Főigazgató Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Excellenciás Hölgyek és Urak! Tisztelt Előadók!

Köszönöm szépen a meghívást és a lehetőséget, hogy röviden köszönthetem a mai konferencia résztvevőit, ami többszörös intellektuális élmény, mert ezután 11 órakor Kormányinfót is kell, tartsak. A mai magyar közélet és politika átlagos kommunikációja és egy történelmi tárgyú konferencia megnyitása közötti különbséget fél órán belül áthidalni nagyon komoly feladat. Ezért elnézést is kérek majd, a távozásom nem azt jelenti, hogy a kormány nem érdeklődik a történelem iránt, hanem hogy a sajtó érdeklődik a kormány iránt. Mégis csak az ünnepi évre tekintettel érdemes talán visszaemlékezni arra, mi az, amit ünneplünk, mert sokszor úgy tűnik, hogy már ünnepelni is elfelejtettünk. 1989/90 a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb fordulópontja, és hogyha a mai mindennapjainkra gyakorolt jelentőségét akarjuk meghatározni, akkor azt tudjuk mondani, hogy a mindennapjainkra semmilyen más történelmi esemény talán olyan nagy hatással nem volt, mint az 1989/90-es átalakulás, demokratikus forradalom, alkotmányos forradalom, hiszen ez teremtette meg azokat az alapvető kereteket, amelyek között ma is élünk.

Most természetesen ezek a keretek változtak is. A keretek nem is voltak feltétlenül mindig tökéletesek, de a legfontosabb választóvonal az, hogy ma és immáron 30 éve szabadság van, jogállam van, demokráciában élhetünk és nem pedig egy kommunista diktatúrában. 1989-re visszaemlékezve a közép-európai rendszerváltozások összehasonlítása fontos – részben már elvégzett, részben pedig talán még előttünk álló – történészi feladat.

Ha belegondolunk abba, hogy gyakorlatilag ’89 elejétől Magyarországon márciusban – az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásával – bizonyos értelemben az addigi ellenforradalmi retorikát népfelkeléssé nyilvánító Pozsgay-féle nyilatkozattal megindult folyamat oda vezetett, hogy ’89 végén már világos volt, hogy demokratikus választás lesz 1990 márciusában, áprilisának elején. Romániában, ahol utolsóként esett el, bukott meg a kommunizmus, és legalábbis annak egyértelmű látható formája: ’89 decemberében forradalom távolította el Ceaușescu-t a hatalomból, és Közép-Európában a bársonyos forradalom 30. évfordulóját éppen talán a héten fogják ünnepelni. Közép-Európában olyan változások mentek végbe, amelyek különböző módon, de valamennyi országban hozzájárultak ahhoz, hogy szabad választások, nép általi megbízott kormányok intézhették a közügyeket, amelyeknek az intézése azért is ütközött rendkívüli nehézségekbe, mert az a kommunista örökség, amelyet 40 év diktatúrája minden területen a gazdaságtól a társadalmi morálig jelentett, az természetesen velünk maradt, de a szabadság azzal a felelősséggel is járt, hogy azóta ezek az országok saját jövőjüket maguk alakíthatják.

Ha belegondolunk abba, hogy ilyen kritikákat szoktunk megfogalmazni a rendszerváltoztatásra és az azt követő évtizedekkel kapcsolatosan, akkor sokszor Antall Józsefnek azzal az egy mondatával jellemezzük a hibák eredendő okát, hogy: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”. De, ha összehasonlítjuk a közép-európai rendszerváltoztatásokat, akkor arra jutunk, hogy ez sem biztos, hogy elegendő, hiszen Romániában volt forradalom, mégis hogyha megnézzük a román átalakulást, akkor talán sehol olyan mély kritikákat a társadalom és az államszervezet mélyebb rétegeinek változatlansága miatt nem láthatunk, mint amellyel Romániában kellett szembesülni, és éppen ezért azt mondhatjuk, hogy a „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” az egy olyan megállapítás, amely igaz arra, hogy Magyarországon a forradalmi átmenet iránya vagy legalábbis az ’56-os eseményekhez hasonló forradalom hiánya az néhány területen a felelősségre vonást és az igazságszolgáltatást akadályozta, de önmagában a forradalom nem garantálta ezeknek a megtörténtét, hiszen ugyanebben az időszakban van olyan állam, amely példaként szolgál arra, hogy önmagában egy forradalmi esemény sem jelent feltétlenül egy mélyebb átalakulást.

Két kérdést érdemes egymástól különválasztanunk, ha rendszerváltoztatásról beszélünk. Az, hogy 1989/90-ben a kommunista diktatúra megbukott, az, hogy azóta a magyar nép dönt arról, hogy kit bíz meg a kormányzati ügyek intézésével, az, hogy szólásszabadság van, demokrácia van, gyülekezési jog alkotmányos keretek között gyakorolható, ezek mind olyan rendkívüli pozitívumai a rendszerváltoztatásnak, amelyek a mindennapi életünket meghatározzák, és amelyek áldásai annak, hogy ma szabadságban élhetünk. És mindazok a kritikák, amelyek egyébként a rendszerváltozással kapcsolatosan elhangzanak, azok már abból következnek, hogy nem mindig sikerült jól élnünk azzal a felelősséggel, amely a szabadságból adódott. Nem mindig volt hozzá kellő erőnk. Nem mindig volt hozzá kellő többség. Vagy sok esetben éppen az általunk létrehozott alkotmányos demokrácia szabott talán túl szűk korlátokat is az igazság érvényesítésére. Itt természetesen leginkább a kárpótlásról, illetve a büntető igazságtétel elmaradásáról beszélhetünk. Ezek sokszor megírt – feldolgozott tudományos igényességgel – és ma már tárgyalt kérdések, de ezeknek az elmaradása, az ezzel kapcsolatos erkölcsi adósság az semmiféleképpen nem teszi zárójelbe azt a történelmi tényt, amelyet a rendszerváltozás ennek az országnak jelentett.

Ha megnéztük azokat a képeket a kisfilmen, amelyek a ’88/89 éveinek pillanatnyi életfelvételeit ábrázolták, és ha belegondolunk abba, hogy természetesen ma is sok helyen jogos elégedetlenség lehet és hamis. Ma is szeretnénk jobban élni, és szeretnénk, hogy az európai uniós csatlakozás után 15 évvel a nyugat-európai életszínvonalhoz sikerülne felzárkózni anélkül, hogy más tekintetben is Nyugat-Európához akarnánk felzárkózni, de az életszínvonalnál ezt mindenféleképpen el lehet mondani. De mégis, ha összevetjük az 1988/89-es akkori Budapestet, az akkori életkörülményeket, akkor az biztos, ha egyetlen egy napra visszamennénk 1988-ba, az valóban forradalomhoz vezetne. Az elmúlt három évtized változásai ennek az országnak komoly fejlődést hoztak. Összességében egy 7-8 éves időszaktól, a 2002-2010 közötti időszaktól eltekintve ez az ország különböző formában, különböző mértékben, de előre lépett. Ezt az országot – ettől az időszaktól eltekintve – felelősséggel vezették, és azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltoztatás nagy vívmánya az, hogy ma is van lehetőség jövőbeni alternatívák között dönteni, több lehetőség közül választani, és utána, miután a szabadsággal a felelősség is együtt jár, ennek a következményeit is mindenkinek viselnie kell.

Azt szeretném kívánni a konferencián résztvevőknek, hogy eredményes viták során értékeljék a mögöttünk lévő három évtizedet. Értékeljék azt, hogy honnan hova jutottunk, és a Terror Háza Alapítványnak, illetve a Terror Háza Múzeumot működtető alapítványnak pedig szeretném megköszönni azt az aktivitást, amelyet a közelmúlt feltárásában, a közelmúlt értékelésében az elmúlt években játszott! Ahhoz, hogy a jelent értékelni és érteni tudjuk, ahhoz a rendszerváltoztatás, a 20. század legfontosabb eseményeit érteni kell, és az elmúlt években az alapítvány nagyon sokat tett azért, hogy ez így legyen.

Köszönöm szépen a lehetőséget, és sok sikert kívánok!