Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Alpolgármester Asszony!

Tisztelt Alpolgármester Úr! 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

„A nemzet közös emlékezet a múltról, és közös terv a jövőre.” 

Ernest Renan francia történész ezen gondolata jól mutatja, hogy mi is a mai találkozásunk lényege. Közösen emlékezünk a múltra, mert ami 171 évvel ezelőtt történt, az összeköt bennünket. Ennek is köszönhető, hogy van jelenünk és, hogy remélhetjük, van közös jövőnk is. Az emlékezet mégsem mindig egyszerű kérdés: minél közelebb jövünk a múltból a jelenhez, annál inkább vitatkozhatunk a történelemről.

1848. március 15. tekintetében a lényeget illetően ma már egyetértünk: a magyar szabadság és a magyar haza egyik legnagyobb ünnepéről beszélünk.

Közös ez, amelyre minden magyar ember igent mondhat, büszke lehet és emlékezhet a főváros különböző kerületeiben, az országban Vastól, Zalától Borsodig és Békésig, sőt mindenhol, ahol magyarok élnek a Vereckei hágótól Clevelandig, és Moldvától Melbourne-ig. Amíg ez így van, mindig lesz egy közös találkozási pontunk a múlttal és a szabadsággal, és mindig tudni fogjuk, hogy mi az, ami a magyar történelemben valóban okot ad a büszkeségre, és mi az, amely összeköti a nemzetet.

Emlékeznünk kell, hogy olyan intézményeket is köszönhetünk 1848-nak, a márciusi ifjaknak és a reformkor bátor országgyűlésének, mint az első felelős magyar kormányt és a honvédsereget! Ezek a mai napig meghatározzák az ország felépítését, jobbá, könnyebbé teszik életünket, és olyan örökséget hordoznak a múltból, amelyre 1848 kapcsán mindannyian joggal lehetünk büszkék. A 12 pontban megfogalmazott sajtószabadság, az Országgyűlés és a felelős magyar kormány – a törvény előtti egyenlőség, a nemzeti bank, a nemzeti őrsereg és a honvédség napjainkban mind mind valóság: megvalósult lehetőség.

Ennek a nemzedéknek köszönhetjük magát a szabadságharcot is, amely egy történelmi élmény és tapasztalat: azt a közös tapasztalatot hordozza 1848, hogy ha számíthatunk egymásra, ha egy nemzet tagjai tudnak egymásért tenni, egymásért harcolni és áldozatot hozni – ha a legnagyobb és legsúlyosabb áldozatokat is meg tudják hozni egymásért –, akkor az nemzet nagy dolgokra hivatott. Megfordíthatja a történelem menetét, szembeszállhat a bennünket leigázni akaró zsarnoksággal, amelyet a korok változásával hol uralkodói érdeknek, hol geopolitikának, hol történelmi szükségszerűségnek neveztek. 

Ezért nem ért véget a magyar szabadság ügye sem Világosnál, sem azon a rettenetes aradi hajnalon. Ezért jutott el végül ez a nemzedék a kiegyezéshez, amelyet lehet bár történelmi távlatból és következményeit illetően vitatni, de senki nem vitathatja az azt követő virágkort és fejlődést, amelyet a kiegyezés ennek az országnak és különösképpen a fővárosnak jelentett. Ezért van ott 1848 szelleme mindenhol, ahol a magyar szabadságért tenni kell.

Így volt ez 1956-ban – elég, ha arra gondolunk, hogy a Bem szobor volt az első a tüntetések gyújtópontjában –, amikor komolyra fordultak az események. Legutóbb 30 esztendővel ezelőtt, a rendszerváltoztatás napjaiban is azt hallhattuk az ellenzéki felvonulásokon, hogy „Kossuth Lajos azt üzente...”, így jelentette 1848 ’56-ban és ’89-ben is a szabadság üzenetét.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

A szabadságharc kapcsán van mire emlékeznünk itt, a Hegyvidéken is. A szabadságharcból a Hegyvidéknek is megvan a maga szelete. A történelem akkor, 1849 májusában ide is beköltözött három hétre, amikor a honvédsereg Buda váráért viaskodott. A kis Sváb-hegyről tüzelő ütegek éppen úgy az ostrom szereplőivé váltak, mint a városmajori fogadó, aztán a Laszlovszky-major Zugligetben, és végül az Óra-villa, amely Görgei Artúr fővezér főhadiszállásaként szolgált a Laszlovszky-majorral együtt.

Amikor aztán egy derék zalai önkéntes őrmester, bizonyos Püspöky Grácián elsőként kitűzte a magyar zászlót a várra, a szabadságharc egyik tetőpontjára ért.

Ma, amikor összegyűltünk, hogy március 15-re emlékezzünk, nem szabad elfelejtenünk: a szabadság mindig egy lehetőség. A kérdés mindig az, hogy mit tudunk valóra váltani belőle. A díjak, amelyeket ma Polgármester Úr a Hegyvidéken átad, a kerület életében fontos teljesítményeket ismeri el. Olyan teljesítményeket, amelyek segítettek életre váltani és értelmet adni a szabadságot illetve a szabadságnak: a közbiztonság szolgálata, a jó közösségszervezés és a jó sport, sőt vegyük ide nyugodtan a gyermekek rajzpályázatát is. Mindezek nélkül kevésbé lenne tartalmas itt az élet. Természetesen nagyon fontos az is, hogy a következő nemzedék ezen keresztül megismerheti a közös múltat, és megtudhatja, hogy mi az, ami összeköt bennünket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindezek miatt mondhatjuk joggal, hogy a nemzet közös terv a jövőre. A legfontosabb hivatásunk a megmaradás – ez tervnek elég jó, legalábbis az elmúlt ezer évben jól működött. Ha meg akarunk maradni, ha meg akarjuk őrizni azt a közösséget, amelyet örököltünk, ha meg akarjuk őrizni szabadságunkat, amelyet először a magyar történelem során, ilyen látványosan az 1848-as nemzedék harcolt ki a számunkra – s amelyet időről időre csak idegen megszállás tudott tőlünk elvenni –, ha meg akarjuk őrizni hitünket és kultúránkat, életmódunkat, akkor a legfontosabb kérdésekben kell közös nemzeti alapot találnunk. 

1848 legfontosabb tapasztalata és tanulsága, hogy ez itt a mi közös hazánk. Nekünk kell benne felépítenünk otthonainkat, nekünk kell benne létrehoznunk közösségeinket, nekünk kell benne boldogulni – s hogy ha a sors úgy hozza, nekünk kell képesnek lennünk arra, hogy megvédjük.

Mindaddig, amíg emlékezünk, amíg közösen tudunk emlékezni 1848 igazságaira, az azokat védelmező hősökre, tudunk találni olyan közös alapot, amely a magyar nemzet fennmaradásához nélkülözhetetlen.

Köszönöm a figyelmet!