Facebook Instagram Fidesz

2019. október 8. / Zalaegerszeg

Energetikai korszerűsítés a zalaegerszegi iskolában

Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr! Elnök Úr! Igazgató Asszony!

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Képviselő Urak!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Köszönöm szépen a meghívást! Könnyű helyzetben vagyok, hiszen – mint az elhangzott – mintegy 318 millió forintos – európai uniós forrásokból rendelkezésre álló – fejlesztési pénzből teljes egészében megvalósul ennek az iskolának az energetikai korszerűsítése. Nyilvánvaló, hogy ez az itt tanuló mintegy 600 diák számára a mindennapokat könnyebbé teszi. A fenntartó számára az iskola működtetését úgy teszi színvonalasabbá, hogy olcsóbb is lesz egyidejűleg, és azok a tervek, amelyek a jövőre vonatkoznak, beleértve egy tornaterem építését is, azt is világosan láttatják mindannyiunkkal, hogy a városnak, a város országgyűlési képviselőjének, a képviselő-testületének elképzelése van a jövővel kapcsolatosan, és az elképzelés nem csupán a város egészére, hanem minden egyes intézményre vonatkozóan is lebontható, látható, megtervezhető, ráadásul megtervezett és a jövőben meg is fog valósulni.

 

Úgyhogy akár azzal be is fejezhetném mondandómat, hogy gratulálok Polgármester Úrnak, Képviselő Úrnak, a képviselő-testület tagjainak és mindazoknak, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy Zalaegerszeg a békés fejlődés városa legyen. De mégis talán, ha már itt ezen a szép, napos, ámbár most már hideg délelőttön összejöttünk, akkor néhány mondatot érdemes szólni arról, hogy miért is tekintjük példamutatónak Zalaegerszeget a megyei jogú városok sorában. Azt látjuk, hogy nyilván a város – adottságaiból adódóan – előnyben is van, hiszen Zala megyénél kevés szebb megyéje van az országnak. A Balaton közelsége is vonzóvá teszi ezt a térséget. Ismerjük azokat a csodaszép erdőket, természeti adottságokat, amelyekkel ez a környék rendelkezik. De az is nyilvánvaló, hogy Ausztria, Horvátország, Szlovénia közelsége azzal a komoly kihívással is jár a város számára, hogy akik itt – adott esetben két tannyelvű iskolában – tanulnak, azoknak mindig fel fog merülni az a kérdés, hogy itt is kívánnak-e boldogulni, itt képzelik el a saját jövőjüket. Ha nem, akkor Magyarországon képzelik el a saját jövőjüket, és egész biztos, hogy egy város számára a legfontosabb feladat, hogy itt olyan lehetőséget, olyan alternatívákat kínáljon az itt iskolába járóknak, az itt felnővő nemzedék számára, amely vonzó és amely lehetővé teszi azt, hogy amikor dönteniük kell a hogyan továbbról, akkor a saját városukban képzeljék el a saját jövőjüket. És kevés városnak van olyan jól működő ifjúsági élete, mint amilyen Zalaegerszegnek van. Azt kell, hogy mondjam, ha a fiatalok közéleti aktivitását nézzük, akkor a város szintén egyedülálló a megyei jogú városok nem rövid sorában.

 

A város az elmúlt években – az összes fejlesztését tekintve – láthatóan összefogott: világos koncepció mentén dolgozik a képviselő-testület és a polgármester. Azt is látjuk, hogy itt a jó értelemben vett pozitív hatásköri összeütközéseknek vagyunk tanúi, hiszen a fenntartói változásokkal kapcsolatban sokszor sok önkormányzat úgy érzi, neki nincsen semmi teendője az iskolával kapcsolatosan. Itt azt látjuk, hogy nem azon van vita, hogy a hatáskör kihez tartozik, kinek a felelőssége az, hogy egy iskola vagy akár bármely intézmény fejlődjön, hanem mindenki magáénak érzi a város intézményeit, és mindenki hozzáteszi azt, amit hozzá tehet, függetlenül attól, hogy egyébként a törvény a hatáskört kihez telepíti. És ugyanez a jó együttműködés látható a város politikai vezetése tekintetében. Képviselő Úrral az Országgyűlésben, Polgármester Úrral már csak a több évtizedes ismertség okán is, más alkalmakkal is sokszor találkozunk. Mindig közösen lobbiznak a település érdekében. Mindig közösen tudnak lobbizni a fejlesztések érdekében. Van egy világos kijelölt irányvonal, és ezt sikerült az elmúlt években követni. Ez tehát a jó példa. Zalaegerszeg követendő példa a többi megyei jogú város számára is. És azt szeretném csupán kívánni mindenkinek, hogy a következő években is ez a jó együttműködés kormány és önkormányzat között, önkormányzat és országgyűlési képviselő között maradjon fenn, és a város érdeke legyen továbbra is minden más érdekkel szemben az első.

 

Köszönöm szépen, hogy meghívtak! Szeretnék mindenkinek gratulálni, akinek a fejlesztéshez köze volt, és azt kívánom, hogy az ide járó nemzedékek még hosszú évtizedeken keresztül járuljanak majd hozzá Zalaegerszeg városának a gyarapodásához.

 

Köszönöm a figyelmet!

Továbbiak

2019. október 2.|Thália Színház

Thália Télikert átadása

Tovább
© Minden jog fenntartva, 2023
Adatvédelmi tájékoztató