Facebook Instagram Fidesz

2019. május 16. / Antall József Tudásközpont

Az Antall József-díj átadásán

Viszonylag könnyű feladatom van, vagy legalábbis első pillanatra könnyű feladatnak látszik, amire a felkérés szólt, hiszen egy díjról kell beszélnem, amelynek Antall József a névadója, és az idei díjazottról. Tekintettel arra, hogy Martonyi János életútja, politikai tevékenysége a rendszerváltozás óta tartó időszakban mind a mai napig meghatározó, még ha talán az előző néhány évben már kevésbé aktív is, és a rendszerváltozást senki olyan mértékben nem határozta meg, mint ahogy Antall József miniszterelnök tette. Így a feladat nem teljesítése nem látszik lehetetlennek. Ugyanakkor komoly mégiscsak az a kihívás, amelyet ennek a feladatnak a teljesítése jelent, mert egyszerre kell beszélni az első szabadon választott kormányról, a rendszerváltozásról a rendszerváltozás 30. évfordulóján, és arról a külpolitikáról, amit Magyarország az elmúlt 3 évtizedben, immáron saját sorsát szabadon alakítva folytathat és folytatott.

 

Antall József és kormányának történelmi feladata nem volt kisebb, mint a lelki és materiális valóságot kellett megváltoztatni, mely jelent a jövő érdekében a múlttal szembefordítani. Megmenteni a gazdaságot az összeomlástól, kiépíteni a demokratikus jogállami kormányzás feltételeit, visszavezetni az országot az európai közösségbe, és az euroatlanti szövetségi rendszerbe. Mindezt úgy, hogy eközben a rendkívüli nehézségek és a csodavárás megalapozatlanságából következő mély csalódás ellenére az embereknek a rendszerváltozás értelmébe és a demokráciába vetett hite ne vesszen el. Olyan egyedülálló feladat volt az ország átvezetése a népköztársaságból a köztársaságba, diktatúrából a demokráciába, a tervgazdaságból a piacgazdaságba, amelyet Antall József a lutheri itt állok, másként nem tehetek bizonyosságával, felelősségtudatával, és a feladat roppant súlyának tudatában vállalta. Eskütétele után mondotta, idézem: „nem titkolom, kétségek gyötörnek; nem titkolom, a felelősség súlya olyan mértékben nehezedik reám, hogy minden akaraterőmre és hitemre szükségem van a helytálláshoz – de megfogom tenni, mert vállaltam, és azért, mert ezt az esélyt ez az ország és ez a nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül.”

 

A világos nemzetpolitika sarokköve, az oly sokszor szándékosan félremagyarázott miniszterelnöki nyilatkozat volt, amelyet a hamis kommunista internacionalizmus által felszámolt magyar nemzetfelfogás ledöntéséhez nagymértékben járult hozzá. Emlékszünk rá, hogy a választásokat követő első MDF országos gyűlésen Antall József úgy fogalmazott, törvényes értelemben a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a 10 milliós országnak a kormányfőjeként: „lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánok lenni”.

 

A néhai miniszterelnök megkérdőjelezhetetlenül világossá tette, hogy a XX. századi tragikus történelmünk után a magyar állam csak egységes magyar nemzetben gondolkozhat, olyan nemzetben, melyben honfitársaink, bárhol éljenek is a világon, minden magyar felelős minden magyarért. Sütő András Antall József ennek a mondatára utalva a temetésén talán a legtalálóbban foglalta össze nem csupán ennek a mondatnak a mélyebb értelmét, hanem sorsát is. Idézem Sütő Andrást: mondta ezt minden hátsó szándék nélkül „a világos szavak értelmében bízva. Mások értelmében is bízva tehát. Mondta ezt, annak reményében, hogy a lélek fogalmát senki sem tévesztheti össze tankhadosztályokkal. Mondta ezt, közel fél évszázaddal egy letűnt magyar politikai vezetés szintjén elárult, nemzetközi szinten is közönnyel szemlélt kisebbségi sorsban vergődő magyar nemzeti közösségek védelmében. … . Senki, aki utána jön, senki, aki nyomába lép, ezután meg nem kerülheti őt abban, amit a határokon kívül élő magyarságért cselekedett.”

 

Törvényszerű volt, hogy 40 év kommunista diktatúra után, az első szabadon választott kormány vezetése népszerűtlen feladat. A hatalmas várakozások és a rendkívül szűk lehetőségek közötti távolság egyetlen kormányfő számára sem lehetett volna áthidalható. Antall József tevékenységét miniszterelnöksége alatt kritikák özöne, a türelem és a megértés teljes hiánya, sőt, gyakran fukarkodás és gyűlölet övezte. A működésképtelen piacgazdaság, a megszűnő piacok, a kezelhetetlennek tűnő államadósság folytán a gazdasági csőd szélén álló ország az egyik, és a Kádár-korszakban szocializálódott, a demokráciától, az ott tapasztalt jólétet türelmetlenül váró társadalom a másik oldalon. És közöttük közvetítőként a jobboldallal és annak vezetőivel szemben kezdettől fogva ellenséges tömegtájékoztatás. A kor emberfeletti feladat elé állította tehát a néhai kormányfőt, és ennek terhét csupán növelte, hogy tudatában is volt e teher nagyságának. A demokratikus népítélet azonban pillanatfelvétel. Pillanatfelvétel, amelyben a társadalom tagjai akkori önmagukat látva alkotnak véleményt. A történelem ítélete viszont, nem függetlenül attól, hogy kik írják, térben és időben elhelyezve a politikai döntéseknek a nemzetek sorsára gyakorlott hatását tükrözi vissza. A történelem a pillanat helyett a folyamatot összefüggésbe ágyazva láttatja. Innen a mából visszatekintve már nem lehet vitás, hogy a piacgazdaságra való átállás, az orosz csapatok távozásával Magyarország teljes szuverenitásának visszaszerzése, a Varsói Szerződés felszámolása, Magyarország nemzeti múltjából törvényszerűen következő nyugati integráció visszafordíthatatlan elindítása, és a gazdasági nehézségek közepette is világos elveken nyugvó társadalompolitika Antall József múlhatatlan érdeme. Ebben a politikában, kül- és nemzetpolitikában, már akkor is a külügyminisztérium államtitkáraként, illetve korábban más tárca államtitkáraként is, Martonyi János jelentős, meghatározó szerepet játszott. Ráadásul azt is mondhatjuk, hogy megtestesítője volt már abban a korban is annak a polgárságnak, amely a diktatúra időszakában távol került a hatalomtól, és azt a lehetőséget várta, hogy a rendszerváltozás mindenki számára megnyithassa a közhatalom gyakorlás lehetőségét úgy, hogy az valós szolgálat lehetősége is legyen egyben.

 

Amikor 1994-ben a polgári oldal vereséget szenvedett, és úgy tűnt, hogy ez a vereség hosszú ideig tartó lesz, talán egy hosszú posztkommunista, posztszocialista időszak követheti a rendszerváltozást követő 4 évet, akkor Martonyi János elsők közé tartozott, talán mondhatjuk, hogy Mádl Ferenccel együtt ketten voltak az elsők, akik felismerték azt, hogy a jobboldali, polgári ellenzéki összefogás a feltétele a későbbi demokratikus kormányváltás lehetőségének. És azt is felismerte – bármilyen vicces is ez a mából visszatekintve, de ’94-ben távolról sem volt egyértelmű –, hogy ez az összefogás a Fidesz nélkül nem képzelhető el. 1994-ben egy, a parlamenti mandátumok alig több mint egynegyedét birtokló, politikailag teljesen széttöredezett ellenzék állt szemben a balliberális oldallal, a Magyar Szocialista Párttal, és a rendszerváltozás értékeit és a saját rendszerváltozásban betöltött szerepét a koalíciókötéssel eláruló Szabaddemokraták Szövetségével szemben. Mégis azt kell, hogy mondjuk, hogy ahhoz, hogy az a változás, ami a jobboldalon végbement, és amelyet a korábban liberális oldalról indult Fideszt a jobbközép tábor szemében is, a jobboldali választóközösség szemében is elfogadhatóvá és hitelessé tette, nem lett volna lehetséges Martonyi János, illetve Mádl Ferenc tevékeny támogatása nélkül.

 

Annak a két kormányzati időszaknak megítélése, különösen e két kormányzati időszak külpolitikájának megítélése, melynek során Martonyi János a külügyminisztérium élén állt, nagymértékben eltér egymástól. 1998 és 2002 között Magyarországnak a jobboldali kormányok időszakában megszokottnak, hagyományosnak tekinthető autokrácia vált ellenére. A közép-európai térség éllovasaként legalább annyi jogos elismerésben, mint amennyi alaptalan támadásban volt része. A külpolitika Antall József kormányzása idején kialakított három főpillére: az uniós csatlakozás, a határainkon túl élő magyarok érdekképviselete, illetve a jószomszédi viszony kapcsán, egészen a 2002-es választási kampány kezdetéig sikerült fenntartani a belpolitikai konszenzust, vagy legalábbis ennek látszatát. Annak ellenére, hogy a magyar-román, illetve a magyar-szlovák alapszerződés 1995-ös és 1996-os megkötése után nem lehetett kérdés, hogy ha a jószomszédi viszony és a határon túl élő magyarok érdekei szembe kerülnek egymással, akkor a baloldal az előbbit, a jobboldal az utóbbit részesíti előnyben a másikkal szemben. Mégis azt lehet mondani, hogy a külpolitikának ez a három prioritása ez közmegegyezésnek örvendett abban az időszakban. Mondhatnánk azt is, hogy a Kolozsváron született Martonyi Jánosról miniszterként és jogászprofesszorként is érthető volt, hogy mindig világosan és egyértelműen az Antall József által megteremtett nemzetpolitika szellemiségének megfelelően kiállt a határon kívül élő magyarok egyéni és közösségi jogai, így autonómia törekvései mellett is.

 

Az első Orbán-kormány alatt, négyéves kormányzati időszak alatt sikerült az uniós csatlakozáshoz szükséges jogharmonizáció több mint kilencven százalékában megegyezésre jutni az Európai Unióval. Ezeken a tárgyalásokon, a csatlakozási feltételek tekintetében Magyarország mindazt elérte, amelyre szükség volt, vagy az azt követő szocialista kormányok teljesítményének fényében, mondhatjuk szükség lett volna ahhoz, hogy az ezredforduló erősödő a magyar gazdaság számára az unióhoz való csatlakozás a nyugat-európai jóléti államokhoz való gyors felzárkózás esélyét hordozza magában. Hogy nem így történt, az már egy másik történet. Ahol viszont a történet ismételten Martonyi János külügyminiszterségével folytatódott, az a 2010-es kormányváltás és az ezt követő időszak. Az első európai uniós elnöksége időszakában Magyarországnak a külügyeit Martonyi János irányította, és még az akkor már nagyon éles politikai viták közepette is mindenki elismerte, hogy Magyarország teljesítménye az Európai Unió soros elnökeként a legkiválóbbak közé tartozott. Mégis 2010 után a diplomácia területén sem lehetett ott folytatni, ahol 2002-ben az utolsó polgári kormány abbahagyta. A csődöt jelentő, a szakadék szélén egyensúlyozó ország megmentésének nagy ára volt.

 

Elkerülhetetlen, gyors és kemény döntések, és a társadalom tehervállalásának mérséklése érdekében olyan új közteherviselés kialakítása, amelyben a jelentős nyereséggel rendelkező és döntően külföldi tulajdonban lévő áruszolgáltató cégek négy év alatt több mint 2500 milliárd forintot fizettek be a magyar költségvetésbe. A közteherviselés kiterjesztése és átalakítása nélkül nem csupán a 2014-es választás sikeressége nem lett volna lehetséges, de a társadalmi béke megőrzése is nagy feladat lett volna. De az sem vitás, hogy ezek az intézkedések öntöttek először olajat a tűzre, amely amúgy is egy jobbközép kormány időszakában, a világszerte pislákoló lángot hatalmas tűzzé változtatta. Emlékszünk a médiatörvény kapcsán keletkezett, addig Magyarországon nem ismert vitákra. Emlékszünk az új alkotmány elfogadása során elhangzott vádakra, és a mából visszatekintve azt is mondhatjuk, hogy ugyan ezeknek teljes alaptalansága látszik, hogy Magyarország a mai napig arra tud hivatkozni ezekben a vitákban, hogy Martonyi János külügyminiszterségének köszönhetően korrekt megállapodásra jutottunk a Bizottsággal, amely egyébként érdemben és tartalmilag alig, nagyon kis mértékben tudta csak kifogásolni a médiatörvényt, és szinte egyáltalán nem volt képes fogást találni az alkotmányon. De az a politikai helyzet kialakult, hogy az új magyar kormány, a 2010 után hatalomra jutott polgári kormánnyal szembeni legdurvább vádak fogalmazódtak meg a közéletben.

 

Ebben az új helyzetben Martonyi János külügyminiszterként szinte megoldhatatlanul nehéz helyzettel találta szemben magát. Míg a kormányt és az országot ért méltánytalan és valótlan kritikák tömegessége miatt a külügyi szempontok érthető módon háttérbe szorultak a kormányzati döntéshozatalban, addig a jobboldali tábor szinte egy emberként várta e támadásoknak a magyar diplomácia útján történő teljes elhárítását. És azzal is szembesülni kellet, hogy az országot a rendszerváltozás óta többnyire legalább semleges, de sokszor szimpátia közegében képviselni igyekvő diplomatáink minden korábbinál nagyobb erőfeszítéseket kellett, hogy tegyenek, hogy a tapintható, Magyarországgal szembeni ellenszenv mérsékelhető legyen, és hogy azokat a bonyolult közjogi és gazdasági összefüggéseket, amelyek iránt korábban még érdeklődés sem volt, a világban megismertessék, és amennyire lehetett, elfogadtassák. Éppen ezért ez a feladat olyan hálátlan volt, de mint a nagy feladatok, mégiscsak talán felemelő is. Emlékszem, hogy az alkotmányozás során, mikor esetleg nézetkülönbségek voltak még az alkotmányozásban résztvevők között is, akkor Szájer József mindig azt a bölcs tanácsot adta, hogy keressem fel Martonyi Jánost. Rá Orbán Viktor miniszterelnök is hallgat. És volt is több ilyen alkalom, egy konkrét eset kapcsán talán jobb, hogyha a tárgyat megjelölném. Nem fogom soha elfelejteni, hogy elmondtam, hogy az éppen aktuális helyzet hogy áll, milyen döntésre készül a kormány, mire Martonyi János csak annyit mondott: „… hogyha jól értem, és ezt itt elfogadjuk, itt mindannyian nagyon nagy bajban leszünk”. És valóban ezekben a helyzetekben ő volt az, aki a bölcs döntések meghozatalát segítette elő. Ezért nem csupán abban vannak komoly személyes érdemei, hogy ez az alkotmányozás, illetve azoknak a jogszabályoknak való elfogadása, amelyek egyébként a vádak ellenére egyáltalán nem alakították át, sőt bizonyos értelemben megerősítették és legitimációt biztosítottak a ’89/90-ben létrejött közjogi rendszernek.

 

Ezek a változások végül is elfogadhatóak, de legalábbis elviselhetőek voltak Európa egésze számára is. Végül az elmúlt években is az a személyes megtiszteltetés ért, hogy például a Fidesz pártalapítványánál dolgozva több alkalommal utazhattunk külföldre Martonyi Jánossal, és azt vettem észre rajta, hogy legalábbis Magyarországon, volt külügyminiszternek lenni jobb, mint éppen hivatalban lévőnek. És ez pedig minden hasonló hivatalt viselő számára biztatást jelent. Úgyhogy én is szívből örülök, és Martonyi Jánosnak pedig már csak azért is, mert nemrég kerek évforduló kapcsán a születésnapját ünnepelhette, amit bár gondolhatnák, hogy az 55. volt, de mégsem erről van szó. Szeretnék további jó egészséget kívánni azt, hogy a magyar közéletben, legalábbis akkor, ő is szükségesnek látja, továbbra is hallassa a hangját. És amellett, hogy az Antall József-díj, az idei évben biztos vagyok benne, hogy a lehető legméltóbb és legjobb kezekbe kerül, azt kívánni, hogy Isten éltesse a lehető legtovább.


Köszönöm szépen a figyelmet!

© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató