Facebook Instagram Fidesz

2019. szeptember 19. / Nyírbátor

A Nyírbátori Járási Hivatal átadó rendezvényén

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Kormánymegbízott Úr! Excellenciás Püspök Urak! Nagytiszteletű Esperes Úr! Tisztelt Hivatalvezető Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ünneplő Közösség!

 

Az elmúlt egy hónapban ez a második alkalom, hogy járási hivatal avatásán lehetek itt a megyében, ha ez még a jövőheti géberjéni Rúzsa Magdi koncertet is hozzá tesszük Kovács képviselő társamnál, akkor igazán tiszteletre méltó a kormányzati jelenlét a Miniszterelnökség részéről a megyében. Igény az is ráadásul, hogy örömteli alkalmak szolgáltattak okot arra, hogy itt legyünk. Hiszen most is egy több mint félmilliárd forintos beruházással – nagyobb részt hazai, kisebb részt uniós forrásokból – újult meg egy kormányhivatali épület, ennek a járáshivatalnak az épülete. Úgy gondoljuk, hogy ez egy nagy előre lépés, hiszen bár a kormánymegbízott úr által felolvasott idézet, ami felhívja a figyelmet arra, hogy a szellemnek van elsőbbsége az anyagival szemben, az gyakorlatilag fölöslegessé is teszi a felújítást. Mégis csak az a helyzet, talán méltóbb ilyen körülmények között ügyfeleket fogadni és az állam viszonyulását bizonyítja a saját polgáraihoz, saját ügyeiket intéző polgáraihoz, hogy milyen keretek között lehet ma Magyarországon közügyeket intézni.

 

Az elmúlt ciklusban kezdődtek ezek a felújítások, ezért is vettem örömmel, hogy a Miniszterelnökségnek szóló köszönet a hivatali elődömet is megilleti, de ha még visszamegyünk az időben, akkor ne felejtsük el, hogy 2010-ben valóban fontos korszakváltás történt a közigazgatásban, hiszen akkor határozta el azt a kormány, hogy világossá kell tenni, hogy vannak helyi közügyek – ezek az önkormányzatok intézik – és vannak olyan közügyek, amelyeket pedig helyben kell intézni. Ez viszont állami feladat, és ezt pedig a kormányhivatalokon keresztül, járásokon keresztül, járási hivatalokban intézzük. Ráadásul a járási területeknek, a járásoknak a helyreállítása rendkívül fontos lépés volt. A nyolcvanas években a járások megszüntetése nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy falvak néptelenedtek el és nagyon sokan választották a falusi létformával szemben a városi létformát. Köztük sokan olyanok is, akik egyébként generációk óta falvakban éltek. A mi törekvésünk jól látszik, hogy éppen ezzel ellentétes: mi azt szeretnénk, ha sokan felismernék azt a lehetőséget, hogy nem csupán nagyvárosokba lehet menni, hanem kisebb településeken is lehet élni.

 

Az a Magyar Falu Program, amelyet meghirdettünk, azt szolgálja, hogy a közszolgáltatások a lehető legszélesebb területen a lehető legtágabb értelemben jó színvonalúak legyenek a falvakban. Azt szeretnénk ráadásul, hogyha a helyi tájjellegű építészet is megújulna, ezen a területen még a kormánynak újabb programjai vannak. Azt szeretnénk, ha azok a támogatások, amelyek az építőiparban eddig fennálltak – különösen gondolok itt az ötszázalékos áfára, amelyről mindig is álmodtuk, hogy 2019. december 31-ig fog megmaradni –, az hosszabb távon is a legkisebb településeken biztosított lenne, és ez is egyfajta motivációt jelentene mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy a falusi létformának – hogyha megfelelő közszolgáltatások vannak, ha a helyi közügyek intézésére megfelelő színvonalon, jó körülmények között van lehetőség – komoly előnyei is vannak a városi létformával szemben. Ezen kívül pedig nagyon fontos az, hogy Magyarország mégiscsak Európa egyik legősibb állama. Az Európai Unióban alig van olyan állam, ami hozzánk hasonló múlttal, történelemmel és különösen államisággal rendelkezne. Ebből a szempontból a brit kilépés még tovább javítja a pozícióinkat, tehát kulcsfontosságú az, ha a magyar államról van szó – mégiscsak itt, ahol állunk, ez olyan értelemben is a magyar állam területe, hogy közügyeket lehet intézni –, akkor azoknak meg legyenek azok a feltételei, amelyre mindenki azt mondhatja, hogy igenis az államigazgatás választ ad arra, hogy ne csupán részrehajlástól mentesen, tisztességesen és szakszerűen intézzük az ügyeket, hanem olyan körülmények között is, amely megfelel azoknak az elvárásoknak, amelynek a 21. században Európában támasztani szoktunk a közszolgáltatásokkal szemben.

 

Azt is nagy örömmel látom, hogy lassan nyolc évvel azután, hogy a közigazgatásnak ez az új rendszere a kormányhivatalokkal, főispánokkal, járásokkal létrejött, jó az együttműködés, kapcsolat országosan a választott képviselők, a kormányhivatal vezetői, járáshivatal vezetői között. Ez is az egyik kulcsa a sikereknek, hiszen – legyünk őszinték – egy helyi képviselőnek mindig nagy szerepe van abban, hogy ilyen beruházások létrejöjjenek, hogy akkor, amikor a kormány dönt arról, hogy a rendelkezésre álló forrásokból milyen beruházásokat támogat, akkor kedvező döntés szülessen, ezért elsősorban Simon Miklós képviselő társamnak gratulálok ahhoz, hogy megvalósulhatott ez a fejlesztés.

 

Végül pedig azt szeretném ígérni, hogy a következő években is törekszünk arra, hogy ott, ahol még hasonló változások nem történtek meg, de erre szükség lenne, ott ezek megtörténhessenek. És ez ugyan nem írja felül azt az igazságot, amit a főispán itt említett, az az, hogy az itt dolgozók által meghatározott munkamorál, szellem, hozzáállás a közügyek intézéséhez, az dönti el, hogy az állampolgárok elégedettek vagy elégedetlenek az állam közszolgáltatásaival. Ők leginkább itt találkoznak a magyar állammal. De azon sem változtat, hogy méltó körülményeket biztosítani kell, ahol az elmúlt években nem sikerült. Úgy, hogyha ez adott, hogy újra a megyébe jöjjek, akkor azt mindig újra örömmel fogom tenni.

 

Még egyszer gratulálok mindazoknak, akik hozzájárultak ehhez a változásnak a sikeréhez, kormánymegbízott úrnak, hivatalvezető asszonynak, képviselő uraknak, és azt remélem, hogy valóban itt a tartalom és formaegységek fognak a következő években az ügyéntézés során megvalósulni.

 

Továbbiak

© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató