Tisztelt Miniszter Urak! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm szépen a megtisztelő meghívást, és azt a bizalmat is, hogy ha valóban a rendszerváltozást az 1990-es évnek tekintjük, akkor 8-9 éves voltam. Tehát ilyen értelemben azt gondolnák sokan, hogy személyes emlékeim talán nincsenek, de a valóság ezzel szemben az, hogy vannak, hiszen életem első tüntetésén, 1988-ban a Nagy Duna tüntetésen voltam, ahol – ugyan nem állítom, hogy a teljes politikai kontextusát értettem a tüntetésnek, de – arra jól emlékszem, hogy a „Vettünk nektek Yamahát, védjétek meg a Dunát!”, ez például megmaradt.
Ahogyan később a nagy erdélyi tüntetésen, ahol szintén lelkes tüntetőként volt módom 7 évesen részt venni, a „Temesvár és Arad mindig magyar marad!” mellett is az emlékeim közé tartozik.
De a mostani alkalom oka ezzel ugyan szorosan összefügg, mégis egészen más, hiszen nem csupán egy történelmi eseményre emlékezünk, hanem egy személyiségre. Egy személyiségen keresztül méltatunk egy történelmi személyiséget. Április 8-án lett volna Antall József 87 éves. 87 éves korban akár még élhetne és ő is beszélhetne itt, de a Jóisten rövidebb időt rendelt neki, és éppen ezért nemrég emlékeztünk halálának a 25. évfordulójára, 2018. december 12-én.
Ha a politikai pályáját nézzük, akkor gyakorlatilag egy szűk fél évtizedes időszakról beszélhetünk. Elsősorban a kerekasztalnál kezdődött politikai szerepvállalása, noha pontosan tudjuk visszaemlékezéseiből, írásaiból, hogy nem csupán tizenéves kora óta készült politikai pályájára, hanem arra is emlékezhetünk, hogy pontosan felrajzolta egy demokratikus közigazgatásnak a terveit. A rendszerváltozást megelőző évtizedekben is foglalkoztatta az, hogy a nyugati demokráciák miként működnek és milyen utat járnak be, milyen politikát képviselnek azok az európai vezetők, akik szabadon dönthetnek saját országuk sorsáról.
1989, a rendszerváltozás éve számára is elhozta azt a lehetőséget, hogy a közéletben vegyen részt és, hogy ha már ez a lehetőség adódott, akkor ő nem csupán tevékenyen, hanem már a kerekasztal tárgyalásokba való bekapcsolódásának első pillanatától rendkívül hasznosan is vett részt ezeken az eseményeken.
A kerekasztal tárgyalások időszaka, és itt már a nemzeti kerekasztal tárgyalásokra gondolok, bölcs kompromisszumot kívánt, amitől nagy mértékben függött a kompromisszum megtalálásának esélye, útja és lehetősége, ami függött attól, hogy ki mit élt át életében, hogy ki milyen korosztályból származott, és milyen történelmi tapasztalatokkal a háta mögött szemlélte azt az utat és azokat a lehetőségeket, amelyeket az 1989-es változások Magyarország számára is felkínáltak.
Antall József fiatal felnőttként átélte az 1956-os forradalmat. Édesapja mellett, aki újjáépítési miniszter volt a második világháborút követően, megismerhette a politikának a második világháború utáni rövid, szuverenitás nélküli, de viszonylag szabad időszakban szerzett tapasztalatait, és láthatóan azzal is tisztában volt, hogy az országnak azt az egyedülálló esélyt, amelyet a több mint negyven év kommunista diktatúrája utáni szabaddá válás jelent, meg kell ragadnia. Éppen ezért a nemzeti kerekasztalnál az állampárt és a demokratikus ellenzéki erők között létrejött kompromisszumok közül számtalan fűződik az ő nevéhez. Leginkább gondolkodott történészként, a jogi legitimáció fogalmával, és ezt éppen a jogtörténetben találta meg. Antall József tisztában volt azzal, hogy miután a kerekasztal tárgyalások célja volt a szabad választás, ezért a szabad választás eredményeként jöhet csak létre olyan országgyűlés, amely demokratikus legitimációval rendelkezik ahhoz, hogy az ország sorsát, politikai irányvonalát meghatározza. Ennek ellenére fontos kérdésekben kellet dönteni, határozni, és azt a legitimációt, amely a szabad választásokat megelőzően az ellenzéknek nem lehetett, az 1956-os forradalom vérbefojtása óta a hatalmat gyakorló kommunistáknak pedig nem volt meg, ezt a történelemre támaszkodva igyekezett pótolni. Éppen ezért az 1848. évi 3-as törvénycikk és az 1946. évi 1-es törvénycikk volt az, amely vezérfonalul szolgált a hiányzó legitimáció megteremtéséhez. Ennek köszönhető az, hogy 1989-ben a kerekasztalnál egyetlen percre sem vált az vitássá, hogy Magyarországnak parlamentáris demokráciának kell lennie, hogy Magyarországon olyan kormánynak kell működnie, ami az Országgyűlésnek felelős, és amely addig állhat fenn, addig tarthat a megbízatása, amíg az Országgyűlés többségének a bizalmát élvezi. Az is nyilvánvaló volt, hogy azok az alkotmányos intézmények, amelyek 1989-90-ben létrejöttek, jelentős mértékben – hatáskörüket tekintve – Antall József keze nyomát viselik. Ha belegondolunk az 1989-90-ben, döntően a kerekasztalnál létrejött demokratikus intézményrendszerbe, akkor ahhoz képest rendkívül csekély változások történtek mind a mai napig. Ez egyébként azoknak a vádaknak a valóságtartalmát is megítéli, amelyek ebben a kérdésben gyakran elhangzottak.
A kerekasztal tárgyalások után, amikor a szabad választások lehetőségéig eljutott az ország, akkor ez is világos volt, hogy a pártpolitikában való szerepvállalás a feltétele annak, hogy valaki az ország sorsát alakíthassa.
Antall József számára az MDF kézenfekvő, de mégsem természetes választás volt. Ha belegondolunk az MDF rendkívül erős népi gyökereibe, ha belegondolunk, hogy milyen szerepet játszott a Magyar Demokrata Fórum a lakiteleki megalakulást követően, akkor azt mondhatjuk, hogy nem vitás, hogy a legnagyobb ellenzéki erő volt, de az MDF-nek az a hatalomhoz és a kommunista állampárthoz való viszonya Antall József feltűnésével, megerősödésével és pártelnökké választásával vált egyértelművé, ahogy az is, hogy az MDF egy konzervatív, kereszténydemokrata, nemzeti liberális irányvonalat kíván a magyar politikában és az európai politikában képviselni, betölteni. Ez tette az MDF-et kormányalakításra alkalmas párttá és ez tette lehetővé azt is, hogy 1990. március 25-én és április 8-án a választások első és második fordulóját követően Antall József kapjon felhatalmazást az első demokratikusan megválasztott kormány megalakítására.
Tudjuk, hogy az ország helyzete milyen súlyos volt, azt is tudjuk, hogy a kommunizmus összeomlása a gazdasági csőd nélkül lehetetlen lett volna. Ez a gazdasági csőd az első szabadon választott kormány nyakába szakadt, rögtön a megválasztását követően. Azok a méltánytalanságok, amelyeket Csáki elnök úr is említett, azok is erre vezethetőek vissza és pontosan tudjuk, hogy a magyar társadalom nagy többsége szabadságot szeretett volna, de a rendszerváltozástól sokan nem csupán és sokan nem elsősorban szabadságot, hanem a nyugaton a szabadsággal együtt látott és megtapasztalt jólét megteremtését várták. Azt is elmondhatjuk, hogy ennek a jólétnek a megteremtése lényegesen nehezebb volt, mint ahogy azt 1989-90-ben gondoltuk volna. Sőt, azok a távolságok, amelyek Nyugat- és Közép-Európa között életszínvonalban megvoltak, már csökkentek ugyan, még azt is mondom, hogy jelentős mértékben csökkentek, de életszínvonalban ma is létező különbségek.
Ha az 1990 május és 1993 decembere közötti miniszterelnöki szolgálatára gondolunk Antall Józsefnek, akkor számtalan nagy, valóban történelmi esemény is eszünkbe juthat: a Varsói Szerződés felszámolása, benne az ő egyedülálló, meghatározó szerepével, bátor fellépésével, amely az orosz jóváhagyást, Gorbacsov jóváhagyását lehetővé tette, a nemzetpolitikában elért hatalmas lépésekre is gondolhatunk. Ne felejtsük el, hogy 1989-90-ben 40 év olyan történelmi időszak után voltunk, amely megtagadta a határon túli magyarsággal való közösséget, és amikor ennek hangsúlyozása egyáltalán nem volt magától értetődő, mint ahogy ma sok tekintetben már tűnik, és még csak népszerű sem! Ennek ellenére világosan fogalmazott már az MDF második országos gyűlésén, amikor a választási győzelmet követően azt mondta, hogy lélekben 15 millió magyar miniszterelnökeként kívánja a kormányfői tevékenységet ellátni. Pontosan fogalmazott, bármennyiszer is forgatták ki ezt a mondatot, és azt is elmondta, hogy az alkotmányos felhatalmazás a magyar állampolgárokra terjed ki, de lélekben és érzésben 15 millió magyar miniszterelnökeként kívánja a kormányt irányítani. Ha belegondolunk, hogy azóta a nemzetpolitikában mennyi mindent sikerült elérni, hogy ma a lélekben 15 millió magyarból sokan magyar állampolgárok is, akkor büszkék lehetünk arra a célkitűzésre, ami az első demokratikusan választott kormányfő egyik első választási győzelmet követő politikai beszédében célkitűzésként megfogalmazódott.
Gazdaságpolitika területén ugyan számtalan kritika érte az első szabadon választott kormányt, de itt se felejtsük el azt megjegyezni, hogy 4 éve alatt sikerült a tervgazdaságról a kapitalizmusra és egy szociális piacgazdaságra átállni. Nyugodtan mondhatjuk, hogy e tekintetben Magyarországon létrejött viszonyok – egy 1990-et követően – egy gazdasági recesszióba is süllyedt, egy szegénynek minősülő országban az alapvető szociális ellátást biztosították azoknak is, akik a rendszerváltoztatás vesztesei lettek.
Sikerült megteremteni a jó középtábor egységét. Ez személyhez kötött volt. Látszik, hogy – ha belegondolunk az 1994 utáni politikai időszakba – akkor mennyi táborra szakadt, hány táborban volt megtalálható az egykori MDF-es, az egykori antallista politikusoknak a nemzedéke. Ha belegondolunk abba, hogy ilyen sok irányba vezetnek a különböző utak, az még inkább mutatja Antall József politikai integrációs képességét és integratív személyiségét. Történelmi távlatból visszatekintve talán a legnagyobb eredmény az, hogy a saját célkitűzésének meg tudott felelni. Amikor Antall Józsefet az Országgyűlés 1990. május 22-én miniszterelnökké választotta, akkor egy világos beszédet tartott, ahol kiemelte azokat a nemzeti sorsfordulókat, amelyekben a 19. és a 20. században ennek a nemzetnek osztályrésze volt, és – hogy ha ebbe belegondolunk – akkor ő azt mondta, hogy a teljes újrakezdés előtt állunk úgy, ahogy az 1848-ban, 1867-ben, 1920-ban és 1945-ben állt a nemzet.
Ha belegondolunk abba, hogy ezeknek a történelmi sorsfordulóknak mi lett az eredménye, akkor 1848 dicsőséges forradalmát és részben valóban örök értékeket felállító és iránymutatást jelentő forradalmát mégis csak a forradalom és a szabadságharc bukása jelentette. 1867-ben a kiegyezés entitása komoly gazdasági fejlődést hozott. Az sem vitás, hogy a dualizmus Magyarország történelmének sikeres korszaka volt, de éppen Szabad házelnök úrra gondolva mindig is hangsúlyozta azt, hogy nem tudjuk, hogy nem a kiegyezés vezetett-e Trianonhoz, azt mondhatjuk, hogy mégis csak magyar királlyá koronázták Ferenc Józsefet, mégis csak egy olyan kompromisszum jegyében kellett Magyarországnak a következő 5 évtizedben egyébként jelentős fejlődést megvalósítania, amely utána a trianoni tragédiához vezetett. 1920-ról ilyen értelemben nem is kell beszélni, hiszen ennek az országnak ezeréves államisága időszakában a legnagyobb tragédiája volt a trianoni békediktátum, és annak valamennyi következménye. 1945 után sem állt helyre, a német megszállás végeztével, az ország szuverenitása. 1945 után a német megszállókat szovjet megszállók követték, a német kegyetlenséget a szovjet kegyetlenség követte Magyarországon. Ezért azt mondhatjuk, hogy Antall József történészként jól jelölte ki a 19. és a 20. század legnagyobb fordulópontjait, a mából visszatekintve csak és kizárólag az 1989-90-es rendszerváltoztatás az, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Minden ma is létező vitánk ellenére, minden nézetkülönbség ellenére senki nem vitathatja, hogy 1989-90 óta ebben az országban szabadságban élünk! Senki nem vitathatja azt, hogy ma magunk dönthetünk a saját sorsunkról, azt választhatunk meg és zavarhatunk el a politikai hatalomból, akit akarunk, és ráadásul a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás, a gyülekezés szabadsága mindenkinek biztosított! Ahogyan az sem vitás, hogy az ország 1989-90-nel összevetve jelentős fejlődést mondhat magáénak. Olyan utat hagytunk magunk mögött, amely bár nem volt könnyű, de az ország szuverenitását és szabadságát biztosította, ráadásul Magyarországot visszavezette az európai népek családjába. Amelyek ugyan sokat változtak és sok, a változás következtében ma is számtalan konfliktus van, de ez nem változtat azon, hogy Magyarország saját akaratából és saját döntésével találhatja meg a maga helyét a politikai szövetségesek megválasztásával. Éppen ezért úgy gondolom, hogy Antall Józsefre érdemes hivatkozni, Antall Józsefet és politikáját érdemes mércének tekinteni, de kár bevonni a napi politikába, mert felette áll annak. Ő említette azt, hogy a lehetőség egyben kötelesség is. Úgy gondolom, hogy Antall József a történelem ítélőszéke előtt azon kevés államférfiak közé tartozik, akinek, amikor lehetősége volt, maximálisan eleget tudott tenni a kötelességének.
Végül egy Európáról és a magyarságról szóló Antall idézetet szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani: „Számunkra Európa azt is jelenti, hogy államalapító Szent István királyunk kötötte össze a kereszténységgel a magyar államiságot, a nemzeti önállóságot. Ennek hagyományát és tradícióját is meg kell őriznünk, és meg kell őriznünk azt, hogy a mi függetlenségünk elválaszthatatlan európaiságunktól!”
