről gondoskodni akarnak, akiket szerettek. Az asztalközösség a legősibb közösség, egymással összetartozó, egymást szerető emberek közössége. A paraszti élet – bár mindent tudott a földről és annak megműveléséről – mégis sokkal több volt, mint termelés és technológia. Szövetség volt generációk között, amely a mindennapi kenyér és az élelem előállítása mellett – végső soron – az élet megőrzéséről és fenntartásáról szólt. Ma is számokban leírható ennek a tevékenységnek a jelentősége: a GDP több mint 5 százaléka. A gazdasági össztermék több mint 5 százalékát jelenti a mezőgazdaság, és tudjuk azt, hogy a vidék megmaradása, gyarapodása, hosszú távú jövője Magyarországon továbbra is elsősorban a mezőgazdaságtól függ. Látjuk azt, hogy milyen veszélyekkel vagyunk körbevéve. Látjuk azt, hogy sokkal több minden fenyegeti ma a békét és biztonságot, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. Ilyen helyzetekben különösen felértékelődik az, amit mi magunk tudunk megtermelni. Ilyen helyzetekben látjuk, hogy az a minőségi búza, amelyet Magyarország előállít, még ha veszély fenyegeti is, például az Ukrajnából történő behozatallal, milyen egyedülálló érték. És az is nagy érték, hogy gazdálkodni nem lehet csak rövid távon. Egy földdarab megművelése is évtizedes távlatokat kíván. A magyar jelen és jövő egyik legnagyobb és legfontosabb kérdése éppen ezért, hogy lesz-e új nemzedék, hogy legyen gazdálkodó új nemzedék. Lesznek-e olyanok, akik azok helyére állnak, akik most viszik a vállukon a mezőgazdaságot, és akik vidékfenntartó és nemzetmegtartó küldetést vállalnak? Éppen ezért a legfontosabb és a mai közösségi élmény is ezt erősíti, hogy a XXI. században is Magyarországnak szüksége van erős mezőgazdaságra, és szüksége van mind arra, amelyet a települések, falvak a nemzet életében játszottak és játszanak ma is. Köszönettel gratulálok mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy évről évre ezt a rendezvényt legyenek, akik pontosan megszervezzék. Vannak, akik mai napig sütnek-főznek, és azt is látjuk, hogy – hála a Jóistennek – nem egyre kevesebben, hanem egyre többen érzik úgy, hogy egy meleg augusztusi nap is kiváló alkalom arra, hogy akár egy sátor tovább fokozódó forróságában is örüljünk annak, hogy a magyar mezőgazdaság és a magyar vidék él és egyre erősebb.

Köszönöm szépen a figyelmet és a megtisztelő felkérést!