Igen tisztelt Kancellár Úr! Tisztelt Excellenciás Hölgyek és Urak! A Habsburg család igen tisztelt tagjai! Tisztelt Kormánybiztos Asszony! Tisztelt Professzor Hölgyek és Urak! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mindenkit szeretettel köszöntök. Két nehézsége is van a mostani megszólalásnak. Az egyik az az, hogy nem rég beszélhettem Habsburg Ottóról és ezt hasonló körben tettem. Sokan ott is jelen voltak, ezért ugyanazt nem mondhatom. A másik komoly nehézség pedig az, hogy itt vannak sokan, akik személyesen is jól ismerték Habsburg Ottót. Említettem, hogy néhány személyes emléket őrzök, köztük azt is, amikor Orbán Viktor miniszterelnökkel 1999-ben a Gellért Szállóban egy másfél órás beszélgetésen vett részt Európa jövőjéről Habsburg Ottó. Arra is jól emlékszem, hogy gyermekkoromban, 1990-ben felmerült, hogy kinek kell először a magyar államfői székben a legfőbb közjogi méltóság tisztségét betölteni, akkor a családnak voltak tagjai, akik Habsburg Ottóra szavaztak volna. Azóta komoly ellenérv, hogy ez egy indokolható nemzetközi reputációját, Magyarország iránti elkötelezettségét ismerve kiválónak tűnő gondolat, de hogyan ünnepelnénk meg március 15-ét. És kétségkívül ez egy ellenérv volt, de talán nem kellően súlyos önmagában. A történelem végül másként alakult, és ugyan négy évvel később hasonló nehézséggel szembesültünk, amikor október 23-át kellett megünnepelni, de ez is egy, már egészen másik történet.

Habsburg Ottó négyéves korában már a császár és a király fia volt. Arra kellett készülnie, hogy egyszer majd az ötödik európai nagyhatalom sorsát kell igazgatnia. Tízéves korában át kellett élnie a teljes bukást. Azt, hogy édesapját törvénnyel fosztják meg a tróntól, majd pedig azt is, hogy elvesztette őt. Száműzött trónörökös lett, komoly családi útravalónak a küldetés ethoszában, hatalmas kapcsolatrendszerrel, de ennek ellenére, a történelem sajátosságaiból adódóan, szinte mindenütt kívülállóként. Sereg nélküli vezér lett, szolgálatra való lehetőség nélkül a totális eszménytől fertőzött és háborúra készülő Európában. Haza nem térhetett, sem idehaza, sem odahaza. Ex-uralkodó kollégái általában a menekült létet választották, visszavonultan éltek, esetleg vállalatot vezettek. Ha nem is mindig luxusban, de messze menőkig anyagi biztonságban. Ő azonban tudta, hogy a családi örökségéből mindig meg van a szolgálat. Célra és feladatra volt szüksége, és ezt a küldetést az európai egységért vállalt szolgálatban találta meg. A Habsburg Monarchia azért jött létre annak idején, hogy megállítsa az oszmán hódítást. Egészen az első világháború végéig elhelyezte a térképen Közép-Európát, és lehetővé tette, hogy függetlenül dél és kelet birodalmaitól, a térség a saját tengelye körül forogjon, legalábbis annyira, amennyire ezt egy birodalmi keretben megtehette. A Monarchia azokban az években volt sikeres, amikor a birodalom központi érdekét egyensúlyba lehetett hozni – a birodalmon belül külön alkotmányt és szabadságot élvező – Magyarország érdekében. Az abszolutista törekvések mindig ellenállást váltottak ki, amelyek még oly sikeres elnyomások esetén is a birodalomnak jóvátehetetlen veszteséget okoztak. Itt csúszott vissza a Monarchia a nemzetközi szintéren a ’48-as szabadságharc leverése után. Így maradt le az olasz, majd a német egység küzdelmeiben.

Ezzel szemben a kiegyezést követő békeidők 47 esztendeje addig soha nem látott fejlődést hozott nemcsak Budapest és Bécs, hanem a térség egésze számára is. 1945 után Európában új világ kezdődött. A kontinens egyik felét „elnyerte” a szovjet hódítás, a másik felének pedig a szabad világ keretei között lehetett és kellett boldogulnia. Így vezetett az út a szabadsághoz a szubszidiaritás jegyében a Montánuniótól az Európai Unióig. A siker egészen különlegesnek számít a kontinens történetében: a háborús romhalmaztól az egész világon megjelent szociális pénzgazdaságig, majd a kommunizmus bukása után Európa újraegyesítéséig jutott el a közös munka. Ennek a sikernek volt egyik meghatározó harcosa Habsburg Ottó.

Habsburg Ottó soha nem fogadta el Európa kettéosztottságát. Habsburg Ottó tisztában volt azzal, hogy Európa csak akkor lehet sikeres, hogyha egységes, és Európában, amíg nemzetek szenvednek kommunista iga alatt, addig soha a kontinens egysége és békéje nem állhat helyre. Ma a kontinens másképpen megosztott, újra nagy szükség lenne rá, de csupán emléke marad nekünk. Teljes egészében tudott Habsburg Ottó magyarnak lenni anélkül, hogy osztrák mivoltát bármikor is megtagadta volna, és ez fordítva igaz. Úgy tudott osztrák maradni, hogy mi, magyarok mindig teljes egészében magunkénak éreztük őt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Habsburg Ottó által és sokat idézett vicc szerint feltámadt Ferenc József és sétálni indult. Látta a hatalmas tömegeket, mindenki meccsre igyekszik. A császár és apostoli király megkérdezi az egyik fiatalembert, milyen meccs lesz ma? A válasz az, hogy osztrák-magyar. Őfelsége eltöpreng: jó-jó, na de kivel játszunk? A vicc azonban nem pontos, hiszen a császári és királyi időkben is külön zászló alatt játszott a magyar és az osztrák válogatott. Ugyanakkor mi, magyarok nem feledhetjük, hogy nemzetközi porondon is egy osztrák-magyar válogató mérkőzéssel kezdődött a magyar futball történelem, tegyük hozzá az osztrák futball történelem is, és azóta mind a kettő párhuzamosan zajlik. Habsburg Ottó, az utolsó trónörökös, nemcsak nagy magyar és osztrák hazafi, de nagy európai államférfi is volt, a parlamentarizmus és a kereszténydemokrácia 20. századi küzdelmeinek kiemelkedő alakja. Szimbolikus, hogy teste Bécsben a kapucinusoknál, szíve Pannonhalmán a bencéseknél nyugszik. Nemcsak méltó és igazságos, de rendkívül fontos is, hogy közösen emlékezzünk rá. Különösen fontos emlékként felidézni akkor, amikor Európa ismét nehéz próbatételek előtt áll. Ismét mérlegre kerül az, hogy Közép-Európa nemzetei képesek-e megőrizni saját identitásukat, elismertetni közös múltjukat, figyelembe venni azokat a különbségeket, amelyek a kontinensen belül ma is léteznek. Habsburg Ottónak ezt sikerült akkor megtennie, amikor vasfüggöny választott el bennünket egymástól. Ehhez képest a mi dolgunk már sokkal könnyebb. Az ő emléke segítsen minket ebben. A Miniszterelnökség is elkötelezett lesz Habsburg Ottó emlékének ápolásában és megőrzésében.

Köszönöm a figyelmet!