Tisztelt Főigazgató Asszony! Tisztelt Ombudsmanhelyettes Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Harminc éve ünneplik világszerte a Nemzetközi Roma Napot, a cigány kultúrát és vele együtt a cigányok közösségét. Azt az értékteremtő tevékenységet, amelyet itt, ezek a képek is felidéznek.

Harminc esztendeje éltük át a rendszerváltozás idejét: a lépésről lépésre, de összességében mégis hihetetlen gyorsasággal, bő egy év alatt visszanyert és kiküzdött szabadságot.

Három évtizeddel a rendszerváltozás után fel kell tennünk azt a kérdést, hogy mire jutottunk a szabadsággal! Különösen nehéz, de mégis megválaszolandó kérdés ez a magyarországi cigányság életében.

A kultúra – az is, amit ma ünneplünk – nem pusztán egy nyelvet, sok verset, sok dalt, vagy éppen táncokat jelent, hanem olyan nyelvet, verset, dalt és táncokat, amelyet az emberek jól értenek azért, mert a sajátjuknak tekintik. Az övék, s ezért megértik, ezen keresztül egymás megértéséhez is közelebb kerülnek. A kultúra az összetartozást jelenti.

Amikor a hazai cigányságról beszélünk, akkor nem idegen emberekről beszélünk, hanem egy olyan közösségről, amely évszázadok óta él velünk. A magyar Alaptörvény világosan fogalmaz, amikor államalkotó tényezőként nevesíti mind a nemzeti, mind az etnikai kisebbségeket.

Cziffra György muzsikájától – amely a fültanúk szerint az 1956-os forradalom egyik kiindulópontja lett – Farkas Jánosnak az 1966-os világbajnokságon a brazilok ellen rúgott góljáig – amelyet egy nemzetközi zsűri beválasztott a 20. század legszebb 10 gólja közé – hosszú, széles skálán lehetne felsorolni azokat a teljesítményeket, amelyekkel a magyar kultúrát a cigány személyek gazdagították. Itt, a körülöttem lévő képek is sokat felidéznek ebből.

Ha a nagy szabadságküzdelmeinket nézzük, akkor a romákat mindig a magyarság oldalán találjuk. Az Egri csillagok Sárközije – mindannyiunk gyermekkori emlékei közé tartozik – ennek egyik legismertebb jelképe. A ’48-as és az I. világháborús honvédzászlóaljak cigány katonáit nemcsak a hegedűjükért becsülték, amely a harcok szünetében sokszor a túlélést jelentette az átélt borzalmak után a lelkeknek, hanem a vitézségükért. Érdekes színfoltja az „Új világ született” című reprezentatív I. világháborús kiállításnak az olasz frontól érkezett angol tudósítás, amely arról szól, hogy a cigánymuzsika által feltüzelt magyar katonák legyőzhetetlenek.

Gondoljunk a vitézségi érmes Sztojka tizedesre, aki az I. világháború után a Székely hadosztály kötelékében harcolt a magyar haza védelmében, és a Zilah körüli harcokban esett el 1919 februárjában! Gondoljunk arra, hogy 1956-ban a cigányok is felvették a fegyvert, és az utolsók között tették le! Ők is ott álltak a bitó alatt, és ők is szenvedték az évtizedes börtön következményeit. Gondoljunk a marosvásárhelyi pogromra is! Gondoljunk arra, amikor cigányok indultak el megvédeni a magyarokat, és azt skandálták, hogy „Ne féljetek magyarok, mert itt vannak a cigányok!”!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A 20. század a cigányság és a magyarországi cigányság számára is a diktatúrák időszaka volt. A nemzeti szocializmus a fizikai megsemmisítés, a koncentrációs táborok, az útszéli kivégzések, a névtelen és számolatlan áldozatok ideje. A nemzetközi szocializmus az erőszak, a közösségek szétverésének és az erőszakos kultúraváltások kényszerének az ideje. Rendkívül pusztító következményekkel járt, hogy az archaikus életmód nem szerves fejlődés eredményeként alakult át, hanem a közösség lerombolása árán. Az embernek szabad emberhez méltó, normális életet élni, egyebek mellett közösségben élni és közösséget szervezni a kommunizmus időszakában rendszerellenes tett volt.

A cigányok lettek a rendszerváltoztatás korának legnagyobb vesztesei. A megszűnő nagyipar nyomán elveszett munkahelyekből született munkanélküliség, a segélyezés visszásságai, az ezzel kapcsolatos visszaélések, az elapadó lehetőségek, a mélyszegénység által a mindennapokba bezárt szegregátumok világa lerombolta még azt is, amelyet a Kádár-korszak kényszerei nyomán létrejött.

Ugyanakkor el kell mondanunk, hogy a legnehezebb évtizedekben is születtek közösségek és születtek helyes és érvényes válaszok a cigányság életében is. Azok, akiknek a sorsát filmen idézve köszöntöttük itt, ma a cigány kultúrát és a cigány embereket jelenítették meg, és képviselték a nehéz időkben is. Ők sokat tettek azért, hogy megőrizzék és gyarapítsák a közösséget, és – szeretném hangsúlyozni újra – nem csupán a cigány kultúrát és közösséget, hanem mindannyiunk kultúráját és az egyetemes magyar kultúra értékeit. Ők tudták, hogy embertől emberig élünk, s ahol közösség születik, ott az élet nem csupán könnyebb, hanem szebb és jobb is lesz. Így szólalhatott meg a Szentírás cigány nyelven is, így születhetett gimnázium a cigányok számára, így gyógyulhattak emberek, így születhettek meg művek – versek, festmények vagy éppen újságcikkek –, amelyek az igazságról beszéltek.

Nekik is köszönhető mindaz, amit Romani Rose így fogalmazott meg: „Ma Európában a magyarországi cigányságnak van a legerősebb kulturális önkifejező képessége.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elsősorban elhatárolódásokra és látszat cselekvésre épülő posztkommunista kormánypolitika bukása után 2010-ben a cigánypolitikában is új időszámítás kezdődött. Nyugodtan kimondhatjuk azt, hogy azok a kormányzati programok, amelyek 1990 és 2010 között próbáltak a cigányságnak alapvetően segítséget nyújtani, a társadalmi felzárkózás és felemelkedés esélyét kínálni, azok nem vezettek eredményre. Voltak jó kezdeményezések, voltak bizonyos eredményeket felmutatni képes kormányzati programok, de összességében a magyarországi cigányság helyzetének alapvető jobbulásához nem tudtak hozzájárulni. Azt mondhatjuk, hogy e tekintetben az elmúlt szűk évtizedben komoly eredményeket értünk el. Olyan eredményeket értünk el akkor, amikor azt mondtuk, hogy az államnak nem segélyt, hanem esélyt és lehetőséget kell a magyarországi cigányság számára is biztosítani. Az a közmunkaprogram, amelynek bevezetésekor rendkívül heves vitákat kellett folytatnunk, mára azt mondhatjuk, hogy a cigány munkanélküliséget is rendkívüli mértékben csökkentette. Ráadásul azt is látjuk, az elmúlt évek gazdasági növekedésének eredményeképpen, hogy ma már a közmunkaprogramból van visszatérés a munkaerőpiacra is.

Az európai uniós elnökség során mi voltunk azok, akik roma keretstratégiát javasoltunk és fogadtattunk el Európában, amely még akkor is fontos kezdeményezés, ha az európai országok többsége a mai napig csak a kezdeti lépéseket tette meg a megvalósítás területén.

Az elmúlt évtized fontos tanulsága az is, hogy a szubszidiaritás elve a cigány közösségeknél különösen fontos. Az államnak azok a programjai működtek jól, amelynek volt „helyi lába”. A központi pénzosztás sokszor nem hasznosult megfelelőképpen. A kormány partnereket keresett és keres a cigányság, vagy éppen a cigánysággal foglalkozó egyházak, pasztoráció, karitatív és civil szervezetek körében, akik helyben látják a források felhasználásnak nem csupán lehetőségeit, hanem adott esetben a korlátait is, és olyanokat, akik méltó módon tudnak a felkínált lehetőségekkel élni. Ebből születtek kulturális intézmények, ebből született például az a roma keresztény szakkollégiumi hálózat is, amelynek ösztöndíjas programjában több száz, a felsőoktatásban tanuló cigány hallgató vesz részt.

Azt látjuk, hogy sok lépést kell még megtennünk, sokat kell még előre lépnünk ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy a magyarországi cigányságnak az élet lehetőségei nem térnek el a nem cigány közösségbe született magyarokétól. De mégis bízzunk benne, és azt mondom, hogy az elmúlt évek tapasztalatai folytán joggal remélhetjük, hogy ha egy újabb hasonló évtized áll előttünk, akkor jó esélyünk van arra, hogy a magyarországi cigányság is nyertese legyen annak a gazdasági felzárkózásnak, amelyet az ország az elmúlt években látványos módon bizonyítani tudott! Azt reméljük, hogy a 21. század a közösségek évszázada lesz. Újra kell építenünk, meg kell újítanunk a nemzetet alkotó közösségeket, és szorosabbra kell húzni azokat a szálakat, amelyek összekötik ezeket a közösségeket!

Ebben nem csupán a kormányzatnak van feladata, sőt talán mondhatom, elsősorban nem a kormánynak. A kormány támogatást tud adni, lehetőségeket tud megnyitni, de ezt tartalommal azok tudják megtölteni, akik a helyi közösségeket szervezik, akik értékeket teremtenek, akik olyan kulturális értékeket hoztak létre, amely azonosulási pont valamennyi közösség számára.

A helyi közösségeknek, ahol összejöhetnek az emberek táncolni, énekelni, szórakozni. Az egyházaknak és a civil szervezeteknek, és azt mondhatjuk, hogy ebben van jelentős szerepe a sportnak, sportegyesületeknek, cserkészetnek és minden olyan egyesületnek, ahol a fiatalok közösséget találnak.

A jövőről nem sokat tudunk. Amit most megteszünk, amit most megteszünk egymásért, abból jön létre a jövőnk. Éppen ezért tegyünk meg mindent, hogy mindenkinek Magyarországon, Magyarország minden cigány és nem cigány polgárának boldog jövője lehessen!

Köszönöm a figyelmet!