Tisztelendő Urak! Igen Tisztelt Kitüntetettek! Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Megemlékező Közösség!

Sokan úgy tekintenek a történelemre, mint egy rémálomra, amelyből meg kell próbálni felébredni. Mások a felejtést, vagy a múlt végképp eltörlését javasolják. A XX. század történetét tekintjük, különösen itt, ebben a térségben, Közép-Európában, akkor valóban egy rettenetes világ tárul elénk háborúkkal és forradalmakkal, tömeggyilkosságokkal és deportálásokkal, különféle „izmusokkal” és erőszakkal hirdetett szebb jövő miatt rabbá tett, testében és lelkében megtört emberek kínjaival.

Az, hogy mégsem pusztán egy rémálom a XX. század és nem csak jól felfogott érdekünk, de kötelességünk, sőt emberségünk alapvető próbája, hogy emlékezzünk mindarra, ami szüleink és nagyszüleink nemzedékével történt, az az olyan vértanúknak köszönhető, mint gróf Esterházy János. Ők, amikor minden emberi számítás szerint már lezárult minden kivezető út, amikor bezárulni látszott az ég és a nagycsütörtök éjszakájának szinte áthatolhatatlan sötétsége vette körül őket, akkor is képesek voltak hűségesek maradni. Nem elsősorban egy emberek által feltalált, megismert, felfedezett eszméhez, hanem Istenhez és mindazokhoz az emberekhez, akiket szerettek és szolgáltak, akikről tudták, hogy rájuk bizattak. Gróf Esterházy Jánosnak már nem adhatunk semmit. Őt, hitünk szerint, maga az igazságos bíró jutalmazza meg olyan módon, amelyről az írás azt mondja: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta...”

Magunknak és egymásnak tartozunk azzal, hogy megismerjük és éltetjük azt az örökséget, amelyet ő hagyott ránk. Élete és halála arra tanít bennünket, hogy a megismert jóért, egy közösség fennmaradásáért elsősorban dolgozni kell. Fel kell mérni a lehetőségeket, össze kell egyeztetni az érdekeket, ha lehet! Ha nem lehet, akkor küzdeni kell! Becsületesen és okosan, szellemesen és bátran. Nyitottnak kell maradni, de a lényeges kérdésekben nem lehet engedményeket tenni! Akkor sem lehet, ha ez személyes kockázatvállalással jár. Nem lehet megszavazni közösségek jogfosztását! Ezért nem szavazta meg Esterházy János a zsidóság deportálását sem. Nem lehet elvenni az emberek jogát, hogy szabadon dönthessenek saját életük igazságairól, a hitről, az anyanyelvükről, nemzedékek munkájával megszerzett vagyonukról. Ezért küzdött a diktatúrák ellen, mindegy volt, hogy nemzeti vagy nemzetközi szocializmusnak nevezik.

Gróf Esterházy János nem csupán magyar nemzeti hős. Élete és halála arra tanít bennünket, hogy szükségünk van egymásra nekünk, akik valamennyien Közép-Európa szülöttjei vagyunk. Szükségünk van a közös életre, amelyet egy évezrede élünk itt, közösen, jó és rossz időkben, egymás mellett és időnként egymással szemben egyaránt. Ő egész életével kiállt emelett az értékközösség mellett. Így vallott erről idézem: „Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük, és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.”

Napjaink történelme, az Európában zajló tektonikus folyamatok, amelyek itt Közép-Európában nem csak megengedik, de egyenesen kikényszerítik az összefogást fényesen igazolják Esterházy János több évtizeddel ezelőtt elmondott szavait. A történelem végül neki ad igazat a diktatúrák terrorszervezeteivel szemben, és a nemzeti öntudatot, a nemzetiségek elnyomásában megtaláló kirekesztéssel szemben is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Amikor gróf Esterházy János életáldozatára emlékezünk, egyszersmind elkötelezzük magunkat a jelenben és a jövőben is az összetartozás és az egymás iránti szeretet iránt. Ezért ma is ki kell mondanunk a köszönet szavait mindazoknak, akik számunkra élete példáját újra és újra felmutatják, hogy mindaz, amit tett és megélt, nem múljék el nyomtalanul, hanem erősítsen meg bennünket ebben az összetartozásban.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt köszönthetjük Dagmar Babčanová asszonyt, Szlovákia korábbi vatikáni nagykövetét és főtisztelendő Gyurcsó Zoltán, nyitrai püspöki helynökatyát, akik kiálltak a vértanú politikus igazsága mellett. Köszönjük nekik, hogy azt az igazságot, amely minden jóakaratú emberé, bátran képviselték és mások számára is következetesen megjelenítették!

A bodoki újratemetéssel és a boldoggá avatási folyamat megindulásával ismét közelebb jutottunk a pillanathoz, amikor a lengyel anyától és magyar apától származó, egész valójában felvidéki ember, gróf Esterházy János személye nem szétválasztani, hanem összekötni fogja a szlovák nemzetet nemcsak a magyarsággal, hanem Közép-Európa valamennyi népével.

Ez alkalommal is köszönjük a Rákóczi Szövetség munkáját! A Rákóczi Szövetségnek mindannyian sokat köszönhetünk, de különösen a Kárpát-medencei fiatalok. Életre szóló élményeket, találkozásokat, indíttatásokat. Jó példát mutat a szövetség arra, hogy a nemzet sokkal több mint egy szociokulturális fikció, ahogyan azt most az Európai Egyesült Államokról álmodozók oly erőszeretettel hangoztatják. Jó példát mutat a Rákóczi Szövetség arra, hogy a nemzet közösség. Közösség, amelyben az emberek részt vesznek egymás életében, vannak közös ügyeik és álmaik, amelyek megvalósításáért közösen hajlandóak tenni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végezetül nem is annyira emlékezésként, hanem inkább elköteleződésként, egyfajta fogadalomként idézzük fel gróf Esterházy János szavait, amelyek két emberöltőnyi távolságból is eligazíthatnak bennünket, ha kellő figyelemmel olvassuk: „Végtelenül komoly és rendkívül súlyos időket élünk, amelyekben fokozott a felelősségünk Istenünkkel, nemzetünkkel, családunkkal, utódainkkal és magunkkal szemben. De vállaljuk ezt a felelősséget. Nem fogunk sem megtörni, sem helytelen utakra tévedni. Nem fogunk összeütközésbe kerülni sem az isteni, sem az emberi törvényekkel, mert rendületlen a bizalmunk és hitünk az isteni igazságban. Bízunk a magunk erejében és emelt fővel hirdethetjük, hogy lelkiismeretünk tiszta, becsületünk érintetlen, nem vétettünk senki ellen és csak azokat a jogainkat követeljük és védjük, melyeket már a múltban kiharcoltunk, és amelyek feltétlenül megilletnek minket.”

Ez a küldtetés jutott osztályrészül Esterházy Jánosnak, és ez a küldetés jut oly sokaknak ma is osztályrészül. Ez a küldetés egymáshoz szól, ehhez kell hűnek lennünk a magunk helyén, a magunk hivatásában, a nekünk rendelt időben. Isten segítsen bennünket, hogy megfelelhessünk ennek a feladatnak!

Köszönöm a figyelmet!