Tisztelt Házelnök Úr!

Excellenciás Erdő és Duka Bíboros Urak!

Orosch Érsek Úr!

Tisztelt Államtitkár Urak!

Tisztelt Elnök Urak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Rákóczi Szövetség meghívására gróf Esterházy János emlékezete gyűjtött össze ma bennünket. Egy XXI. századi magyar közösség emlékezik és emlékeztet a XX. század egyik legnagyobb magyar hitvallójára, a kisebbségbe szorított nemzetét szolgáló, bátor és becsületes politikusra. Egy olyan emberre, aki a közélet színpadán, a történelem szorításában, az adott lehetőségek között csak korlátozott sikereket érhetett el, és sokszor már az maga volt a siker, hogy a küzdelemben egyáltalán állva maradhatott. Ám az igazsághoz való rendíthetetlen ragaszkodásával mégoly reménytelen, de igaz ügyek méltó és mértéktartó képviseletével, ezért vállalt mártíriumával, jogtalan elfogásával, koncepciós eljárásban történt halálra ítélésével, a kommunista diktatúra börtöneiben évtizedes pokoljárásával és végül halálával olyan erkölcsi tőkét halmozott fel, amely a mai, nem kevésbé fenyegető, de mégis bársonyosabb történelmi időkben ordító parancs a múlt ismeretére és tiszteletére, és a lét látszólagos könnyűségéből oly gyakran következő nihilizmus elutasítására. Esterházy János küldetése mindenekelőtt a felvidéki magyarsághoz szólt, de az, ahogy jogaikat és érdekeiket képviselte, miközben hirdette a sok évszázados sorsközösséget a szlovák és a cseh néppel, ma is példát mutat mindannyiunknak. Összeköti a jóakaratú embereket Közép-Európában mindenütt. Esterházy János életművén keresztül mindenki megértheti a kommunizmus igazi természetét, annak gyilkos, az emberi méltóságot semmibe vevő, szabadságellenes és igazságellenes, erőszakos és brutális, istentelen és embertelen mivoltát. Élettörténetén keresztül megérthetjük a hit megtartó erejét, amelynek köszönhetően kitarthatunk a jó és az igaz mellett, és amelynek segítségével hihetünk abban, hogy földi pályafutásunk egyszerre válhat maradandó részévé egy nemzet történelmének, és lehet állomása az öröklétnek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy évvel ezelőtt, 2024-ben Kozma Imre atya – néhány hónappal halála előtt – kapta meg ezt a kitüntetést. Az ő egyik újra és újra visszatérő gondolata volt, hogy: „Isten ügyéért veszélyesen kell élni. Nem szabad törődni a következményekkel, de mindig meg kell tenni azt, amit az Úristen vár tőlünk. Okosan és bölcsen, sohasem hivalkodó módon, de bátran és kitartóan.”. Mindig tudatosította, hirdetni kell az evangéliumot, az örömhírt. Segíteni kell a szegényeknek és a rászorulóknak. Közösségeket kell építeni, amelyben az embereknek, Istenre figyelve, Isten közelségében élve van lehetőségük egymás életében részt venni. A többit pedig, mondta, az Úrra kell bízni. A hősiesen, vagy Kozma Imre atya szavaival, „veszélyesen élő” papoknak és lelkipásztoroknak köszönhetjük, hogy a kommunizmus rettenetes, gerincroppantó ereje és ideje ellenére nem sodorta el a hitet az általa megszállt országokból. Sőt, még azzal szemben is sikerült valamelyest ellenállóvá tenni bennünket, ami a kommunizmus után következett. A kommunizmussal szemben álló papok és lelkipásztorok a hitet és reményt hirdették egy olyan korban, amikor úgy tűnt, hogy a jövőt illetően, az Elbától egészen Vlagyivosztokig, a reménytelenség maga a megmaradt racionalitás. Reméltek, amikor reménynek az örökkévalóság horizontja maradt csupán. Szeretettel szolgálták a rájuk bízottakat, kiszolgáltatták a szentségeket, tanították a Szentírást. Dominik Duka bíboros atya közéjük tartozott. Osztotta a kommunizmus idején is állva maradó, Krisztushoz és egyházához hűséges püspökök és papok sorsát. Felnőtt életét egy betiltott szerzetesrend, a domonkos rend illegális noviciátusában kezdte meg. Krisztusért és a hívekért egyensúlyozott a szocialista törvénytelen törvényesség határán, az illegalitást a megtűrttől elválasztó keskeny határvonalon. Maga is megjárta a kommunista Csehszlovákia börtöneit. Élete tanúságtétel a hit, remény és a szeretet szabadsága mellett a legnehezebb időben is. Egyházi vezetőként sokat tett a prágai magyarokért és a két nép közötti testvéri kapcsolat fenntartásáért, és ha szükséges volt, újjáépítéséért. Kiállt édesapja egykori rabtársa, Esterházy János mellett. Duka bíboros mindig bátor ember volt, és mára is az maradt. Elfogad egy díjat, amelyet egy olyan emberről neveztek el, akit hazájában – teljesen megmagyarázhatatlanul – még mindig háborús bűnösként tart számon a hivatalos történetírás. Esterházy János ügye arra emlékeztet minket, hogy itt, Közép-Európában vannak még megoldatlan ügyeink, elszámolatlan történelmi számláink. Ezeket azért is parancsoló megoldanunk, mert esetleges pillanatnyi ellentéteink dacára sorsunk és jövőnk itt, Közép-Európában közös. Duka Bíboros Úr élete és szolgálata bizonyíték arra, hogy ezeket az ellentéteket csak a jóakarat és megértés képes feloldani, de a jóakarat és megértés fel tudja oldani. Nagyon köszönjük Excellenciás Bíboros Atyának, hogy eljött és elfogadta a kitüntetést.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!                                                                            

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete 2012-ben indult útjára. Még távol a háborútól, egy Kárpátalján akkor is nehéz, de mégis sokkal szebb és teljesebb élet reményében és valóságában. Bár napjainkban különösen nehéz időket élnek Kárpátalján, a szervezet mégis sikeres, az induló 30 család mostanra 1400-ra nőtt. Kárpátalján többszörösen nehezített pálya, egyszerre magyarnak és nagycsaládosnak lenni. Nemcsak komoly anyagi nehézségekkel kell megbirkózni, hanem a közösség drámai méretű fogyásával, a magyar iskolarendszer és a kisebbségi jogok állami megcsorbításával kell szembenézni. Egy háborúban álló ország polgárai e családok tagjai is. Egy országé, amelyet megtámadtak, amelyet a tisztességtelen világhatalmi játszmák és ezek kiszolgálói olyan helyzetbe hoztak, hogy egy megnyerhetetlen háborúba voltak kénytelenek bocsátkozni, amelyről sokáig azt is bűn volt kimondani, hogy megnyerhetetlen. Napjaink nagy kérdése, hogy lesz-e fegyverszünet, lesz-e béke. Lesz-e fegyverszünet, eljön-e az a nap, amikor már senki nem esik el a háborúban? Lesz-e béke, eljön-e az a nap, amikor mindenki hazatérhet, és újra normális keretek között élheti az életét? Eljöhet-e a gyógyulás ideje a háborúban lelkileg és testileg megsebzettek számára? Ezekre a kérdésekre a közeljövő fog választ adni. Itt is csak arról biztosíthatom a szervezetet és a kárpátaljai magyarságot, hogy Magyarország kormánya mindent megtesz a békéért és a béke ügyében, és mindent megteszünk azért is, hogy e most is kitartó, nagyszerű közösség munkáját a rendelkezésre álló eszközökkel támogassuk. Köszönjük a Rákóczi Szövetségnek, hogy Esterházy János emlékezetével újra összetalálkozhatnak itt rég elveszett szálak, és hogy egy jobb, összetartóbb Közép-Európa épülhet a segítségükkel és valamennyiünk részvételével.
Köszönöm szépen!