Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!

Az ünnep első gondolata mindig a múlt. A múlt, amely nem múlt el, hanem ma is itt van velünk, amely okot ad az emlékezésre. Azokra a magyarokra emlékezünk, akik 171 esztendővel ezelőtt úgy írtak történelmet, hogy az a mai napig alakítja életünket és mindennapjainkat.

A szabadságharc sokak története volt, egy egész nemzeté. Sokaké, akik egy irányba indultak el. A fiataloké, akik a bécsi forradalom hírére elhatározták, hogy megvalósítják a maguk forradalmát és meg is valósították. Azoké az országgyűlési képviselőké, akik már a reformkor során jó taktikai érzékkel szorították rá az uralkodót, hogy új alkotmányt adjon a nemzetnek és ezzel megteremtették a polgári átalakulás feltételeit. Azoké, akik óriási erővel fogtak hozzá az önmaga tengelye körül forgó, saját lábán is megállni képes Magyarország felépítéséhez – gróf Széchenyi István közlekedési miniszter vasútfejlesztési tervei, báró Eötvös József oktatási reformja, vagy a Kossuth bankó, az új pénz, mind nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy a forradalom törekvései később megvalósulhattak. De a forradalom azoké is, akik minden erejüket megfeszítették, hogy elkerüljék a később elkerülhetetlennek bizonyult fegyveres összecsapást – s végül, azoké, akik, mint az aradi vértanúk vagy gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, az életüket adták a hazájukért.

Sokan voltak, akik a forradalomért tettek, a polgárok, akik otthagyták a békebeli foglalkozásukat, akik katonának álltak azért, hogy honvédek legyenek. Hivatásos katonákká – huszárokká, sőt bakákká! – akik idegenből hazaszöktek, hogy a magyar zászló alatt küzdhessenek Magyarország szabadságáért. És végül a semmiből sikerült megszervezni rövid idő alatt a magyar hadiipart.

Sok-sok hőstett és önfeláldozás, de még több hozzáértően és becsületesen elvégzett munka. Sok nagyszerű helytállás, amiről nem értesülünk, mert a történészek számára csak a legnagyobb tettek jegyezhetőek fel. Néhány életút, amelyből megismerhető a forradalom egyéniesíthető története is. Tudnunk kell, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek az összeadódásából lett 1848 és 1849, és ugyan a forradalom katonai értelemben elbukott, végső soron mégis azt mondhatjuk, hogy a forradalom követelései részben a kiegyezéssel, részben pedig azóta megvalósultak és ma Magyarország szabadságban és békében élhet.

A katonai értelemben vett bukás, annak volt köszönhető, hogy politikai és diplomáciai megoldást találni nem lehetett, a világ két meghatározó katonai hatalma ellen kellett küzdeni, melyek végül egységben fordultak ellenünk. De a szabadságharc a tekintetben mégis győzedelmes volt, hogy a jobbágyfelszabadítással egy testté forrasztotta a nemzetet és olyan erős közösséget hozott létre, amely, ha a fegyveres küzdelemben nem is, de a „passzív rezisztenciával” a forradalmat követő évtizedekkel a Habsburg adminisztráció ellen olyan egyezségeket tudott kikényszeríteni, amely Magyarország korábban nem látott fejlődését hozta magával. A sajtószabadság, a törvényelőtti egyenlőség, az országgyűlés és az országgyűlésnek felelős kormány, a nemzeti bank és a honvédség olyan intézmények, amelyek mai napig is meghatározzák korunk Magyarországának életét.

Ez közös örökségünk 1848-ból – a márciusi ifjaktól, az első felelős minisztérium vezetőitől, a honvédsereg katonáitól és attól a nagyszerű nemzedéktől, amely nemzeti közösségeket és intézményeket teremtett meg egy hihetetlenül nehéz korban. 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 48-asok által megkezdett út és megálmodott álom a magyar szabadságról és a magyar hazáról nem ért véget. Nekünk az a szerencsés időszak adatott, hogy immár 30 éve szabadon élhetünk. Ma a szabadságért nem kell olyan áldozatot vállalni, mint amelyet kellett ezelőtt 171 évvel.

Ez a hely, a Várkert bazár, ahol találkozunk, akkor még nem volt. A kiegyezés után a Monarchia virágkora hívta létre és ennek története is visszatükrözi a 20. század vérzivataros történetét. A háborús pusztításokat, a méltatlan használatot, majd a világörökség részét képező sok évtizeden keresztül életveszélyes romhalmazt. Nekünk jutottaz a feladat, hogy megújítsuk és eredeti fényében állítsuk helyre ezt az épületet. Ha magát a folyamatot nézzük akkor nincs ebben semmi különleges. Mégis így, hogy ez az épület helyre állt, így, hogy eredeti fényében láthatjuk, egyszerre lehetünk büszkék arra a munkára, amit mi végeztünk el. Hiszen egyszerre tanúsítja annak a kornak a nagyszerűségét, amely a kiegyezés folytán a ’48-as forradalom követelésének részbeni valóra váltásával megvalósult és megtörtént.

Ez az ország a mai napig is akkor és attól megy előre, hogy ha sokan végzik el lelkiismeretesen a saját munkájukat. 

Éppen ezért ma szeretnék köszönetet mondani és elismeréseket átadni azokért a nagyszerű teljesítményekért, amelyeket Önök tesznek hozzá szűkebb szakmájuk, hivatásuk gyakorlásával az emberek életéhez. Amelynek köszönhetően a Miniszterelnökség működik, amelynek köszönhetően büszkén mondhatjuk azt, hogy az ország, az államigazgatás életében ez a minisztérium kiemelt szerepet játszik és ugyan számtalan nehézséggel találkozunk a mindennapokban, de mégis büszkék lehetünk arra, hogy összességében az államigazgatás működését, azt, hogy egyről a kettőre jussunk, azt ez a minisztérium a mindennapok területén az állampolgárok irányába az állam arcaként kell, hogy biztosítsa. Az állami kitüntetéseket és a szakmai közösségeket azoknak ajánljuk, akik ezekben az intézményekben kiemelkedően dolgoznak, akik hozzátesznek a közösteljesítményhez, de vezetőként ennél is többet mondhatnak magukénak, vezetőként büszkék lehetnek arra, hogy egy mintát is megvalósítanak. A saját vezetési mintájuk követendő példaként áll az alárendeltek, vagy a nekik felelős és alattuk dolgozók számára.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ünnep mindig alkalmas számvetésre is, hogy a múlttal szembesítsük a jelent. A saját munkánkat elhelyezzük a mindennapokban, és hogy mindannyiunk számára visszajelzés legyen, mit teszünk, és azáltal amit teszünk előrébb jut-e az a szűkebb közösség és az a tágabb közösség, amelyben élünk. 

Ha azt nézzük, hogy ma Magyarország milyen lehetőségek előtt áll, akkor ez önmagában is okot ad a bizakodásra. Azt látjuk, hogy az ország felívelőben van, a gazdaság növekedése kiemelkedően jó, a mindennapok bár még mindig nehezek, de talán egyre könnyebbek lesznek. De ennek nem csupán gazdasági dimenziója van, hanem emberi dimenziója is és ez az emberi dimenzió, amiért itt ülők a lehető legtöbbet tehetnek, az, hogy ki a mindennapokban hogyan irányít egy intézményt, hogyan viselkedik a saját munkatársaival az meghatározza minden közösség munkájának a hatékonyságát, és a mindennapok együttélésének kereteit és szabályait. 

Azt szeretném kérni és kívánni mindannyiunknak, hogy a következő években is legalább annyira legyünk eredményesek, mint az elmúlt években voltunk. Ha ezt sikerül túlszárnyalni, akkor annak mindannyian örülni fogunk.

Köszönöm szépen a figyelmet!